Ötvenezer
Havas
Csekk bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc befizette a szocialista frakció által megszabott 50 ezer forintot a krízisalapba – közölte a volt kormányfő titkársága. Ilyen egy együtt érző milliárdos.
Életfogytiglan a gadnai gyilkosnak
Nem jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság azt a 23 éves fiatalembert, aki két éve agyonvert egy idős asszonyt Gadnán. A vádlottat – aki legkorábban harminc év múlva szabadulhat – egy nap alatt elfogták a bűncselekmény után. (MTI)
Mosópor-hamisítók ellen indult eljárás
Négy embert értek tetten tegnap a vámosok Kiszomboron, amint olcsó mosóport csomagoltak át az egyik világmárka dobozaiba. A nyomozók három tonna vegyszert, több száz vödröt és öntapadós címkét foglaltak le a hangárban. A gyanúsítottaknál – akik ellen áru hamis megjelölése miatt indult eljárás – fegyvereket is találtak. (MTI)
Közgázos találkozó
Országos találkozót rendez holnap 19 órától a Közgáz Baráti Kör Alapítvány Budapesten, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Az alapítvány célja az elmúlt 60 évben végzett közgazdászok közösségi szervezése, s az ifjú közgazdászok támogatása. (K. T. L.)

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán