Vonáékat elemezték az NBH-nak

A Jobbikra is kiterjedt a Political Capital (PC) figyelme, amikor elemzéseket készített a titkosszolgálatnak. Lapunk értesülései szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal egyebek mellett a párt, a Magyar Gárda, illetve e szervezetek vezetőivel, így Vona Gábor pártelnök-gárdaalapító mozgásával kapcsolatban számított adatokra, amelyeket meg is kapott a PC-től. Az elemzőcég szerint viszont a Jobbik és a gárda kapcsán semmi olyasmit nem közöltek az NBH-val, amit korábbi elemzéseikben már ne hoztak volna nyilvánosságra.

Bodacz Balázs
2009. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk titkosszolgálati forrásai szerint a Political Capitalnek – a Nemzetbiztonsági Hivatallal kötött megállapodás értelmében – az is feladata volt, hogy a Jobbikról és a Magyar Gárdáról gyűjtsön adatokat, információkat, és ezek alapján készítsen elemzéseket az NBH-nak. Úgy tudjuk továbbá, hogy az elemzőcég figyelme nem csupán az említett szervezetekre, hanem azok vezetőire is, így elsősorban Vona Gábor pártelnök-gárdaalapítóra is kiterjedt.
Gyulai Attila, a PC egyik vezetője lapunknak annyit mondott, hogy a titkosszolgálat részére a hazai szélsőségesekről készült anyagaikban „természetesen szóba került a Jobbik és a Magyar Gárda is”. Titkosszolgálati forrásainkkal ellentétben ugyanakkor kiemelte, hogy az említett két szervezetről az NBH-nak készített elemzésekben sem írtak mást, mint amit a nyilvánosságnak szánt anyagaikban is közzétettek.
A PC a sajtóban megjelent hírekre reagálva múlt héten elismerte, hogy az utóbbi években folyamatosan dolgozott az NBH-nak. Szabados Krisztián, a PC másik vezetője elmondta, hogy ők már 2005-ben elindítottak egy kutatást, amely a volt szocialista országok szélsőséges csoportjait vizsgálta. Ezután, 2006-ban született megállapodás a cég és a titkosszolgálat között. A felek közti hivatalos együttműködés – ezt szintén lapunk írta meg – Balajti László NBH-főigazgató szándékának megfelelően éppen mostanában ér, vagy ért véget. A Political Capital 2006 óta több tíz millió, egyes források szerint csaknem százmillió forintért dolgozott az NBH-nak.
A PC vezetőinek tervei között most az szerepel, hogy – miután kitudódott a cég és az NBH közötti üzleti kapcsolat – előremenekülnek: a sajtónak kívánják megmutatni azokat az elemzéseket, amelyeket a titkosszolgálat részére készítettek. Ehhez persze kell az NBH engedélye is; úgy tudjuk, a hivatal nem zárkózik el egy ilyen kommunikációs akció elől, de azt mindenképpen szeretné elkerülni, hogy a konkrét politikai szereplőkre vonatkozó adatok is napvilágra kerüljenek.
Ismert: tavaly szeptemberben Dávid Ibolya MDF-elnök egy olyan CD-re hivatkozva robbantotta ki az UD-ügyet, amely – mint kiderült – a Nemzetbiztonsági Hivatal által készített hangfelvételt tartalmazott. A bejelentés idején a pártnak is tanácsokat adó PC még javában üzleti és munkakapcsolatban állt a titkosszolgálattal (a PC vezetői tagadják, hogy ennek köze lenne a CD napvilágra kerüléséhez – a szerk.). Dokumentumokkal bizonyítva azt is megírtuk, hogy Dávid Ibolya manipulált hangfelvétellel állt a nyilvánosság elé. Az ügy kapcsán indult büntetőeljárás egyik gyanúsítottja, Szilvásy György volt titokminiszter arra kíváncsi, hogy lapunk miként lehet ennyire jól értesült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.