Pisztoly és vasalt bakancs

Ha megnézzük a közelmúltban elkövetett bestiális gyilkosságok halálos fegyvereit, ezt látjuk: kasza, kapa, vasalt bakancs, gereblye, ásó, rugós kés, tőrkés, szamurájkard, fejsze, kalapács. A maroklőfegyver vagy a vadászfegyver sokkal ritkább. Visszatartja-e a bűnözőt az akár életfogytiglani szabadságvesztés?

Előrebocsátom, hogy sem pisztolyom sem rugós késem nincs, hangokat nem hallok, mondhatni, teljesen egészséges vagyok. Viszont évek óta birkózom hol enyhe, hol erősebb depressziós időszakokkal. Ami véletlenül sem jelenti azt, hogy egy ámokfutó gyilkos lapulna a viselkedésem mögött. Miután magát a betegséget is melankóliának, azaz mélakórnak nevezték, kézenfekvő, hogy aki benne szenved, annak sokszor felkelni sincs kedve, nemhogy ámokot futni. Azért tartottam fontosnak ezt a szokatlanul személyeskedő bevezetést, mert a pécsi tragédia óta a sajtót, illetve a médiát elöntötte egy teljesen dilettáns magyarázatözön, ami legjobban a depressziósoknak, illetve a pánikbetegeknek árt. Magyarországon, aki pszichiáterhez fordul, az a társadalom szemében vagy bolond, vagy meglehetősen különc figura, aki jó dolgában már nem tud mit csinálni. Már itt teljes a fogalmi zűrzavar.
A pécsi egyetemistáról több ellentétes verzió jelent meg a médiában, meglehetős zavart okozva ezzel a fejekben. A pszichiáter orvos, az orvosegyetemen végzett képzett szakember, de nem biztos, hogy pszichoterapeuta, és nem biztos, hogy képes hosszabb ideig foglalkozni páciense lelki bajaival. Ha pedig igen, ne tagadjuk, tíz- és húszezer forint körül van egy magánpraxisban eltöltött óra díja. Egy pszichiáter állítólag azt nyilatkozta, hogy a fiú ideggyógyászokhoz járt. Remélem, ez csak elírás, mert az ideggyógyászok, neurológusok, bár az orvosin végeztek, organikus idegi szindrómákkal foglalkoznak. Akinek súlyos fejfájása van, az nem pszichiáterhez fordul, hanem neurológushoz. A harmadik a pszichológus, akiket az én időmben az ELTE bölcsészettudományi karán képeztek, nyilván ma sincs ez másképpen, receptfelírási joguk nincs, mostanában kezdik alkalmazni őket tömegkatasztrófák okán, vagy ami nálunk betegesen kezd elharapózni, aberrált gyilkosságok szemtanúinak vagy ezekhez tartozó közösségek lelki megerősítésére. A pszichiátria testidegen maradt a magyar egészségügyben, elég megnézni, hogy néznek ki a kórházak ilyen jellegű osztályai, a lyukas lepedők, a csorba székek, a vedlett matracok. Mindenből a maradék, nincs mit csodálni azon, mindenki menekül a gondolattól, hogy ilyen helyekre befeküdjön, kivéve, ha viszik.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása volt az a szőnyegbombázás, ami a magyar pszichiátriát a padlóra küldte. Ugyanis egy ilyen beteg, mint a pécsi, előbb-utóbb odatalált volna az intézethez, mert valaki beutalja. Ha lenne hová. A pécsi férfi esete nem azt példázza, hogy azért ment egyik orvostól a másikig, mert igazi baját fedezte (mellesleg a skizofrének tökéletesen meg vannak arról győződve, hogy az ördög, aki a sarokból kivigyorog, valódi), inkább az lehetett a probléma, hogy egyik orvoshoz sem volt türelme. Nem vagyok farmakológus, de Magyarországon széles spektrumú antidepresszánsok állnak az orvosok rendelkezésére. Azt azonban illik tudni, hogy ezek szedése kitartást kíván. Eleinte a beteg valóban rosszabbul van, majd egy-két hónap után, mire a gyógyszer beépül, érvényesül a főhatás. Ezt lehetett ellenőrizni, szem előtt tartani egy olyan intézetben, mint az OPNI volt.
Sok egyéb mellett legalább ennyit illene tudni arról, mi fán terem a depresszió. Most ész nélkül keressük tettének okát: a szakemberek hozzáállása is meglehetősen talányos, a Magyar Pszichiátriai Társaság titkára egyenesen azt nyilatkozta, hogy: lehetetlen volt „bejósolni” a történteket. A titkár úr – amellett, hogy kerékbe törte a magyar nyelvet – mint pszichiáter ejthetett volna egy-két mondatot a súlyos tévképzetekről. A legkézenfekvőbb a történteket ámokfutásnak nevezni, ezzel mindenkit megszabadítunk minden felelősségtől, végül is egy ámokfutó, ugye, rohangál és lövöldözik, kit merre talál el. A Magyar értelmező szótár szerint az ámokfutó: a trópusokon kóros idegrohamában őrjöngve rohangáló, öldöklő személy. Helyettesítsük be az egyetemi előadóban történtekre. Ámokfutás? Talán. Ha annak nyilvánítják, le van tudva a gondunk, mert ez többé, ugye, nem fordulhat elő, ez nem Amerika. Hát nem is.
Csakhogy akkor minek nyilvánítsuk a székesfehérvári börtönőr tettét? Aki egy egész tárat eresztett bele a kolléganőjébe, akibe sem szerelmes nem volt, sem baráti kapocs nem kötötte őket össze. Hét lövedék volt az asszonyban, azt mondták a helyszínelők, ennyi vért még életükben nem láttak. Állítólag, de csak állítólag, mert a média ezúttal sem fürgének, sem tolakodónak nem volt mondható. A férfi a pletykák szerint tartozott az asszonynak, az pedig kérte a pénzt. Azt nem állíthatja bárki komolyan, hogy egy adósság miatt szitává kell lőni valakit. Feltéve, ha tudjuk, hogy egy fiatalembert nemrégiben elvágott torokkal találtak egy autóban szintén adósságbeli ügyek miatt. Sőt azt is tudjuk, hogy egy gadnai öregasszony lábát levágták, szemét kiszúrták, és megerőszakolták, hogy egy házaspárt most hét végén vertek agyon Helvécián, egy asszonyt meg Tolnanémediben. Ha nem tudnánk, hogy megerőszakoltak és felgyújtottak egy fiatal nőt, aki hetekig szenvedett és keserves kínok között halt meg, ha nem dugtak volna seprűnyelet egy egerbaktai leányka nemi szervébe osztálytársai, akik talán még telefonra is felvették életük legocsmányabb tettét. A cigány származású öklöző, aki egyetlen ütéssel megölte osztálytársát.
Minden Olaszliszkával kezdődött. Ha nincs súlyos nyomás a társdalom felől, talán még ma sem lenne ítélet, vagy ha igen, valami csekélység, hiszen a bíróság sem akar rasszistának látszani.
A pécsi eset nagyon jókor jött, és nagyon kellett a közvéleménynek. Cigány elkövetőkről csak suttogva, PC-üzemmódban merünk beszélni. Elég megnézni az RTL Klub felháborítóan egyoldalú és hazug interjúját a Cozma-ügy „bodzagyűjtőjével”, hogy rájöjjünk, itt nem a tettest keresik, hanem mosodát üzemeltetnek bűnözőknek. Agyonrugdos egy cigány fiú egy férfit a közért előtt, mert családi gondjai voltak. Ennyi. Vagy hallgassuk és nézzük a Cozma-gyilkosság körüli nemtelen gagyi nyilatkozatokat, amiket cigány értelmiségieknek tartott egyedek kiejtenek a szájukon? Az egész közvéleményt stresszeli ez a fajta végzetes részrehajlás. Elvégre „ezek” azt vernek agyon, akit akarnak, a rendőrség saját bevallása szerint fél a cigányoktól. Erre történik egy „tiszta” gyilkosság, az elkövető egy 23 éves, állítólag rejtett skizofréniában szenvedő, pszichotikus fehér férfi, most behozzuk a lemaradást. A növekvő agresszió, a konfliktuskezelés hiánya, a rossz felvételi metodika – most hirtelen mindenki okos lett, mindenki szalad szakértőkhöz. Akik ez idáig kizárólag csak közhelyeket ismételgettek.
Annyit, azt hiszem, ebben az országban mindenki tud, hogy a romló életkörülmények, az elviselhetetlen jövedelemkülönbségek, a rettegés a lecsúszástól, egy kisebbség egyes tagjainak aggasztóan erőszakos megnyilvánulásai, a süllyedő közmorál, a politika erőszakossága megmérgezi az emberek biztonságérzetét, és kikezdi emberi tartásukat. Ezzel eljutottunk oda, hogy ha ez az őrjítő bűnözési hullám nem csökken, miközben a mostani esetben arról fecserésznek, hogy így a fegyvertartás, úgy a fegyvertartás, fel kell tennünk egy végső kérdést. Ha megnézzük a közelmúltban elkövetett bestiális gyilkosságok halálos fegyvereit, ezt látjuk: kasza, kapa, vasalt bakancs, gereblye, ásó, rugós kés, tőrkés, szamurájkard, fejsze, kalapács. A maroklőfegyver vagy a vadászfegyver sokkal ritkább.
A végső kérdés az, visszatartja-e a bűnözőt az akár életfogytiglani szabadságvesztés borzalmas tettétől. Tekintve az egyre szaporodó mészárlásokra és azok kegyetlen módszereire, a jelenlegi válasz az, hogy nem.