Kevés pénz jut ajándékra
Legfeljebb 30 ezer forintot költ idén karácsonyi ajándékokra a magyarok kétharmada – derül ki a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos közös karácsonyi felméréséből. Egyre többen vannak azok, akik semmit sem vesznek. Míg tavaly novemberben a lakosság 81 százaléka vásárolt ajándékot karácsonyra, idén ez az arány várhatóan 76 százalékra csökken. A slágerajándékok idén is a kozmetikai termékek lehetnek. (D. Z.)
Vége az állampárti lengyel lapnak
Beszüntette megjelenését a Trybuna című lengyel lap, az egykori kommunista állampárt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt orgánumának utódlapja. A hetvenes években még másfél millió példányban jelent meg, s csak az 1989 júniusában megtartott, részben szabad választások előtt támadt konkurenciája, amikor a Szolidaritás szakszervezet elkezdte megjelentetni a Gazeta Wyborczát. (MTI)
Irán dönthet?
Iránnak megvannak a szükséges ismeretei, anyagai és a nagy hatótávolságú rakéták építési technológiája ahhoz, hogy fenyegesse Izraelt. Csak a döntés választja el attól, hogy atombombát készítsen – mondta az izraeli parlament védelmi bizottságának meghallgatásán a hírszerzés egyik tábornoka. Iránban ismét nyugtalanság ütötte fel a fejét: a teheráni egyetem környékén biztonsági erők több ezer ellenzéki tüntetővel csaptak össze. (MTI)

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”