Véres porond

Állok az ablakban, és arról írok, hogy állok az ablakban, és nem arról írok, hogy állok az ablakban, és arról írok, hogy állok az ablakban, hanem arról írok, hogy áll az ablakban, és arról ír, hogy áll az ablakban, kinéz, és látja, hogy benézek, és látom, hogy kinéz, és látja, hogy benézek.
Szülőházsirató
Egy évvel azelőtt, hogy megszülettem, lebontották a házat, amelyben a gyerekem született, s amelyben apám és nagyapám is felcseperedett.
Somlói Galuska és Császár Morzsa
„Te kulipintyó!” – vetette oda gőgösen a páva a dolgos kismadárnak. „Micsoda ótvar hely ez – mondta csalódottan a királylány –, lecsókolbászból van a kerítés.” A porszívókat nyilvánvalóan a legjobb autó- és repülőgép-konstruktőrök tervezik, másként nem lennének képesek arra, hogy az összes ajtófélfának és bútorlábnak nekimenjenek. Bűneset: „Szerdán hajnalban a budapesti nyolcadik kerületben, a Szigony utca sarkán egy hazafelé igyekvő buszsofőrre támadt két megtermett influenzavírus.” Azt hitte, gúnyolom, és megsértődött Somlói Galuska, miután elárultam neki, hogy Császár Morzsa vagyok. Vajon a halhatatlan zeneszerzők hallhatatlan darabjai attól még léteznek, hogy nincs róluk hangfelvétel, nincs kotta, s már az emlékezet sem működik?
Cockaigne
Úgy döglenek a fűben szétvetett lábbal, hanyatt, mint Bruegel Eldorádójának dagadt henyélői, a bőség mesebeli földjének, Cuccagnának silány korunkba szakadt polgárai. Cockaigne! Csodák földje! Ahol cipó- és kalácsdombok halmosulnak, sajthegyek magasodnak, tejfolyók hömpölyögnek, és borpatakok csörgedeznek, ropogós-piros hátukba döfött késsel, magukat kelletve futkorásznak a sült malacok, illatos dinnye gördül a lábad elé, sült halak úszkálnak a tavakban, libacomb, főtt tojás és mézes sütemény záporozik a viharfelhőkből, arany lócitromot potyogtatnak farkuk alól a lovak, makk és gubacs helyett drágakő terem a fák ágain, és a ligeterdők tisztásain bort fecskendeznek márvány szökőkutak. Moszkva téri csavargók. Hárman vannak. Ősz van, napok óta először süt újra melegen a nap. A hajdani postapalota kísérteties épülete alatt, a villamosmegállóval átellenben, a napsütött, füves lankán hevernek. Milyen gondtalanok!
Meggyőzés
Adj egy rugót, mondja, és pökhendin bámul a képembe. A pénz annyit sem ér, mint a trágyalé. Nem hiszed? Pedig így van. Minél több van belőle, annál több hiányzik annak, akinek minél több van belőle. Nem hiszed? Pedig így van. A földkerekség legnagyobb adósai mindig is a földkerekség legnagyobb császárai voltak. Nem hiszed? Pedig így van. Most például a két földteke legnagyobb adósa a világ leggazdagabb állama, az Amerikai Egyesült Államok. Na, adj már egy rugót!
Gályadal
Miska azt mondja, énekeljünk. Hogy minden magyar embernek minden áldott nap énekelni kellene. Reggel ébredéskor, aztán a gyerekeknek a suliban, az első óra kezdete előtt, amíg a tanár a naplóval vacakol. Még a gályarabok is énekeltek, mondom. Tényleg, mondja ő. De vajon miért énekeltek a gályarabok? A tempó miatt nem, mert arra ott volt a dob. A gályarab, mondom, azért énekel, hogy elterelje a figyelmét: a dal szárnyán elröpül nyomorúsága színteréről. Nem, mondja Miska, a gályarab azért énekel, mert azzal legyőzheti rabtartóit, kifejezheti megvetését.
Imamalom
Jegyzetfüzettel a kezemben kószálok a lhászai főtemplom körüli sikátorokban, megállok egy kereszteződésben, nem tudom, merre menjek tovább, leírom, hogy itt megállt, és nem tudta, merre menjen tovább, ezért leírta, hogy itt megállok, és nem tudom, merre menjek tovább, majd jobbra fordulok, elindulok a szűk, poros utcán, lépni alig lehet, kétoldalt sárgaréz sárkányszobrocskákat, jakcsont imaláncokat és vicsorgó démonmaszkokat kínáló árusok asztalkái sorakoznak, nyergesek, bőrösök, kovácsok portékái borítják a koszos követ, elérek egy útkereszteződéshez, ahonnan a Vas-hegy kopár csúcsára és a Potala égbe nyúló palotájára látok, megállok, nem tudom, merre menjek tovább, ezért leírom, hogy itt megállt, és nem tudta, merre menjen tovább, ezért leírta, hogy itt megállok, és nem tudom, merre menjek tovább, jobbra fordulok, köröttem zarándokok imamalmokat pörgetnek.
Malátom halom
Órákig elbogarászom a térképeken. Azt a léptéket értékelem igazán, amikor a réteket, lápokat, árkokat, hagyásfákat, gémeskutakat, vadcsapákat, granicsárházakat is feltünteti a rajzoló. Egy régi pápai térképen a malmok elnevezéseit böngészem: Börhendi malom, Asszonyfa malom, Sávoly malom, Csingeri malom, Külü malom. A műholdfelvételek világában is csodálattal tölt el, hogy a szekérutak mellett mindenütt jelölik a fasorokat. Egy Debrecen és környéke térképen a tanyák, kertek, halmok és erdők elnevezései közt ilyenekre bukkanok: Ürgenyílás tanya, Tejfeles tanya, Malátom halom, Kárhozott halom, Tatársírhalom. Kárpátalja 1939-es turistatérképén pontozott vonalak jelzik az öszvércsapákat.
Véres porond
Kutyákat és medvéket uszítottak egymásra az arénában. Volt ökörviadal, farkasok harcoltak vaddisznóval, tigrisek leopárddal. Dehogy Rómában! Alig kétszáz évvel ezelőtt Pest híres „gladiátorarénájában”, a „Hecc-színházban”. Egy szász gróf, aki 1793-ban tévedt el hozzánk, így ír a véres porond vezéréről: „A heccmester trikót hordott, bőrnadrágot, kerek kalapját zöld tollak díszítették.” Gvadányi falusi nótáriusa olyan viadalt látott, amelyikben tizenkét páncélos kutyát eresztettek össze egy oroszlánnal. A királyi vad mindjárt úgy agyonsújtotta mancsával az egyiket, „hogy béle jött ki párájával”. Megölte volna a többi kutyát is, de akkor szikrákat szóró rakétákkal visszaűzték a ketrecébe. Hogy hol volt a nevezetes Hetz Theater? Azon a telken, ahol később a Szent István-bazilika épült. A történethez az is hozzátartozik, hogy 1868. január 22-én éjszaka, amikor már a befejezéséhez közeledett, a templom kupolája iszonyú robajlással beszakadt. A terv volt hibás? A kivitelezés, az alapozás? A régiek arról suttogtak, hogy a véráztatta föld állt bosszút.