A képzelet megragadása és az Antikrisztus

Egy hajdani rokonszenves környezetvédő mozgalom ezt a hitvallást használta iratain: „Nem a hatalmat, hanem az emberek képzeletét akarjuk megragadni”. A mozgalom azóta egy hataloméhes csoport markába került, és a jelmondat eltűnt. Érdemes elgondolkodni a mondat két kulcsszaván.
A hatalom csúnya szónak számít jó ideje, leginkább azóta, amióta elveszítette igazságát. Pár száz éve bizonyosan. Mit is jelent? Szavának gyöke a hat, vagyis a hatás, a másokra gyakorolt hatás, amelyet a hatalmas fejt ki az alárendeltekre, hogy azok az ő nótáját fújják, és arra táncoljanak. Közömbös szó, nincsen erkölcsi tartalma, látszólag szolgálhat jót és gonoszt, lényege, hogy elérje célját. No, ezért érezzük jogtalannak.
Rokon értelmű szó az uralom, amelynek alapja az úr, azaz az Úr maga. Az ő nevéből származik az úr (u)-szág – ország – szavunk. Az ország az Úré kell hogy legyen, senki emberfia jogosan nem birtokolhatja, legfeljebb bitorolhatja. Az igazi hatalom ezért uralom. Nem puszta erőérvényesítés, leginkább magáért a hatalomért s rajta keresztül az alávetettek kizsákmányolásért, a pénzért, a dicsőségért, a sikerért, röviden a nép, az Egész kárára, a vezetők javára.
Az uralom lényege az Úr szolgálata. Az elnyomás – a hatás – helyett az igazság, a szépség, a jóság, a szeretet útjának egyengetése. Akkor is, ha a főnök király, akkor is, ha családanya, tanító, főportás. A Halotti beszédben olvassuk: „es oggyun neki münyi uruszágbelé utot”. Az út maga az Úr, de szolgája a földi útmutató. Ez persze iszonyúan nehéz feladat, s nem is látszik mindig sikeresnek, mert közbelép az erősebb, a gátlástalanabb, a szerencsésebb – értjük. Mégis azt gondoljuk Boldog Salamon királyunkkal, hogy az ország élén csak szent állhat; a király, az elnök, a miniszter, a családfő köteles szent lenni, más szóval életével kell mutatnia a helyes utat. Ha erre nem képes, többet árt, mint használ. Bűnt követ el, ha éppen nem bűnöző.
A néhai jelmondat másik kulcsszava, helyesebben kifejezése mélyen megvilágítja a nehézségeket. A szó a képzelet. Teljes jóhiszeműséggel azt hihetjük, hogy a képzelet serkentéséről, ábrándok pezsdítéséről van szó: nosza, nézzük, mi a helyzet, s mi mindent lehet belőle kihozni, ne törődjünk a nehézségekkel, vágjunk bele, hisz képesek vagyunk rá!
A képgyök a magyarban őrületes, mondhatni platónian mély értelmű. Az európai nyelvtársainkban a képtől (latin: imago) elszakadt a képes (potest), a képtelen (absurdus, non potest), a képzel (cogito), a képzés (formatio, figuratio) és így tovább. A kép a nemcsak újlatin, hanem a germán, a szláv nyelvekben is csak egy szó a sok közül, fogalma összekeveredik a fantáziával, az abszurddal, a lehetetlenséggel…
Nálunk a képgyökszó a platóni idea tudását látszik őrizni, a nagy görög által megsejtett valóságot a látszatok árnyjátéka mögött. Föntebb soroltuk, hogy származékaiban rendre a megvalósításba fordul. Tegyük hozzá, hogy ami például lehetetlen, az nálunk képtelenség, mert nincs mögötte az igazság, vagyis a valóság.
A „képzelet megragadása” kifejezés a magyar elme számára megvilágítja az Antikrisztus egyik legsötétebb merényletét. A gulág, a koncentrációs tábor, a vasfüggöny sokba került, oszt’ nem vált be. Sok test elpusztult, a lelkek megmaradtak. Márpedig a gonosz vadászatának célja a lélek! Ezért a képzeletet igyekszik megragadni, hogy az elnyomott lelkéhez férkőzzék, s szerencsétlen ne is sejtse, hogy ő rab, bábalak a Nagy Parázna kezében. Hogy azt lássa-képzelje, azt képviselje, arra képezze magát, összes képességével azt szolgája, amit a Beszélő Szobrok duruzsolnak neki.
Például azt, hogy a Vadállat világuralmáért kell élnie-halnia. Ezért a Föld minden sarkában folyamatosan filmeket vetítenek arról, hogy a bolygó halálos veszélybe került, meg kell menteni. Bárhová kapcsolsz, filmre, híradóra, mindenütt űrhajók, őslények, járványok támadnak, a műsor oly egyhangú, akár a szovjet tévében.
Olvasom, hogy 2009. december 30-án meghalt egy magyar származású, kanadai katona Afganisztánban. Miért? Nem tudhatjuk. Vagy igen?
Ő, szegény, így fogalmazott: „Csak azért vagyok itt, hogy megmentsem a világot, valakinek ezt meg kell tennie.”
M. György odaveszett egy „téves csatatéren”. A bolygót tényleg soha nem látott csapások fenyegetik a globalizmus alakjában, de világ meg fog menekülni, mert az Antikrisztus veszíteni fog.

A szerző író