Maradék

Egy-két napja azt álmodtam, hogy elveszetten ténfergek a Déli pályaudvarnál az aluljáróban. Álmomban valamiért az a hely volt maga a Kádár-rendszer. El akartam jönni onnan mindenképpen, de a metró felé egyenruhások állták el előlem a bejáratot, és azt mondták, az „Alsó-világ” felé nem mehetek. Kérdeztem, miért? Azt mondták, azért, mert veszélyes vagyok azokra, akik ott lent tartózkodnak, és nekik az a dolguk, hogy megvédjék tőlem az alsó-világiakat. Kérdeztem, hogy akkor merre menjek? Azt mondták, menjek a felszín felé. De azt már nem tudták megmondani, merre van a felszín, és láttam rajtuk, hogy nem is akarják tudni. Aztán egy asszonytól kérdeztem, hogy szerinte merre lehet kijutni a Kádár-rendszerből? Ő is azt mondta, hogy csak a „Felső-világ” felé, csak arrafelé, amerre világos van, és mutatta is, hogy merre menjek fel egy hosszú, nyaktörő lépcsőn.
Így keveredtem ki a szocializmusból egy lidérces hajnalon, de elaludni már nem mertem, nehogy úgy járjak, mint például a BKV. Hogy elég egy kicsit elbambulni, és kádári reflexekből kifolyólag máris kötök valami szerződést sci-fi filmre, akármire, Süsü sárkány utaztatásra, zenés-táncos-animációs Combinó-népszerűsítésre, hiszen hát telik rá bőségesen a népgazdaság által megtermelt javakból, és illendő is, ha látják imperialista körökben, hogy itt pénz, nagy-nagy jólét és egyébként kultúra is van. Verebes István maga nyilatkozta, hogy azért vállalt bérhörgést és bértalpnyalást éveken át az MSZP házi mozijában, a Nap-keltében, hogy fiúgyermeke londoni rendezői tanulmányait fedezze. Ugyanez a fiúgyermek Londonból visszatérve 1 címmel sci-fi játékfilmet forgatott, amelyhez 2007-ben 3,5 millió forinttal járult hozzá a BKV. (Egy másik állami forrás, a Magyar Mozgókép Alapítvány kilencvenezer forinttal támogatta az alkotást.) Verebes Zoltán, művésznevén Pater Sparrow filmjét tavaly bemutatták a filmszemlén, és meg is kapta a legjobb vizuális megjelenítés díját. A könyvtári sci-fi BKV-s támogatása a maga idejében egyébként éppen úgy nem verte ki a biztosítékot a magyar közéletben, mint az, hogy a Combinókat életnagyságú Süsü, a sárkány figurával és olykor egy-egy fővárosi alternatív kocsmában nem tudni, mi okból levetített animációs filmekkel „népszerűsítették”. Most azonban – amikor szezonja lett – kiderült, nem világos, egyáltalán mire szól a sci-fi alkotók és a BKV között létrejött szerződés, az akkori vezérigazgató ráadásul csak az aláírás után egy héttel hagyta jóvá, és egyéb szabálytalanságok is történtek. Hogy pontosan ki mit intézett, hogy miképp fest az emberi történet a tények mögött, azt nem biztos, hogy valaha is megtudjuk, csak annyi a világos, hogy a pártállami reflexek még itt-ott működnek a mai napig is, és még mindig akadnak, akik a régi koreográfia szerint is ki tudják járni maguknak, amire szerintük szükségük van, hogy aztán valamiféle vélt erkölcsi magaslatról nyilatkozzanak mindenfélét embertársaikról.
A kultúra világára lefordítva a történteket viszont azt mondhatjuk, túl vagyunk az emberiség fausti korszakán, amelyet az jellemzett, hogy a tehetséges, eredményes alkotó embernek elnéztek jellemtelenséget, eltévelyedéseket, bűnöket, kapzsiságot, még gonoszságot is. Nem én találtam ki, hanem Hamvas Béla, hogy ennek vége, hogy a jövő művésze, a jövő alkotója átvilágítható, áttetsző életutat kell, hogy felmutasson erkölcsi értelemben, enélkül nem tudja már megrajzolni, mert meg sem láthatja, ki sem tapinthatja a kor igazi arcát. Az pedig, hogy ki a kádári maradék kedvezményezettje, ebből a szempontból aztán végképpen nem számít.