Jogosítványbotrány: a Fidesz választ vár
A Fidesz szerint nem tudni, miért látta jónak a kormány, hogy egy Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cég gyártsa a magyar jogosítványokat. Ez 250 milliót venne el az adófizetőktől – jelentette ki hírekre hivatkozva Balsai István. A fideszes képviselő hozzátette, a nyertes Techno-Progress Kft.-t – a tendernyerés utáni napon – megvásárolta a „Gyurcsány érdekköréhez tartozó”, Erdős Ákos tulajdonában lévő Állami Nyomda. (MTI)
Visszásságok a vonuláson
A rendészeti miniszterhez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordul az ombudsman a szeptemberi homoszexuális-felvonuláson tapasztalt viszszásságok kivizsgálása miatt. Szabó Máté szerint a rendezvényen sérült a véleménynyilvánítás szabadsága és a szabad gyülekezéshez való jog. Az ombudsman jelentéséből kiderül, a rendőrség hibázott, amikor nem vette figyelembe, hogy a rendezvény milyen hatással lesz a közlekedésre. Szabó bírálta, hogy a tömegoszlatáskor bevetettek olyan rendőröket is, akik erre nem voltak kiképezve. (Hír TV)
Roma gárda alakul?
Roma testvériség néven a Magyar Gárdához hasonló szervezetet hoznának létre többek között
a kiskunlacházi romák részvételével – értesült a Stop.hu.
A szervezet nemcsak a magyarok, hanem a romák bűncselekményei ellen is fellépne – írja a portál. Tavaly egy győri szocialista jelentette be a roma önvédelmi gárda megalakulását, de a helyi és országos politikai erők tiltakozása miatt javaslatát visszavonta. (MN)
Képviselő kerestetik
Hirdetés útján keres parlamentiképviselő-jelölteket a Magyar Szociális Zöld Párt, amelynek az ismert blogger, Polgár Tamás is tagja. Oyan személyek jelentkezését várják, akik el tudják fogadni Profeta programjukat. A hirdetésben szerepel, sikeres választás esetén a fizetés, a költségtérítés a törvényben előírt mértékű. (MN)
Rejtélyes hirdetés
Orvosokat keres az egri, a gyöngyösi, a hatvani és a kiskunhalasi kórházba a HospInvest – írta a Hatvanonline.hu. A cég honlapján és egy internetes álláskereső oldalon is látható a felhívás, mely szerint belgyógyász, neurológus és egy bőrgyógyász jelentkezését várják. A társaságnál semmit nem tudtak mondani az ügyről.
A kórházat üzemeltető hatvani önkormányzat azt állítja, nem bízták meg a HospInvestet
a hirdetéssel. (MN)
Öt MDF-szervezet alakul újjá
A Magyar Demokrata Fórum öt fővárosi szervezete újjáalakul. Dávid Ibolya pártelnök és Lévai Zoltán, a fővárosi választmány elnöke közleménye szerint az MDF elnöksége és a budapesti választmány vezetése egyetértésre jutott a szervezetek működésének javításában. Dávidék szerint a XII., a XV., a XVI., a XXII., valamint a XXIII. kerületi szervezet feloszlatásáról szóló döntés a budapesti és az országos választmány, valamint az elnökség megkerülésével született. (MTI)

Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó