A csapat első számú kapusa, Gulácsi Péter tevékenysége főként a tizenegyesek hárításától maradt emlékezetes (tízből hetet nem tudtak neki belőni), s azon az egy mérkőzésen, amelyen azóta pályára lépett az angol tartalékbajnokságban, szintén büntetők döntöttek. Csapattársa, Nathan Eccleston az első félidőben értékesített egyet, Gulácsi pedig a másodikban szemmel védte Kieran Agard próbálkozását, az Everton csatára a kapufát találta el – egyébként a magyar kapus jó irányba vetődött. A Liverpool hálóőre, akiről a minap Rafa Benitez is elégedetten nyilatkozott, az olaszok elleni U21-es Eb-selejtezőn is bravúrosan védett, ahol – csakúgy mint a világbajnokságon – a két cserekapus, Megyeri Balázs és Kovácsik Ádám nem jutott szóhoz. Előbbi az egyiptomi siker óta a Ferencváros összes bajnokiját végigjátszotta, ugyanez fordítva igaz Kovácsikra, a Reggina Calcio légiósára.
A hátvédek közül mindenki itthon szerepel, ám ez valószínűleg nem sokáig lesz így. A torna egyik felfedezettje, Szabó János a Paks oszlopos tagja, ahogy a Honvédban Debreceni András is, aki azonban sérülése miatt nem lépett pályára a vb-bronz megszerzése óta. Az MTK-s Szekeres Adrián is kényszerpihenőn van, a győri Zámbó Bence pedig csak az NB II-es csapatnál jut szóhoz, ám ennek ellenére a Sampdoria és az Udinese figyelemmel kíséri. Présinger Ádám – aki nemrég épült fel a vébé után szerzett vádlisérüléséből – kijelentette, előbb a Videotonnal szeretne bajnoki címet szerezni, aztán kipróbálná magát egy külföldi pontvadászatban is.
A középpályára áttérve, az Egyiptomban csak epizodista Takács Péter Diósgyőrben folyamatos játéklehetőséget kap, a vb legszebb gólját szerző Kiss Máté Győrben ritkán lép pályára, ám olasz és angol csapatok látókörébe került, ahogy a szintén győri Dudás Ádám is, aki csak egyszer volt kezdő a vébé óta. Simon Ádám előbb öt évre szóló szerződést írt alá a Haladásnál, majd gólt szerzett a Nyíregyháza elleni bajnokin. Újpesten Korcsmár Zsolt alapember, skót lapértesülések szerint akár már télen leszerződtetheti a Celtic, de a Feyenoord és a Freiburg is szemet vetett rá. A vébén mindössze negyven percet játszott Tóth Bence a Ferencvárosnál folyamatos játéklehetőséget kap, s azt nyilatkozta, ha rajta múlna, sosem menne el a Fradiból. Ellenben állandóan a padot koptatja Varga Roland, a Brescia légiósa, akit 2013-ig szerződés köt az olasz másodosztályban szereplő csapathoz. Az U20-as válogatott egyik ásza, Koman Vladimir sokáig csak csereként kapott lehetőséget a Seria A újoncánál, Bariban, ám vasárnap végre kezdőként lehetett részese a Siena 2-1-es legyőzésének. Angol lapértesülések szerint a vb-ezüstcipős csapatkapitányt a Liverpool figyeli, és jelölt a 2009-es év legjobb 21 éven aluli futballistájának járó díjra.
A csatárok közül ketten, Balajti Ádám és Gosztonyi András játszanak itthon, előbbi a vb után 2012-ig meghosszabbította szerződését Diósgyőrben – kivásárlási ára 300 ezer euró –, utóbbi pont a miskolci csapatnak talált be a közelmúltban. Ez már a harmadik NB I-es gólja volt az MTK-ban a vb óta; Olaszországból, Angliából és Hollandiából is érdeklődnek iránta. A Werder Bremenben légióskodó Futács Márkónak ellenben még a kispadon sem jut hely, ahogy a spanyol másodosztályú Cordobánál Simon András sem kap lehetőséget. Simon és Németh Krisztián 2007-ben együtt igazoltak a Liverpoolhoz, ám most mindketten kölcsönben játszanak. Németh az AEK Athénban büntető kiharcolásával, gólpasszal és góllal vétette észre magát, egészen addig, amíg az U21-es Eb-selejtezőn – ahol szintén gólt szerzett – meg nem sérült, de a hónap végére felépülhet.
A csapat kapcsán a napokban egy másik, kevéssé szívderítő téma is felmerült – természetesen a vesztegetési botrányra célzunk –, ezzel azonban nem e helyütt foglalkozunk.

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat