Távozik a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szakállamtitkári posztjáról december 31-ével Csáky Bernadett – közölte tegnap a Kormányszóvivői Iroda. Csáky a Bajnai-kabinet megalakulása óta, nyolc hónapon át felügyelte az állami közbeszerzéseket. Viszont nem megbízatása miatt lehet ismerős a közvéleményben, hanem inkább férje, Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc egykori titokminisztere révén. (A Bajnai-kormány megalakulása után Szilvásy elhagyta a miniszteri posztot, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetői tisztségére nyergelt át – a szerk.)
Csáky Bernadettnek széles körű tapasztalatai vannak a kormányzati (háttér)munkát illetően: mielőtt a kancellária szakállamtitkára lett volna, a Veres János vezette Pénzügyminisztériumban dolgozott. Először kabinetfőnökként tevékenykedett, majd 2008-ban egy frissen létrehozott, úgynevezett koordinációs szakállamtitkári posztra tért vissza gyermekszülése után. Szilvásy György egyébként nehéz helyzetbe kerülhet: jelenleg büntetőeljárás folyik ellene, a Dávid Ibolya által – manipulált hangfelvétellel – kirobbantott „lehallgatási ügy” nyomozása során a hatóság gyanúsítottként tartja számon a volt titokminisztert.
A héten az igazságügyi és rendészeti tárca vezetője, Draskovics Tibor is bejelentette távozását. Indokairól annyit tudni, amennyit elmondott: eszerint úgy érzi, hogy a következő hónapokban olyan kormányzati szereplőkre lesz szükség, akik a politikai küzdelmekben vesznek részt, a saját szakmai munkáját ugyanakkor elvégzettnek érzi. A tárca tájékoztatása szerint másfél havi juttatás jár Draskovicsnak, míg a Magyar Hírlap úgy tudja, háromhavi bérét, 3,3 milliót kap meg.

Magyar Péterék feleslegesnek tartják több millió ember véleményét