Politikai marketing

Adják-veszik, lopják a kopogtatócédulákat. Az idei választási kampány fő híre, hogy szerte az országban viszszaélések tapasztalhatók. Az ajánlószelvényeket a múlt héten küldte meg a hivatal a nyolcmillió választópolgárnak. A pártok és más jelölőszervezetek március 19-ig gyűjthetik össze az egyéni képviselőjelöltek indításához szükséges cetliket. Az áprilisi általános országgyűlési választáson csak az indulhat, akinek a részére legalább 750 szelvényt összegyűjtenek. Megyei és országos listát az a párt állíthat, amely több választókerületben is teljesíteni tudja az egyéni képviselők indításának feltételeit.
Az Európai Parlament magyar tagjainak tavalyi megválasztása előrevetítette, hogy a hazai pártrendszer átalakul. Az erőviszonyok megváltoztak: a 12 éven át kormányerőként működő SZDSZ összeomlott, és a Magyar Demokrata Fórum is csak virtuálisan létezik. A Magyar Szocialista Párt elveszítette tömegbázisát. A Fidesz jelentékenyen megerősödött.
Ilyen körülmények közt vette kezdetét egy héttel ezelőtt a jelöltállítás. Sokan úgy vélik, számukra élet-halál kérdése, hogy öszszegyűjtsék a kellő számú ajánlószelvényt. A papirost ezúttal biztonsági elemekkel is ellátta a hatóság, remélve, hogy a hamisítás nehezebb lesz. Egy héttel ezelőtti tájékoztatóján az Országos Választási Iroda vezetője, Virág Rudolf azt mondta: a választópolgároknak maguknak kell kitölteniük a szelvényt, és ezután kell aláírniuk. Így lehetne kiszűrni a visszaélést.
Sokak szerint a fő kérdés: alkalmas formája-e a jelöltállításnak az ajánlószelvények rendszere. Javasolják helyette a többi között a kaució bevezetését. Vagyis azt, hogy aki képviselőt akar indítani, tegyen le hivatalos helyen bizonyos összeget. Többen elképzelhetőnek vélik a listás aláírásgyűjtést is. A jogosultak a hatóság színe előtt jelentenék ki, hogy támogatják ezt vagy azt a jelöltet. Egyik módszer rosszabb, mint a másik. A beugró befizetéséhez csak pénz kellene, állampolgári támogatás nem. A hatóság előtt pedig senki sem szeretne színt vallani.
A feltételeket, a számításba vehető eljárásokat természetesen meg kell vizsgálni. Nagy hiba volna azonban, ha komolyan vennénk, hogy a választás tisztasága kizárólag a jelölés módszerétől függ. Lehetnek ugyan hatékony vagy kevésbé szerencsés formulák, olyan szabály azonban nincs, amelyet ne lehetne megsérteni, kijátszani. Különösen a hazai viszonyok között. A visszásságok fő oka ugyanis jelenleg a kormányzó elit romlottságában keresendő. A gyakorlatukban minden áruvá vált. Az őszödi beszéd és a 2009-es ferencvárosi időközi képviselő-választás után milyen hitelességgel mondhatja az MSZP, az SZDSZ vagy az MDF, hogy a postaládát nem szabad feltörni, az ajánlószelvényeket nem helyes meghamisítani vagy a tolvajtól megvásárolni: csalárdsággal nem szép a hatalomba kerülni, ott megmaradni és a népképviseletet ellátni. Ki hisz manapság már ezeknek a szervezeteknek?
A választási visszaélés – kicsiben és nagyban – idehaza a politikai marketing szinte elfogadott része lett. Amióta az 1947-es kékcédulás választásokon az akkori baloldal szervezett manipulációval jutott hatalomra, a hasonló megoldás parlamentáris viszonyok között is gyakorta előfordul. A balliberális kormányok idején belügyminiszteri rendelet és választójogi szabály határozott alkotmányellenesen a szavazólapok tartalmáról és arról, hogy igazolással és szervezetten, a lakóhelytől távol s otthon is lehet szavazni. Az Országgyűlés ugyanakkor – szintén alkotmánysértően – adós maradt 22 törvény, köztük négy választójogi jogszabály elfogadásával. Ezek után aligha csodálkozhatunk, ha a választókerületekben egyesek lopott szelvényeken ajánlják jelöltjeiket. S ki tudja, mi történik még a választásokig?