Vasárnapi bútorgyár-látogatásra invitálta a csangcsiagangi koncert szponzora a MÁV Szimfonikusokat. A Szucsou közigazgatása alá tartozó 1,3 milliós „kisváros” hagyományosan a földművelésből és a halászatból élt, ám az elmúlt időszakban a város GDP-jének már csak két százalékát adta a mezőgazdaság. Igaz, a körzetéhez tartozó négyszáz falut felszámolták, a földműveseket a külvárosokba költöztették. Csangcsiagang mindenesetre hatalmas gazdasági növekedést produkált az utóbbi években.
A gyárlátogatásból azonban nem lett semmi: a szponzor bemutatótermébe vezetett az út. A bútortervezők, dizájnerek kabátban ültek a fűtetlen irodákban, a termekben kevés tradicionális kínai motívumot felmutató bútorokat, kiegészítőket lehetett látni, inkább az amerikai jellegű giccs dominált.
Amerikai motívumnak tűnt, ahogy a város jellegtelen épületeinek kontúrjait este neonokkal futtatták körbe. Egyetlen autentikus elemnek a város Sztálin-barokk színháza tűnt, amelyet bármelyik egykori szovjet köztársaság nagyobb településére lehet képzelni. Ám a fantáziát felülmúlta, ami az együttest odabenn fogadta: Hitchcock filmjébe illő színpad mögötti tér, jéghideg levegő, amelyben látszik a lehelet. Kevesebb mint tíz fok, a hideg a fafúvós hangszereknek sem tesz jót. A svéd zenekar nem fázott – volt a szervezők válasza a fűtést firtató kérdésre.
Mégis lett koncert. Nemcsak hősies volt a MÁV Szimfonikusok kabát nélküli játéka, hanem elismerésre méltó. A kőpadlós nézőtéren ülő, minden korosztályból érkező publikum hálásan fogadta a Strauss család muzsikáját. Ide senki nem érkezett luxusautóval.
Sanghaj ezek után maga volt a paradicsom. A tizennyolc kerületből és egy megyéből álló várost tizenkilencmillióan lakják, a városmagot „csak” tízmilliónyian. Ahogy Csangcsiagang, e város sem az „egzotikus” kalandtúrák helyszíne: a kilencvenes évek elejétől, amióta a külföldi tőkét beengedik ide, Kína gazdasági fővárosává, nyugatias típusú megapolisszá vált. Parkjaival, sok-sok nevezetességével a májustól világkiállítást rendező Sanghaj élhető helynek tűnik, ugyanakkor a turné korábbi helyszíneinek többségét tekintve kirakatváros. Utcái – a csikkszedő munkásoknak is köszönhetően – tiszták, s mint több kínai városban, itt is minden egyes fát kötelekkel védenek a fagy ellen. Szép gondosság. Ugyanakkor a téli felhős, szmogos ég Budapest legrosszabb napjait idézte: bátran lehetett nézni a napba. Igaz, itt mindenhol építkeznek.
Sanghaj felhőkarcolóiról – többek között a Sörnyitónak nevezett, 492 méter magas World Financial Centerről – ismert városrésze, a Pudong a kilencvenes években a semmiből nőtt ki. A nevezetes, fákkal körülültetett toronyházaktól nem messze épült fel a francia Paul Andreu tervei alapján a negyvenezer négyzetméteres Shanghai Oriental Arts Center, amely formájában a kinyílt pillangóorchideát mintázza, a muzsikusszemeknek inkább öt hatalmas üstdobot formáz. Itt, az Opera Hallban adta kínai turnéjának utolsó koncertjét a MÁV Szimfonikus Zenekar.
E sorok írója egykor agyonhallgatta a Bécsi Filharmonikusok Willi Boskovskyval kiadott hatlemezes Strauss-albumát. A MÁV Szimfonikusok hétfői koncertjén már csak azt számolta: hány szóló vagy esetenként szólam volt jobb, mint a bécsieké. Nem véletlen, hogy a zenekart itt is állva ünnepelték.
