Nem vetítik Kálomista Cozma-filmjét

Makrai Sonja
2010. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén február 2-től 8-ig rendezik meg a 41. Magyar Filmszemlét a budapesti Palace MOM Parkban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A mustra nyitófilmje Jancsó Miklós Oda az igazság című filmje lesz.
A versenyprogramban, amelynek az idén is Novák Emil filmrendező az elnöke, 16 játékfilm, 33 kisjátékfilm, 30 dokumentumfilm és 7 tudományos-ismeretterjesztő szerepel. A játékfilmes szekcióban indul többek között Orosz Dénes Poligamy, Hajdú Szabolcs Bibliotheque Pascal, Zsigmond Dezső Bunkerember című filmje. A kisjátékfilmes előzsűrit Kocsis Ágnes, Mészáros Péter, Tóth Zsolt, a dokumentumfilmes előzsűrit Dér András, Muhi Klára, Papp Bojána, Sári László és Varga Balázs, a tudományos-ismeretterjesztő előzsűrit pedig Bálványos Huba, Pölöskey István és Török Zoltán alkotta. A dokumentumfilmes szekcióba meglepő módon nem válogatták be Kálomista Gábor Marian Cozma brutális meggyilkolásáról forgatott filmjét, a Szíven szúrt országot, amely a magyar mozikban több mint 12 ezer nézőt vonzott, ezzel a toplista 5. helyén végzett.
Az idén a megszokottól eltérően a záróünnepségen adják majd át az életműdíjakat, amelyet Révész Gitta a filmlabor produkciós osztályvezetője, Nagy Anna színésznő, Szoboszlay Péter animációsfilm-rendező, Zsombolyai János operatőr-rendező, Pásztor József gyártásvezető és Djoko Rosič színész vehet át.
A 41. Magyar Filmszemlén is lesznek vidéki vetítések: Keszthelyen, Gyöngyösön, Veszprémben és Balassagyarmaton a nyitónap előtt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.