Rejtélyes segítség Szabó Zoltánnak

Az ügyészségi dokumentumok szerint valakik bűncselekményt követtek el, amikor hivatalból leszerelték az MSZP-s Szabó Zoltán autójáról a kerékbilincset. A Centrum Kft.-nél lefoglalt iratok alapján a „segítő” telefon a közterület-felügyelettől érkezett.

Munkatársunktól
2009. 12. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Zoltán szocialista honatya autójára májusban és júliusban is kerékbilincset helyeztek, de a büntetést egyszer sem fizették be. A kerékbilincset a Hír TV birtokába került ügyészségi dokumentumok szerint hivatalból szerelték le. Az egyik iratban pedig az áll: „a személygépkocsi vonatkozásában bűncselekményt követtek el”. Úgy tudjuk, az eset a hatósági dokumentumokban a Hunvald-üggyel azonos ügyiratszám alatt fut.
Szabó a főváros VII. kerületében lakik, ahol az önkormányzati parkolóhelyeket a Centrum Kft. üzemelteti. A cégnél tartott házkutatáson előkerültek a Szabó autójának megbilincseléséről szóló jegyzőkönyvek másolatai. A „hivatalból megszüntetve” megjegyzést tollal írták rájuk. A politikus azt állítja: nem tudta, hogy kocsija a tilosban járt. A Hír TV-nek tagadta, hogy ő intézte el, hogy levegyék a kerékbilincset az autójáról. „Nem tudom, miről beszél” – hárította el az érdeklődést. Azt mondta, áll bármilyen vizsgálat elé, és hozzátette: szerinte hajtóvadászat indult ellene.
– Ez visszaigazolása annak, amit az elmúlt néhány hétben, hónapban csináltam – magyarázta.
Az ügyészségi dokumentumok szerint a közterület-felügyelet telefonja után szerelték le hivatalból a kerékbilincset Szabó autójáról.
– Ha ezt intézkedés követte, akkor ez szabálytalan. Olyan telefon, aminek jogkövetkezménye van, nem érkezhetett tőlünk – mondta a Hír TV-nek Szabó Mihály, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója. Csak speciális estekben lehet leszereltetni a kerékbilincset. Például, ha a kocsi tűzcsap mellett parkol.
A Központi Nyomozó Főügyészség elzárkózott a nyilatkozattól. Lapunk is kereste Fazekas László szóvivőt és Keresztes Imrét, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjét, ám nem vették fel telefonjukat. Hallgat a Centrum Kft. is, pedig az ügyészségi dokumentumok szerint a kft. nyilvántartásában is a „hivatalból leszerelve” megjegyzés szerepel Szabó Zoltán autójának rendszáma mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.