A manhattani – hétszáz főt befogadó – Peter Norton Symphony Space-ban megrendezett Fire+Fire (Tűz+tűz) című koncert kapcsán, melyen magyarországi cigány származású, dzsesszt, autentikus népzenét és világzenét játszó muzsikusok (Szakcsi Lakatos Béla, Szalóki Ági, Budapest Bár) a fekete zenei örökséget felmutató amerikai zenészekkel játszottak együtt, a miniszter egyenesen sajátos zenetörténeti sikerről beszélt.
Az évad hétszázmillió forintból valósult meg, amelyből negyvenmilliót 2008-ban költöttek el, 511 millió a tíz hónapon át 2009-ben megrendezett programok költsége volt, a fennmaradó pénzt a levezető rendezvényekre (magyar filmfesztivál, Schiff András zongoraművész fellépése, Esterházy Péter felolvasása) fordítják. Hiller István a 135 programból hetet emelt ki, mivel ezeket kifejezetten az évadra állították össze a szervezők: a pánp-európai piknik, Forgács Péter Hunky blues című dokumentumfilmje, a Bajuszverseny (egy sörkertben), a Cabaret Magyar (Falusi Mariann részvételével, pucér artistanővel), az Opera Unbound (egynapos operafesztivál Brooklynban, több mint hétmillió forinot kitevő gázsiköltséggel, romazenekarral és Ursula Andress-szel), a Rebel Waltz (a Kontroll Csoporttal) és a Fire+Fire című záróprodukció, melynek kapcsán az évad honlapján szereplő szöveg kitér arra is, hogy a romák és a feketék „zenei megnyilvánulásaik” mellett világszerte politikai üldözöttségükről híresek. Hiller úgy látja, jót tehet az évad a magyarországi turizmusnak, a gazdasági kapcsolatoknak, és jó hírünket kelti a világban. Az eddigi kulturális évadok kapcsán ötévnyi sikert említ, időszámítását a londoni évadtól kezdi, amely a Medgyessy-kormány idején zajlott, megfeledkezik arról, hogy a Fidesz-kormány idején már volt francia és olasz évad. Hiller tanácsot is ad leendő utódjának: szerinte legyenek ezentúl folytonosak az évadok. Note bene: egyedül tavaly nem volt külföldi magyar évad, mert Hillerék az idei amerikai évadra spájzolták a pénzt.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán