Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség egy állami gondozott fiatal ellen, aki több intézetis társát is koldulásra kényszerítette, majd az így összegyűjtött pénzt elvette tőlük. Az egyik, szintén fiatalkorú sértett, a kaposvári Zita Nevelőotthon lakója erre nem volt hajlandó, ezért a vádlott felpofozta, majd megfenyegette: ha nem megy ki újra az utcára, újabb verést kap. A megfélemlített fiatal ezután több helyen is próbált kéregetni, és a megszerzett, alkalmanként négy-ötezer forintot a vádlottnak adta. Utóbbi megfenyegette egy másik társát is, akit – miután nem tett eleget a követelésnek – megvert, és a kezét kicsavarta.
– Szorosabb felügyelettel megelőzhetők a hasonló esetek, de helytelen volna alapos vizsgálat nélkül kimondani a nevelők kizárólagos felelősségét – reagált a történtekre Orbán István, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség elnöke. Szerinte felvethető a megzsarolt fiatalok társainak felelőssége is, akik látva a fenyegetéseket és a bántalmazásokat, nem maradhattak volna szótlanok.
Zsarolással vádolják az intézetis fiatalt
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!