Védtelen európai kisebbségek

Munkatársunktól
2009. 12. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét téma volt Strasbourgban a Benes-dekrétumokat féltő Václav Klaus cseh elnök uniós szerződéssel kapcsolatos követelése, amelynek nyomán Csehország kikerülhet az alapjogi charta hatálya alól. Sógor Csaba RMDSZ-es néppárti képviselő az Európai Parlament hétfői ülésén azt mondta, „a cseh államfőnek a lisszaboni szerződés nélkül is tudnia kell: a Benes-dekrétumok a kollektív bűnösség elvének érvényesítésével születtek, és nem az alapjogi charta törvényerőre emelkedésével válnak jogellenessé, hanem jelenleg is ellentétesek több mint hat európai dokumentummal”. Andreas Mölzer elmondta, Európában minden hetedik ember valamelyik etnikai kisebbséghez tartozik, de a kontinensen nem védik a nemzeti kisebbségeket. Az Osztrák Szabadságpárt EP-képviselője hiányolta az egységes európai kisebbségvédelmi politikát. Lluís Maria de Puig, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke közben felajánlotta, segít a szlovák nyelvtörvény ügyében Magyarországnak. A Budapestre látogató De Puig úgy fogalmazott: bízik abban, ez elvezethet a törvény módosításához. Pozsony nem érti De Puig nyilatkozatát – reagált az ET parlamenti közgyűlése elnökének kijelentésére Peter Stano szlovák külügyi szóvivő.

Cigány szolidaritás. A szlovák nyelvtörvény ellen és romaközpont létrehozásáért demonstrált a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) tegnap Budapesten. Makai István, az FCÖ elnöke a megmozdulás végén petíciót adott át a főváros vezetőségének. – A Fővárosi Cigány Önkormányzat együtt érez a Szlovákiában élő nemzettársainkkal, így mélyen elítéli a nyelvtörvényt – nyilatkozta lapunknak Makai. (V. A.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.