A politikai örömtánchoz csatlakozott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is, amely a döntő menetet megelőzően két héten át teljes erőbedobással támogatta a baloldali Geoanát. Reggelre azonban változott a helyzet: a hivatalos eredmények alapján kevesebb mint egyszázalékos előnnyel, de a jobbközép demokraták által támogatott Traian Basescu végzett az élen 50,33 százalékkal, mindössze 69 961 szavazattal kapott többet ellenfelénél. Az ünneplésből sokkszerűen magához térő Szociáldemokrata Párt úgy határozott, csalásokra hivatkozva megóvja a választási eredményt. A PNL, az RMDSZ és a Zöld Párt a határon túl leadott szavazatok újraszámolását kéri. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői szerint a z elnökválasztás második fordulója a nemzetközi követelményeknek megfelelően zajlott le.
*
Miután jelenleg ügyvezető kormány irányítja a gazdasági válságban lévő Romániát, a következő hetek nagy kérdése az lesz, milyen összetételű kabinet alakul, hiszen Basescu demokratái kisebbséget alkotnak a bukaresti törvényhozásban. A szintén jobbközép liberálisok a jelek szerint készek szakítani a szociáldemokratákkal (PSD). Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök Basescu győzelme után néhány órával kijelentette, a PNL „nem a PSD kiskutyája”. A liberális politikus úgy vélte, pártjának stratégiája nem alapulhat kizárólag a Basescu iránt érzett gyűlöleten, azaz a demokratákkal kötendő koalíciót is meg kell fontolni. Az RMDSZ eddigi pálfordulásait ismerve, a Markó Béla vezette szövetségnek aligha jelent majd gondot a felsorakozás Basescuék mellé. Az már biztos, hogy Klaus Johannis nagyszebeni polgármester kiszáll a kormányfői pozícióért folytatott versenyfutásból. Basescu győzelme után a német nemzetiségű városvezető lemondta bukaresti útját, amelyről a Mircea Geoana győzelmét előrejelző exit poll eredmények nyilvánosságra hozatalát követően beszélt.
Az újraválasztott államfő egyébként Erdélyben kapta a legtöbb szavazatot, ellenfele, Mircea Geoana elsősorban Moldvában volt sikeres. Havasalföldön is a baloldali jelöltre voksoltak többen, Bukarestben viszont Basescu győzött. A két székelyföldi megyében volt a legalacsonyabb a szavazói hajlandóság, de itt is a jelenlegi elnök vitte el a pálmát. Bár az RMDSZ egyértelműen Mircea Geoana támogatására szólította a magyarokat, Basescu Kovászna megyében húsz, Hargitában pedig tizenhárom százalékot vert rá a szociáldemokrata jelöltre. A külföldi szavazókörökben jóval nagyobb volt a mozgás, mint az első körben, s ez is Basescunak kedvezett. Az államfő tarolt a több százezer román vendégmunkásnak otthont adó Spanyolországban, Olaszországban és Portugáliában, általában nyolcvanszázalékos eredménnyel. A Moldovai Köztársaságban élő, szavazati joggal járó kettős állampolgársággal rendelkező románok körében a száz százalékhoz közelített a Basescut támogató voksok aránya.
vezércikk a 7. oldalon