Több kínai áru az EU-ban

Munkatársunktól
2009. 12. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább nőtt Kína jelentősége az Európai Unió külkereskedelmében – számolt be a távirati iroda az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat tegnap közzétett adatairól. A számok arról árulkodnak, hogy az idei év első felében a 27 tagállam exportjának 7 százaléka jutott Kínába, viszont az összes import 17 százaléka volt kínai termék. Egy évvel korábban ez az arány még csak 6, illetve 14 százalék volt.
A növekedést azzal magyarázzák a statisztikusok, hogy az EU és Kína közötti kereskedelem kevésbé esett vissza, mint általában az EU teljes külkereskedelme. A november 30-án Nankingban tartandó EU–Kína csúcstalálkozóra készített elemzésében az Eurostat megállapítja: 2000 és 2008 között az unió Kínával lebonyolított külkereskedelmi forgalma értékben megháromszorozódott, Kína részesedése az EU külkereskedelmében pedig megduplázódott. Az idei év első felében minden uniós országnak deficitje keletkezett Kínával szemben – igaz, kevesebb, mint 2008 első fél évében –, a legtöbb Hollandiában, majd Nagy-Britannia, Olaszország, Németország és Franciaország következik. Az idei év első hét hónapjában 37 milliárd euróra csökkent az unió exportja az egy évvel korábbi 39 milliárdról, miközben az import 103 milliárd euróra mérséklődött 112 milliárd euróról. A mérleg hiánya 65 milliárd eurót mutatott, ami egy évvel korábban még 73 milliárd euró volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.