Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a Győri Balett, amely január végén a New York-i Joyce Színházban lép fel, kelet-európai társulatok közül egyedüliként, a New York-i közkönyvtár által szervezett A kommunizmus bukása Európában című összművészeti fesztiválon, ahol színházi estek, kiállítások, filmvetítések, felolvasóestek és szimpóziumok segítségével mutatják be az amerikaiaknak, hogyan hatott az előadó-művészetre a kelet-európai rendszerváltás.
– A társulat 2002-ben kapott meghívást először a New York-i Joyce Theatre-be. Martin Wechslerrel, a színház programigazgatójával azóta is jó kapcsolatot ápolunk. Ő keresett meg minket, hogy lépjünk fel ezen a fesztiválon is, amelyre Igor Sztravinszkij-esttel készülünk. Tizenöt évvel ezelőtt Dimitrij Simkin készítette el a társulatnak a Petruskát, amely az egyén és egy uralkodó rezsim viszonyát vizsgálja, Kun Attila Tavaszi áldozata pedig az új értelmet nyert életről szól – emelte ki Kiss János igazgató a fellépéssel kapcsolatban. – A társulatnak fontos, hogy a nemzetközi színtéren is jelen legyen. Úgy vélem, óvni kell magunkat a provincializmustól. Ezért is tartom fontosnak, hogy a New York-i szereplés után, márciusban a salzburgi operában léphetünk fel, majd háromhetes Németország–Ausztria–Svájc turnéra indulhatunk. Májusban pedig Robert North koreográfus, a Rambert Balett egykori vezetőjének hatvanötödik születésnapjára kaptunk meghívást, ahol a Skót Nemzeti Balett mellett állhatunk színpadra.
Amellett, hogy külföldi turnék sora vár a társulatra, a napokban Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot írt ki az irányítói jogkörébe tartozó Győri Balett vezetői posztjára, amelyre Kiss János is beadja koncepcióját.
– Az együttesek életében a legfontosabb a megújulás. A következő öt évben, amennyiben folytathatom igazgatói munkám, szeretnék még nagyobb hangsúlyt fektetni a Fiatalok a fiatalokért című programsorozatunkra, amelyben a tánc segítségével beszéljük el történelmünk fontos momentumait. Ennek a kezdeményezésnek a részeként mutattuk be az 1956 – Tóth Ilona emlékére című estünket is.
A Győri Balett a Magyar Nemzeti Balett társulata után az ország második legnagyobb létszámmal bíró együttese, épp ezért szeretnék még több nagyszínpadi előadást műsorra tűzni, amennyire anyagi forrásaink engedik. A Markó Iván által kijelölt táncszínházi vonal mellett teret kívánok biztosítani majd a kísérletezéseknek is, lehetőséget adni fiatal, nemcsak hazai koreográfusoknak – mesélt lapunknak jövőbeli terveiről a jelenlegi igazgató.
Ujjgyakorlat magyar módra, hibátlan mérleggel mentek tovább férfi pólósaink














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!