
origo.hu
Budapesti csőd: feljelentés született a Rákosrendező-ügyben
MPP-botrány. Lemond minden pártban betöltött funkciójáról a Magyar Polgári Párt országos alelnöki tisztségét eddig betöltő Tőkés András. A politikus azután fogalmazta meg lemondó nyilatkozatát, hogy kiderült, Szász Jenő pártelnök, Rácz Károly kézdivásárhelyi és Nagy István baróti polgármesterek kíséretében december elsején, Románia és Erdély egyesülésének évfordulóján részt vett a román elnöki palotában szervezett ünnepi fogadáson. (MN)
Traian Basescura, a „kisebbik rosszra” szavaz a román államfőválasztás második fordulójában Tőkés László. Az európai parlamenti képviselő ezt a bukaresti Mediafax hírügynökségnek nyilatkozta. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azzal indokolta döntését, hogy „nem hisz a Johannis-projektben”. Mint ismeretes, a szociáldemokraták, a liberálisok és az RMDSZ vezetőinek megegyezése nyomán Mircea Geoana – megválasztása esetén – Nagyszeben polgármesterét, Klaus Johannist jelöli miniszterelnöknek. Tőkés szerint a német nemzetiségű városvezető egy kirakatpolitikai húzás áldozata. A politikus elmondta, nem érti Crin Antonescut, az elnökválasztás első fordulójában kiesett jobbközép liberális pártvezetőt, „hogyan képes a volt kommunisták oldalára állni”. Az EMNT elnöksége állásfoglalásában bírálta az RMDSZ-t, amiért az elzárkózott a többi magyar politikai erővel folytatandó konzultációktól a jelöltállítás, illetve a második fordulóban kialakítandó álláspont kérdésében.
Markó Béla RMDSZ-elnök az MTI-nek azzal indokolta a szociáldemokrata Geoana támogatását, hogy az Klaus Johannis miniszterelnökké jelölésének a vállalásával új szemléletet képvisel. Az RMDSZ ezzel szembemegy az Európai Néppárttal (EPP), amelynek tagja. Az EPP Traian Basescu melletti szavazásra ösztönözte a romániai voksolókat, elvárva, hogy „néppárti tagpárt tagpárti jelöltet támogasson”.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke szintén a jelenlegi államfő támogatására szólította fel az általa vezetett alakulat tagságát és szimpatizánsait. A kolozsvári Krónika által idézett politikus sajtótájékoztatóján elmondta, arra buzdítja az erdélyi magyarokat, hogy az államfőválasztás második fordulójában a baloldal ellen voksoljanak, „védjék meg az országot” a szociáldemokrata–liberális koalíciótól és az RMDSZ-től. Szász emlékeztetett Orbán Viktor tusnádfürdői nyilatkozatára, miszerint a választások második fordulójában Basescura voksolna.
Budapesti csőd: feljelentés született a Rákosrendező-ügyben
Xabi Alonso meglepő módon reagált a Real Madrid botlására
Magas a vérnyomásod? A dietetikus szerint ez a konzerv lehet a megoldás
Kilőtt a Richter részvénye, nem szokványos ok áll a háttérben
Jogos a Győr félelme a kizárásról, már meg is van, ki léphet a helyükre a Konferencialigában
„Nem akarjuk folytatni” – üzenték az irányítótoronynak a Boeing 787-es repülőgép pilótái, akik hétfőn visszafordultak a súlyos indiai baleset után
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged
Menczer Tamás: Friss hír, most figyelj! + videó
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
A VAR sem mentette meg a Real Madridot az óriási égéstől Xabi Alonso első meccsén
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.