Ügyeletes apokalipszis

A Google internetes keresőbe alig lehet olyan évszámot beírni, amelynek láttán a program ne ajánlaná fel, hogy böngésszünk az adott évre jövendölt világvégemesék között. Az embereket láthatóan nem zavarja, hogy nem jött be az előző néhány tucat jóslat, várakozással teli izgalommal rettegnek a következőtől. A keresletet természetesen Hollywood sem rest kiszolgálni, most éppen a 2012 című film miatt izgulhatunk a következő három évben.

Miután lezárult a szavazás, az Emberi Folytonosság Intézet (EFI) bejelentette, hogy Michael S. nyerte a voksolást, így ő lesz a 2012 után fennmaradó emberiség vezetője. „Az EFI-nél a felkészülés minden területén a tökéletességre törekszünk. Tudjuk, hogy az új világ merész jövőképet és erős vezetést kíván” – jelent meg Soren Ulfert kommunikációs igazgató nyilatkozata az intézet honlapján. Az EFI-t 1978-ban alapították a világ legbefolyásosabb üzletemberei és tudósai abból a célból, hogy felkészítsék az emberiséget a 2012. december 21-én várható apokaliptikus eseményekre. Harminc évig titokban működtek, de most, három évvel a meghirdetett világvége előtt a nyilvánosság elé léptek, hogy figyelmeztessék az embereket.


Az intézet természetesen nem létezik a valóságban (ahogy remélhetőleg a szilveszteri buli sem marad el 2012-ben), az EFI honlapja (Instituteforhumancontinuity.org) azonban üzemel, rajta alapos, minden részletre kiterjedő sajtóanyagokat és a vezetők hitvallását olvashatjuk. Még a túlélőlottót is meg lehet tenni, mert sajnos nem mindenki menekülhet a kataklizma elől. Ez és több más honlap egy úgynevezett vírusmarketing-kampány része. Segítségével a 2012 című katasztrófafilmet reklámozzák. Sok hiszékeny ember komolyan veszi a leírtakat, és terjeszti a rémisztő hírt barátai között. A filmet ki más, mint a nagyszabású világégések koronázott királya, a német Roland Emmerich rendezte, aki már a Függetlenség napjában és a Holnaputánban is kis híján a véget hozta ránk. Emmerich ragaszkodik a hagyományokhoz. Ahogy a globális katasztrófákról szóló filmek esetében megszoktuk, most is fekete elnöke van az Egyesült Államoknak, a Halálos fegyver sorozatból ismert Danny Glover.
Nem a véletlen műve az időzítés: a 2012 alapjául szolgáló legenda – ahogy az apokaliptikus meséknél szokás – a számmisztikán alapul. A 2012. év 12. hónapjának 21. napjára teszi az összeomlást. Ezt a sok egyes és kettes számot elintézhetnénk annyival, hogy azokban az országokban, amelyekben nem a Gergely-naptárt használják, azon a téli napon teljesen hétköznapi módon megjegyezhetetlen dátumot írnak. De itt jönnek a képbe az összeesküvés-elméletek gyakori szereplői, a maják.
A Krisztus utáni II. és IX. század között virágkorát élő közép-amerikai maja civilizációban írásos kultúra létezett, az emberek képesek voltak bonyolult matematikai műveletek elvégzésére, csillagászati megfigyelésekre. Egészen pontosan meghatározták olyan napfogyatkozások, bolygóegyüttállások időpontját, amelyek évszázadokkal később következtek be. Önálló naptárrendszert is kifejlesztettek, amelynek egyik eleme az úgynevezett hosszúszámolás-naptár. A kalendárium a húszas számrendszer szerint működik, tehát húsz nap elteltével kezdődik az újabb ciklus, majd a huszadik ciklus végén egy hosszabb ciklus, és így tovább. A hosszú számolás kezdőpontjául a Gergely-naptár szerinti Krisztus előtti 3114. augusztus 11-ét (más számítások szerint 13-át) választották. Néhány régész szerint a naptár leghosszabb, baktunnak nevezett ciklusa csak tizenháromszor ismétlődhet, a tizenharmadik baktun végén véget ér a naptár. A mi időszámításunk szerint ez az időpont 2012. december 21-én vagy 23-án következik be.
A hatvanas években a közép-amerikai kultúrákat kutató (és a laikus olvasóközönség érdeklődésének felkeltéséhez jól értő) Michael Coe régész ezt írta A maják című könyvében: számos maja falfestmény arra utal, hogy a naptár szerinti időszámítás vége egyúttal a világvégét is jelenti, olvasható a Wikipédián. Végül is jogos a feltételezés: a maják nagyon okosak voltak, biztos azért nem csinálták tovább a kalendáriumot, mert azt gondolták, úgysem lesz, aki mérje vele az idő múlását. Nem is kellett több az erősen hunyorítva tudományosnak tűnő ponyvák íróinak, évtizedek óta sorra álltak elő a szenzációsnál szenzációsabb „felfedezésekkel” arról, hogy pontosan hogyan is lesz vége a világnak. A korszellemnek megfelelően ma az aszteroidabecsapódás a legnépszerűbb, de erősen tartja magát az az elképzelés is, hogy helyet cserélnek a Föld mágneses pólusai. Kissé árnyalja a várható katasztrófák bizonyosságát, hogy a maják ma élő leszármazottai, akik közül néhányan napjainkban is használják a régi maja naptárakat, nem is hallottak elődeiktől a világvégéről. „Amikor maja falvakban járok, és megkérdezem az ott élőket, hogy mi fog történni 2012-ben, fogalmuk sincs. Hogy vége lesz a világnak? Nem hiszik el. Valós dolgok miatt aggódnak, például hogy esni fog-e” – idézi Jose Huchm maja származású régészt az Associated Press hírügynökség.
Hogy miért ér véget a maja naptár 2012-ben? Valószínűleg Wiley Miller elméletét tekinthetjük a leghihetőbbnek. Non Sequitur című karikatúrasorozatának egyik darabján egy hírvivő mászik fel a maja piramis tetején éppen a naptárat faragó munkáshoz, és így szól hozzá: „Állj le, a marketingesek úgy döntöttek, hogy felhagyunk a naptárkészítéssel!”
Ám a három év múlva bekövetkező apokalipszis csak egy a sok közül. Évezredek óta se szeri, se száma a világvége-jövendölésnek. Seneca, a Krisztus utáni I. században élt római filozófus a világon végigsöprő tűzvészről jövendölt: „Minden, amit látunk és nagyra becsülünk ma, el fog égni a mindent elemésztő tűzben, és egy új, boldog világ marad utána” – idézi a National Geographic magazin. A számmisztika talán 1666-ban kerítette leginkább hatalmába az embereket, a 666-os számot ugyanis általánosan a sátán számának gondolják.


Londonban két tragikus esemény is elősegítette az apokaliptikus félelmek burjánzását. 1665–1666-ban pestisjárvány pusztított az angol fővárosban, amelynek százezer ember, az akkori lakosság egyötöde esett áldozatául. 1666 februárjában ideiglenesen alábbhagyott a ragály, így a király és udvartartása visszatért Londonba. Nyár végén azonban újra növekedésnek indult a pestisben elhunytak száma, mígnem szeptember 2-án egy újabb esemény véget vetett a járványnak. Ez az esemény azonban hasonlóan tragikus volt: a nagy londoni tűzvész. A négy napon keresztül tomboló lángokban megsemmisült a középkori London belvárosa (a City) a római városfalakon belül. A Cityben lakó nyolcvanezer ember közül hetvenezernek a háza leégett, de a halálos áldozatok száma valószínűleg nem volt jelentős. Hagyományosan mindössze hat áldozatot tartanak számon. Az újabb kutatások azonban ennél több halottat valószínűsítenek, tekintettel arra, hogy a nincsteleneket senki sem kereste, a holttestek egy része pedig valószínűleg elhamvadt.


Bár a Halley-üstököst Kr. e. 240-ben már biztosan megfigyelték a csillagászok (azóta pedig hetvenhat évente újra és újra), ez nem zavart sokakat 1910-ben, amikor hónapokkal április 20-i feltűnése előtt világvégével riogatták egymást az emberek. Szerintük abban állt az égi tünemény veszélyessége, hogy a csóvájából mérges gázok jutnak majd a Föld légkörébe, amelyek elpusztítják az életet bolygónkon. Persze voltak, aki meglehetősen racionálisan álltak a várható katasztrófához, és jó pénzért menekülést ígértek a többieknek. Sokan oxigénpalackot vásároltak, egekbe szökött a gázálarc és az „üstököspirulák” eladása, amelyekről azt állították forgalmazóik, hogy megvédenek a kométa veszélyeitől. Amint a fejlemények mutatják, tényleg hatásosak voltak.
Legutóbb a kilencvenes években kelt szárnyra hasonló, sok ember figyelmét felkeltő rémhír. A számítógépek dátumkezelését fenyegető évezredváltás mellett akkoriban egy különleges bolygóegyüttállástól kellett félni. Richard Noone azt jövendölte 1997-ben megjelent Jég: a végső katasztrófa című könyvében, hogy amikor 2000. május 5-én a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, a Nap és a Hold együtt állnak, az égitestek együttes gravitációs ereje elferdíti a Föld forgástengelyét. Ez pedig gyökeresen megváltoztatja bolygónk éghajlatát. A jégkorszak érdeklődés hiányában elmaradt, az ellenkező előjelű éghajlatváltozás azonban itt van a nyakunkon, és ez az egy nem mese.
Az égitestek konstellációjával való fenyegetés néha elősegíti a tudományos fejlődést, írja a New Scientist. A hollandiai Friesland kisváros lakosai 1774-ben pánikba estek, amikor egy kézről kézre adott pamflet (már a címe is vészjósló: Az ítélet kis könyve) egy előre jelzett együttállás kapcsán a bolygók összeütközésével és a Naprendszer megsemmisülésével fenyegetett. A csillagászok akkor már tudták, hogy az égitestek együttállásukkor csak a földről nézve vannak közel egymáshoz, valós távolságuk millió vagy milliárd kilométerekre rúghat. Eise Eisinga asztronómus meg akarta magyarázni az embereknek, hogy nincs mitől tartaniuk, ezért planetáriumot épített. A frieslandi ma a legrégebben működő planetárium a világon.
Ne gondoljuk, hogy a világvégemítoszokat csak a tanulatlan, hiszékeny emberek veszik komolyan. Kevéssé ismert, hogy Isaac Newton olyan kutatásokat is folytatott a fizikai világképet alapvetően megváltoztató munkássága mellett, amelyeket ma az okkultizmus tárgykörébe sorolunk. Alkímiával és a bölcsek kövének keresésével is foglalkozott, de az apokalipszis várható időpontjának meghatározása is sok energiáját emésztette föl. Írásaiból azonban kitűnik, hogy megvetette korának azon jövendőmondóit, akik pusztán szenzációhajhászásból újabb és újabb dátumokat jelöltek meg a végítélet időpontjaként. Ő ehhez a kérdéshez is „tudományosan” igyekezett hozzáállni. A pontos időpontot meghatározhatatlannak ítélte, de teológiai ismeretei alapján arra a következtetésre jutott, hogy 2060 előtt biztosan nem lesz vége a világnak. Viszont 2060 és 2344 között olyan változások történhetnek szerinte, amelyek a ma ismert világ végét, egyúttal egy jobb eljövetelét eredményezik.
De ez még odébb van. Egyelőre boldog új évet kívánunk olvasóinknak!