Alapkő

Társadalmunk szövete szakadozik, de létezik egy nehezen meghatározható, mégis körülírható közösség az országban. Tagjai akkor is számon tartják egymást, ha sosem találkoztak, nem személyes ismerősök. Ez az informális hálózat egész más, mint az interneten amőbaként terjedő képes világtabló, ahová naponta ezrével iratkoznak fel ismerősként, bölcsődei pelenkatársaktól a volt szeretőkön át a párthívekig, és lesznek önkéntes nyilvántartottak ama Nagy Testvér mindentudó noteszében; e lappangó magyar közösség baráti beszélgetések közben elejtett, könyvek címlapjáról, szakcikkekből, kiállítási katalógusokból ismert nevekből, vidéki múzeumokban és nemes borpincékben megismert emberekből terebélyesedik. A Lajtától az Oltig, a Felvidéktől Dél-Bácskáig. Ahogy múlik az idő, és jártasodik az ember, úgy leszünk mind többen egymás személyes ismerőseivé, s végül mintha falubeliek volnánk.
Így ismerkedtem meg Seregi Jánossal is. Az állatorvos-professzor nevével annak a képeskönyvsorozatnak az impresszumában találkoztam, amelyik az őshonos magyar állatfajtákat és a hazai táplálkozási hagyományokat mutatta be – a „Megőrzött ízek”-kel lapunk olvasói is találkozhattak. Személyesen egy kis bakonyi falu pincéjében ismerkedtünk meg, nemrégiben már együtt jártunk egy különös helyen: Üllőn, a Szent István Egyetem Állatorvosi Karának klinikáján. Kerek tizenöt éve történt az intézmény alapkőletétele, és most jelent meg Seregi doktor önéletrajzi munkája. 1992-ben a professzor kezdeményezte – hivatalosan is – a nagy testű állatok kezelésére, gyógyítására, egyben a gyakorlati-elméleti képzésre alkalmas új tudományos bázis megépítését. Két esztendőbe tellett, amíg a terv eljutott az alapkőletételig, másik két év alatt felépült a klinika. A fővároshoz közeli település dóramajori részén, ötven hektár kiváltott területen álló, 6200 négyzetméteres (!) épületet Makovecz Imre tervezte, sikeresen egyesítve a sokféle funkcionális elvárást a környezetbe illő, hagyományőrző, mégis egyéni és korszerű megjelenéssel.
A 68 éves, pesti születésű állatgyógyász ezzel a klinikával koronázta meg roppant tevékeny életpályáját, amely az 1960-as években indult a vasfüggöny mögötti Vas megyében. Seregi doktornak a hivatásos történetírókat megszégyenítő emlékezőtehetsége kell hogy legyen, mert – megkérdeztem tőle – bárminő napló, jegyzet vagy cetli nélkül, emlékezetből írta és szerkesztette meg a négyszáz oldalas önéletrajzát, olyan alapossággal, hogy szinte filmként jelennek meg előttünk a vasi aprófalvak – Csempeszkopács, Pornóapáti, Vaskeresztes, Horvátlövő, Felsőcsatár, Narda, Olaszfa, Győrvár, Rábahídvég, Nagymákfa stb. –, a fiatal állatorvos gyakorló szolgálati éveinek helyszínei, roppant részletes és élvezetes stílusban elbeszélve. A könyvben megnevezett személyek, hazai és külföldi kollégák, tudósok, közéleti és politikai személyiségek, akiknek az élete az övével akárhogy is találkozott, 14 (!) oldalas névmutatót töltenek meg, a négy évtizedet és több országot átfogó, forrásértékű kötetet sok fontos dokumentum és emlékfotó színesíti.
A munkát az üllői ünnepségen nagy számban megjelent barát, munkatárs és tisztelő előtt Makovecz Imre mutatta be. „A magyar megrontott közélet kivételes hőseként” köszöntötte dr. Seregi Jánost, főhajtással tisztelegve személye és életműve előtt, ami nem sűrű elismerés a szigorú építésztől. Amint az sem, hogy a doktor urat a fél ország személyesen ismeri, vélhetően a jobbik fele.
(Dr. Seregi János: Egy állatorvos élete, történetei. A szerző kiadása, Budapest, 2009. Ára: 3990 forint)