A hasonmás

Ez a nagyság igazi átka. Nemcsak magát a nagy embert sújtja, sőt elsősorban nem őt, hanem a környezetét. Most tekintsünk el annak megvitatásától, hogy egy egészséges szellemiségű, lelkületű, ép erkölcsi érzékkel bíró közösség nagynak tartja-e Gyurcsány Ferencet, azt meggyőző bizonysággal állíthatjuk, a szocialista párt vezetőit még egy jó ideig hozzá mérik majd, maguk önkéntelenül is hozzá akarnak majd idomulni, igazodni, hasonulni.
Egyik lehangoló következménye eme helyzetnek, hogy Gyurcsány utódja az áhított és feltételezett sikeresség reményében inkább lemond saját jellegzetességeiről, egyéniségéről – ha van neki egyáltalán –, s a bukott miniszterelnök gyengécske másolatának, halovány visszfényének, esetlen lenyomatának mutatkozik. Mesterházy Attila is egy nyomat. Bajnaival ellentétben, aki a pislogást leszámítva tetőtől talpig Gyurcsány kreatúrája, Mesterházy szándékoltan igyekszik elődjére és példaképére hasonlítani. Persze nem külsőleg, viszont bizonyos külsőségeket előszeretettel vesz át mozgalmi mentorától.
Ugyanis olyan benső készségek, mint a gátlástalanság, a jellemtelenség, a szemrebbenés nélküli hazudozás képessége, még nem emelnek ki senkit a pártvezetők sorából, mert efféle adottságokkal szinte mindegyik büszkélkedhet, viszont Mesterházy azokat az eszközöket akarja elsajátítani, amelyek segítségével a hívek és követők egyre fogyatkozó táborát rajongók hadává reméli alakítani. Ezért aztán a nagygyűléseken végigcuppogtatja az első sorban vihogó hallgatóságot, majd igazi laza csávóként fel-alá járkálva, mintha a hangulat ihlető fluidumától áthatva ott helyben ötlené ki, fejből sorjázza elő sületlenségeit. A hatásvadász show-elemek mellett átvesz retorikai fordulatokat is. Biztos sikerre és együttérzésre sandítva ő is megpróbált a családjával példálózni. Érdekes, baloldali politikusok lépten-nyomon hivatkoznak a családjukra, míg a jobboldaliak csak elvétve élnek ezzel a szónoki fogással. Ennek nyilván az az oka, hogy a jobboldaliakkal még szóba állnak a normális, hétköznapi emberek, nem csak otthon, zárt körben hallják a „nép hangját”. A magyar szónoklattan története különös gyöngyszemeket köszönhet Gyurcsány családjának, különösen édesanyjának, amelyek közül elég, ha csak az őszödi beszéd egyik klasszikus részletét idézzük, amely az egészségügyben uralkodó viszonyokat oly plasztikusan érzékeltette: „És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán, és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet.”
A fiúi gyengédség eme és hasonló szívet szaggató megnyilvánulásai joggal csalták a meghatott büszkeség könnycseppjeit Katus mama orcájára. Gyurcsány után a mamával előhozakodni túl nyilvánvaló epigonizmus lenne, ezért Mesterházy inkább a papájával operált. Miként Gyurcsány előadásaiban Katus mama volt hivatva hitelesíteni a nyugdíjasok gondjairól szóló kitételeket, úgy Mesterházynál a papája az autentikus baloldali beteg, aki megfogalmazza a jobboldali orvosokkal kapcsolatos aggodalmait és fenntartásait. Kár, hogy gyermekei még nem panaszkodtak, hogy jobboldali tanáraik pikkelnek rájuk, ráadásul csupa rossz, haszontalan, erkölcstelen dologra tanítják őket. Konkrét példák hiányában gyermekei nevelése miatti rettegése nem volt igazán magával ragadó.
Van viszont valami biztató is Mesterházy látleletében. Mert szó nem esik arról, hogy baloldali orvosok is elrekkentenék jobboldali betegeiket, vagy a haladó szellemű pedagógusok is diszkriminálják a jobbos nebulókat. S ez roppant örvendetes. Jelzi, hogy talán mégsem szakadt végletesen ketté az ország. Csak egyfelé szakadt. Így könnyebb lesz helyreállítani is. Igaz, Mesterházynak abban már nem lesz szerepe.