
origo.hu
Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot
A primák. A primissimák mellett a kategóriák jelöltjei, maguk a primák is jelentős elismerésben részesültek. A tízezer euróval járó Prima Díjat idén lapunk főmunkatársa, Lőcsei Gabriella újságíró (képünkön), Fekete Gyula író, Ágh István költő, író, Lator László költő, műfordító, Bálint András színművész, a Radnóti Színház igazgatója, Psota Irén színművésznő, Bencsik István szobrász, Ilona Keserű Ilona festő, Kellermayer Miklós sejtkutató, Kopp Mária pszichológus, Kosztolányi Gyula villamosmérnök, tanár, Sárközy Tamás jogász, Jankovics Tibor építész, Zalaváry Lajos építész vehette át. Továbbá Foltin Jolán koreográfus-rendező, Palya Bea énekes, a Bartók Vonósnégyes, Kelen Péter operaénekes, Cseh László úszó és Görbicz Anita kézilabdázó.
Ranschburg Jenőt kétszer terjesztették fel Széchenyi-díjra, amit egyszer sem kapott meg. A pszichológus szerint a Primissimával most kárpótolták, elismerték a munkásságát. Ifjabb Sánta Ferenc hegedűművész, a 2009-es év zenei primissimája is a legnagyobb kitüntetésnek nevezte a díjat.
Demján Sándor üzletember 2003-ban döntött úgy, hogy magánvagyonából hárommilliárd forintot áldoz a kultúra, a tudomány és a sport kiemelkedő képviselőinek a támogatására. Az üzletember szándéka szerint a Prima Primissima Díj nem csupán fontos intézmény, rangos elismerés: nemzetegyesítő ügy, amely politikától és pártoktól független. Kezdeményezéséhez számos vállalat csatlakozott, a közönségdíjat Csányi Sándor, az OTP vezetője a magánvagyonából támogatja.
Évente tíz kategóriában harminc művészt, tudóst, építészt, sportolót és más közéleti személyiséget, kollektívát jelöl elismerésre a Prima Primissima Alapítvány, valamint a díj mellett működő társadalmi tanácsadó testület. Az alapítványt jellemző tehetséggondozó tevékenységet a 2007-ben megalapított Junior Prima Díj példázza: ezzel az elismeréssel harminc év alatti fiatal tehetségek munkáját támogatják – több bank által – hétezer euróval. Idén ötvennyolc fiatal részesült kitüntetésben.
– A nemzet önbecsüléséről és életképességéről ad képet az, hogyan bánik kulturális javaival és azok létrehozóival – fogalmazott az idei Prima Primissima díjátadó gálát köszöntő levelében Sólyom László köztársasági elnök. – Egy ország gazdasági helyzete és kultúrája között nincs közvetlen összefüggés. A hanyatló városokban, pusztuló birodalmakban is még egyszer kivirágozhat a művészet, és gazdag népek szellemi élete is lehet sivár. Mégis, az a történelem leckéje, hogy a nagy korszakokban a gazdaság, a művészetek és a tudomány egyaránt szárnyal, hiszen mind ugyannak a kultúrának a részei. A szellem pártolásához hozzátartozik a mecenatúra is, az alkotás feltételeinek a biztosítása és a teljesítmény jutalmazása – írta az államfő.
A díjakat péntek este a Művészetek Palotájában adták át. A 2009-es év primissimái: Fejes Endre író, Haumann Péter színművész, Földi Péter festő, Ranschburg Jenő pszichológus, Horn Péter agrármérnök, a Kaposvári Egyetem tanára, Skardelli György, Schäffer Erzsébet publicista, Grosics Gyula futballista, az Aranycsapat tagja, ifj. Sánta Ferenc hegedűművész és a Nemzeti Táncszínház
A díj átvételekor az Aranycsapat legendás kapusa, Grosics Gyula 1953. november 25-ét idézte fel. Azt a napot, amikor a magyar válogatott a világ legjobb csapata lett. Grosics háláját fejezte ki egykori csapattársainak: Puskásnak, Bozsiknak, Hidegkútinak, Kocsisnak és a többieknek.
Haumann Péter színművész is egyfajta csapatszellemről tett tanúbizonyságot: a Prima Primissimára jelölt pályatársait, Bálint Andrást és Psota Irént méltatta a díjátadón. – Ismerjük egymás majdnem minden pillanatát. Sorstársak vagyunk egy lengő trapézon, és folyamatosan figyelnünk kell, hogy ne engedjük el egymást – fogalmazott lapunknak az ünnepség után.
– Jó érzés, hogy ebben az országban odafigyelnek a vidéki képzőművészetre. A másik két jelölt, Ilona Keserű Ilona festő és Bencsik István szobrász is vidéki, mindketten pécsiek. Példaértékű, hogy a mecenatúra figyelme kiterjed e régiókra is – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Földi Péter festő. – E díjjal nem a felszínességet értékelik, hanem a mélységet, a hitelességet és az erőt jutalmazzák. Azt az erőt, amely a magyarságot mozgósítani tudja. A minőség vidéken is jelen van, csak nem esik rá a reflektorfény, pedig a vidéken élő ember mögött a valóságnak egy nagyobb része van. Ezzel nem leminősítem a fővárosi művészeket, de létezik egy olyan valóság, amely nem a művészet, hanem az élet valóságáról szól. Mi, vidéki alkotók ennek az életvalóságnak az artisztikumát akarjuk láthatóvá tenni, szembesíteni vele mindenkit – fogalmazott a primissima elismerést elnyerő Földi Péter.
A magyar tudomány idei primissimája, Ranschburg Jenő pszichológus szerint amikor az ember a pályafutásának a végéhez közeledik, óhatatlanul leltározni kezd. – Mostanában az egyik kérdés magamhoz, mások-e a gyerekek ma, mint negyven-ötven évvel ezelőtt. Miközben ugyanazokat az alaptörvényeket tanítjuk róluk, közben az az érzésem, hogy nagyon mások lettek – nyilatkozta lapunknak. – Alapvetően megváltoztak a családok. Régen a maga szegénységében nagyon sok nukleáris (kis, szoros egységet alkotó) család élt, amely autonóm egységet teremtett. Ma már vannak egyszülős, vegyes családok, megváltoztak a maszkulin és feminin szerepek, a klasszikus családok háttérbe szorultak. Hogy a család a siker, a karrier terepe lehessen, az ma már fel sem vetődik. Napjainkban már nem számít az, hogy valaki értékes embereket neveljen fel, harmóniát teremtsen. Ám egy leértékelődött családban létezni: nem életképes. A gyerekek elsősorban emiatt olyan mások ma – vélekedett Ranschburg Jenő.
– A Prima Primissima Díj nagyon nagy elismerés, és nagy szükség is volt rá, hogy a munkánkat azon a színvonalon tudjuk folytatni, mint eddig – nyilatkozott lapunknak Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház vezetője, utalva arra, hogy a kulturális tárca jelentősen megvonta az intézmény támogatását. Mégpedig úgy, hogy működése veszélybe került. – Bízom abban, e díj felhívja a döntéshozók figyelmét: amit a Nemzeti Táncszínház képvisel, komoly nemzeti érték. Hosszú évtizedek után lett a táncművészetnek egy tisztán tánccal foglalkozó intézménye, amely minden stílust befogad. Igaz, az itt bemutatott darabok szélsőségektől mentesek. Már felneveltünk egy táncszerető generációt, amely talán a többi művészeti ág felé is itt vált nyitottabbá. A kortárs műveknél a középiskolások beavató táncszínházi estjeinken kérdezhetnek az alkotóktól, végül órát vehetnek, hogy fizikálisan is átéljék, mi az, amit látnak – mondta Török Jolán.
Még a kitüntetettet is meglepte, mikor bejelentették: a közönségdíjat Sárközy Tamás jogász kapta.
– Ez tényleg a vég, hogy egy magamfajta szegény jogász nyerje a közönségdíjat. Ezek szerint a sokat kárhoztatott pragmatikus, technokrata, túlzottan opportunista nézeteimre van fizetőképes kereslet – fogalmazott a Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora.
Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Elképzelhetetlen, amit az Antarktisz jege alatt találtak
Az Európai Bizottság megemelte a kalapját: megszünteti az eljárást Magyarországgal szemben
Elfogytak a szavak: már csak hónapjai vannak hátra a fiatal édesanyának
Csak erős idegzetűeknek! - Megrázó videó terjed a közösségi médiában + videó
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Spanyol sztárcsapattól érkezett edző az NB I-es focicsapathoz
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Magyar zászlók ezrei tűnhetnek fel a klub-vb mai rangadóján New Yorkban + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.