Tucsni keresetét elutasították
Hatáskör hiánya miatt elutasította a megyei bíróság Tucsni András, a Hevesi Sándor Színház vesztes pályázójának keresetét. Tucsni András múlt év decemberében indított pert a zalaegerszegi önkormányzat ellen. Álláspontja szerint a közgyűlés megsértette az előadó-művészeti törvényt, mert decemberben zárt ülésen a szakmai bizottság döntése ellenére Besenczi Árpádot választotta meg a Hevesi Sándor Színház igazgatójának. (MTI)
Sopsits Árpád is pályázik Veszprémbe
A Veszprémi Petőfi Színház igazgatói posztjára december végéig beérkezett két pályázat mellé kedden Sopsits Árpád filmrendező pályázata is beérkezett. Sopsits a határidő utolsó napján postázta jelentkezését, így anyagát a kiíró Veszprém megyei önkormányzat Oberfrank Pál és Eperjes Károly színművészek közös jelentkezése mellett még érvényesnek fogadta el. Réthly Attila rendező időközben visszavonta a pályázatát. A megyegyűlés várhatóan január 28-án dönt az igazgatói poszt betöltéséről. (MTI)
Sümegi közbeszerzés
A sümegi vár komplex rehabilitációjára írt ki nyílt közbeszerzést Sümeg város önkormányzata. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a munka becsült ellenértéke félmilliárd forint. Az ajánlattételi határidő február 15. Eredményt várhatóan március közepén hirdetnek. (MTI)
Nők indítottak háborúellenes petíciót, mutatjuk hol írhatja alá + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!