Nincs, kisfiam! Nem érted, hogy nincs? – hajtogatja a mama, miközben hat év körüli gyermeke úgy futkos a szupermarket polcai között, mintha meseországban lenne. Leemel egy zacskó ropit, majd egy színes dobozt csokifélével és üdítőt meg gumicukrot. Dobná mindezt a kosárba, ám anyja előbb türelmesen, majd egyre ingerültebben visszapakoltatja vele a helyére. – De ezt eddig megengedted – néz rá a fiúcska szemrehányóan. – Az régen volt. Most ez van – így a válasz.
Hétköznapi jelenet a szerencsésebbek közül. A gyerek nem kapott rángógörcsöt, a puffasztott édességért sem kár, és a bevásárlókosárba pedig belekerülhettek a legszükségesebbek. Tán a közüzemi számlák is ki vannak fizetve.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületétől (NOE) Kormosné D. Zsuzsanna segített minket abban, hogy az ország különböző pontjain élő – főként középosztálybeli, több gyerekről gondoskodó – nők és férfiak elmondják, hogyan alakítgatják szükségleteiket és életmódjukat a ki tudja, meddig tartó gazdasági válsághoz. A teljességhez tartozik, hogy a megkérdezettek jó ideje „tréningben vannak” az utóbbi évek szociális és családpolitikájának köszönhetően. Foglalkozásukat tekintve tisztviselőkről, mérnökökről, pedagógusokról, főállású édesanyákról van szó.
A gyerekek is spórolnak
Egyedülálló, vidéken élő, három gyermeket nevelő szülő szavai: – Megpróbálok tartós, jó minőségű dolgokat, cipőt, ruhát venni, hogy minél tovább tudjuk használni. Így a régebbi holmit is meg lehet javíttatni. Igyekszem a piacon vásárolni. Egy meghatározott útvonal szerint végigjárom a közeli üzleteket, hogy lássam, mit kaphatok meg a legolcsóbban. A gyerekeket rászoktattam arra, hogyan kell a gázzal, az árammal, a vízzel spórolni. Teljesen „elfelejtettem” az előre csomagolt, félkész ételeket, amelyekkel nem kellett annyit bíbelődni. Drágák és nem kiadósak. Ruházatra szinte semmit sem költök. Szerencsére népes rokonságunk van, nagyon vigyázunk a holmikra, hisz így állandóan tudjuk egymás között cserélni.
Tartalék mindig kell
Nagyvárosi, peremkerületben élő család négy gyermekkel. – Kifejezetten vizslatjuk az akciós termékeket. A gyerekeknek gyakran csomagolok vajas kenyeret almával, olykor néhány szem diót is teszek hozzá. Egyikük sincs iskolai ebédre befizetve, silány a minősége, s nekünk drága is. Naponta, kétnaponta főzök nagyobb mennyiséget, a felesleget lefagyasztom. Nem dobunk ki semmit, a száraz kenyérből prézlit darálunk, a kiflit mákosgubának használom fel. Átprogramoztuk a bevásárlásainkat. Amikor a szupermarketek megjelentek, és nem voltak még filléres gondjaink, a havi egyszeri „bespájzolás” természetes volt. Az is, hogy ilyenkor óhatatlanul elcsábultunk, egy-egy finomságot is megengedtünk magunknak. Jó ideje csak egy hétre tervezek, a legszükségesebb élelmiszereket hozom haza. Kell, hogy legyen itthon 20-30 ezer forint tartalék, gyógyszerre vagy váratlan eseményre.
Kevésből jó ízűt
Háromgyermekes, szintén vidéki család, ahol még nem felejtették el, amit a nagyszülők a háborús idők és az ötvenes évek pénzszűkéről és élelmezési technikáiról meséltek.
A negyvenes éveiben járó asszony arról beszél, hogyan lehet a kevésből is jó ízű ételt varázsolni az asztalra. – Nyolcvanezer forint a fizetésem, ehhez esténként még pluszmunkát vállalok. Néha magam sem értem, hogyan tudunk ebből fennmaradni. Igaz, vannak ismerőseim, akiktől megveszem a baromfit, a tojást. Minden maradékot felhasználok, sokat sütök, nemcsak szükségből, de hobbiból is. Néha pénzért eladom a süteményt. A hétvégém szinte csak főzéssel telik, a gyerekeknek több napra csomagolok, viszik magukkal a kollégiumba. Az a szerencse, hogy még bírom fizikailag.
Nyaralásra nem jut
Értelmiségi család öt gyerekkel. Az édesapa bruttó keresete viszonylag magas, ezért nem jár neki a gyerekek utáni családi adókedvezmény, de egyéb támogatás sem. Viszont bővíteniük kellett az otthonukat, amelyre hitelt vettek fel, ennek havi törlesztése 85 ezer forint. Így a családtagokra havi 30-35 ezer forint jut, ebből fedezik a rezsit, az élelmet, az utazási költségeket, s mindent, ami a normális élethez tartozik. Ez csak úgy lehetséges, hogy a ruházkodást cserével vagy minimális áron oldják meg. Fejenként egy szandál, egy cipő, egy csizma és egy papucs a megengedett. Évek óta nem voltak nyaralni.
Hogy láttak jobb napokat is, arra a gépkocsijuk emlékeztet. Igaz, havonta csak egyszer használják.
Gyümölcs minden másnap
Szintén egy édesanya, a családot a munkanélküliség is érinti.
– Szigorúan kiszámolom, amit naponta ennivalóra költhetünk. Egyik nap gyümölcsöt adok a gyerekeknek, másnap joghurtot. Csokoládé nincs otthon. Cipőt vagy ruhát akkor kapnak, ha már elkerülhetetlen. A bevásárlóközpontot nyugodtan elfelejthetem, mert ha befizetem a számláinkat, nem marad annyi pénzem, hogy érdemes lenne a faluból a távolabbi Tescóba mennem.
Ritkábban járnak boltba
A hat gyermekből négy egyetemista, kettő gimnazista. Mindkét szülő dolgozik, értelmiségiek. A legnagyobb gyermek kivételével a család otthon étkezik. Az édesapa szerint elsősorban az élelmiszer-vásárláson lehet takarékoskodni. A következő stratégiát dolgozták ki: ritkábban járnak vásárolni, mint akár egy éve. Tudatosabban nézik az árakat, összehasonlítanak, interneten is tájékozódnak, mi és hol, mennyiért kapható. Több alapanyagot vásárolnak, a húsételek visszaszorultak az étrendben. A tartós fogyasztási cikkek vásárlását, például egy igen régi hűtő lecserélését, elhalasztották. A karácsonyi ajándékozás személy szerint nem haladhatta meg a háromezer forintot, egy szolidabb könyv értékét.
Antikvárium és könyvtár
S ha már a könyv fogalma felmerült, egy szülő arról számol be, hogy a népes család az internethasználat mellett is imád olvasni. Szenvedélyük lenne a könyvgyűjtés, ha telne rá. Így aprótól a nagyig több könyvtárnak is tagjai, ahonnan mindig sikerül valami újdonságot időlegesen megszerezni. Új gyermekkönyveket sem vesznek, az antikváriumokat bújják.
A szellemi igényekhez érkezve Kormosné D. Zsuzsanna megemlíti, hogy a fentiekben megszólaló emberek iskolázottságuk, szokásaik szerint a társadalom középrétegét képviselik. Igyekeznek méltósággal megélni a szűkösséget, a tartás nagyon fontos számukra. Nem szeretnék, ha tágabb környezetükben rájuk ismernének, ezért kérték nevük mellőzését.
– Nyilvánvaló, hogy a középosztálybeli családok is egyre szegényebbek, szomorúak, szégyellik, ami velük történik. Átélik, hogy egyik napról a másikra munkanélküli lesz a családfenntartó. Ha nem a saját lakásukban laknak, s elmaradnak a bérrel, egyik napról a másikra kiteszik őket. Most is ez lebeg néhányuk feje felett. Van, ahol még „csak” a fűtést kapcsolták ki, a gyerekek állandóan köhögnek, nincs meleg ruhájuk, a vitaminokról nem szólva. Ha pusztán az átlagos gondokat nézzük, sok, általunk ismert szülő számára lassan az a dilemma, a részleteket törlessze ezen, vagy a gyerekének adjon enni – teszi hozzá a NOE szociális ügyekért felelős munkatársa.
A szervezetnek van egy alapítványa, amely a fenti dilemma esetén átmenetileg segíteni tud a hozzájuk fordulóknak. Szűkös a keretük, esetenként 20-30 ezer forintot tudnak felajánlani. Alapos indok esetén átutalással fizetik ki a bajbajutottak helyett az éppen esedékes közüzemi számlát. Az adományokat illetően már tavaly is érződött a gazdasági válság hatása, az idén további visszaesésre számítanak. De azért még mindig vannak magánszemélyek, akik ruhaneművel vagy tartós élelmiszerrel megrakodva, „csak úgy” beállítanak a NOE központjába – utal azokra, akiknek még vannak lelki és anyagi tartalékaik.
Leárazás
Olcsó, olcsóbb, legolcsóbb! Vajon mindez csak „becsali” csupán? Netán a nagyobb cégek is felismerték, hogy az aranyáron mért kaviár, lazac, s ki tudja, milyen egzotikum csak egy hártyavékony vásárlóközönség igénye?
Dömölki Lívia élelmiszer-szakértő (Kosár Magazin) szerint hatvanezer élelmiszerféleség forog ma Magyarországon. A skála a nagyon jótól az igen silányig terjed. Ezért a forgalmazók úgy tartják, nem szükséges a kínálatban a nehezebb időkhöz igazodni, hisz az akciókkal, leárazásokkal folyamatosan gondolnak a szerényebb jövedelműekre. Mondhatni: tudatosan figyelik magatartásukat, ami nem mondható bonyolultnak. Vagy kivárják a nagy leárazások idejét, vagy a limitált árú élelmiszerekre specializálódnak. Dömölki Lívia megjegyzi, a nagy ünnepek előtt még a kétes eredetű árut is viszik pusztán az ár miatt, nem törődvén az egészségi kockázattal. És azt is tapasztalatok bizonyítják, hogy a magasabb ár nincs összhangban a minőséggel – teszi hozzá.
Tudatos vásárlás
Ha a televíziók reklámvillanását figyeljük, bizony nem sok jele van annak, hogy akár időlegesen, akár hosszabb távra meg kell szoknunk a következő kifejezéseket: „Most nem telik rá, becsüld meg, amid van, nem életszükséglet egy új ketyere.” Ugyanakkor a mai huszonéves és középkorú értelmiségi fiatalok között egyre többen vannak, akik számára az élet minőségét nem a „habzsolás” jelenti.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) munkatársa, Horváth Gergely megfogalmazása szerint az életmódbeli önkéntes egyszerűség nem aszkézist jelent, hanem olyan életvitelt, amelyet nem a fölösleges tárgyak megszerzésének kényszere, hanem az emberi értékek irányítanak. Ők már néhány esztendővel ezelőtt aggasztónak vélték az átlagos jövedelemmel rendelkező fiatalok és családok körében kitört vásárlási lázat. Közleményeikben hangot is adtak annak, nem lesz jó vége, ha a bankok nyakra-főre adják a hiteleket például plazmatévék, autók megvásárlására. Siralmas – jegyezte meg Horváth Gergely –, amikor a bérelt lakásban sokallják a fűtésszámlát, de a szoba közepét hatalmas, több százezer forintos házimozi uralja.
Aki eddig is beosztással élt, könnyebben alkalmazkodik a nehezebb időkhöz, nem érzi tragédiának, ha nem cseréli kéthavonta a mobiltelefonját – vélekednek. A TVE az előző évben már kidolgozott egy válságkalauzt sokféle praktikus tanáccsal, amelyeket a jobb időkben is fontos lenne megtartani. Honlapjuk és újságuk kifejezetten hasznos, és szórakoztatónak mondható. Közzéteszik tapasztalataikat, mit érdemes venni, mit nem, miről ismerhetők fel például az adalékkal felturbózott élelmiszerek.
– A honlapunkon meghirdetett ingyenpiac lehetőségeivel azok a 25 és 45 év közötti értelmiségiek élnek, akiknek takarékosságához egy bizonyos környezetkultúra is társul. Eddig a nagyobb, másoknak fölöslegessé vált tárgyak cseréltek gazdát, amelyért érdemes volt messzebbre utazni, szállítási költséget fizetni – mondja Lőrinc Zsuzsa, a TVE másik munkatársa.
Bolhapiac, használtruha-bolt
Ruhák, könyvek, bébiholmik, építkezésből megmaradt szigetelőanyag, csempe. Egy kétmilliós városban mindig van valamiből fölösleg, s a leleményesség meg a szervezőkészség meg is teremti azokat a kisebb közösségeket, ahol mindez nem a szemetet növeli, hanem hasznára válhat valakinek.
A Hulladék Munkaszövetség (Humusz) környezetvédelmi tanácsadója, Rátz Judit szerint nincs olyan kispénzű diák vagy pályakezdő, aki ne ismerné a bolhapiacok, a használtruha-boltok, egymás közötti cserék spórolási manővereit. Már-már kultusza van ennek, sikk ezekről a helyekről jól válogatni – jegyzi meg. A használt, de még működő elektronikus készülékek iránt főleg az albérletben lakó egyetemisták érdeklődnek. Van olyan önkéntesük, aki a bölcsődékben, óvodákban módszeresen szervezi meg az alig használt, épp kinőtt, jó minőségű holmik forgását, esetenként több ezer forint kiadástól szabadulnak meg ily módon a fiatal szülők.
Cipőtalpalás, szemfelszedés,
esernyőjavítás
Amit meg lehet javítani, ne dobd el – ez az egyik megszívlelendő javaslata a fiatalok által létrehozott, a takarékosságot, a környezetet kímélni kívánó civil szervezeteknek. A Humusz felkutatta a még létező műhelyeket, idős mestereket vagy utódaikat, akik a cipőtalpalástól az elektromos szerkezetek javításáig a kisebb munkákat is szívesen végzik. Paplanosból, esernyőjavítóból ugyan e nagyvárosban csak egy-egy lelhető fel, viszont ruhajavító, cipész, redőnyös, asztalos, kárpitos, könyvkötő azért akad. Meglepődve tapasztaltam például, hogy feléledni látszik a női harisnya múlt század hatvanas-hetvenes éveiben virágzó szemfelszedésének „tudománya”.
– A mai húszévesek nyilván nem tudják, hogy a nejlonharisnya régen megbecsült érték volt, ha meghibásodott, gyönyörűen helyrehozták. Aztán a hetvenes évektől eltűntek a cégtáblák, hisz egy jobb minőségű harisnyához olcsón hozzá lehetett jutni, könnyen dobták a szemetesbe – meséli Graczka Szilvia.
Egy peremkerületi áruházból gyűjtik össze a javítanivalót édesanyjával. Mint mondja, megélni ugyan nem lehet belőle, de kiegészítő jövedelemnek megteszi. A vendégkörük alkalmazottakból, tisztviselőkből, légikísérőkből áll, akik munkahelyükön kosztümöt viselnek magas sarkú cipővel.
Hiszem vagy nem, luxusnak tartják, hogy egy mutatós, jó minőségű, két-háromezer forintos harisnyától egy kis hiba miatt megváljanak és állandóan újat vásároljanak. Ha ezt tennék, az akár nyolcezer forint kiadás is lenne havonta, így a töredékéből megússzák – utal Szilvia a takarékossági szempontokra. Úgy látja egyébként, hogy ha így haladunk tovább, nem győzik majd a munkát.
Ritkán olvasni olyan hirdetést, amelyben a mesterember tanácsokat is ad, hogyan kímélhetnénk a mosógépet, a mikrohullámú sütőt, a konyhai elektromos készülékeket, hogy ne kelljen azokat sokszor javítani, és ne fogyasszanak sok áramot. Azt hihetnénk, hogy a szigetszentmiklósi kis cég ezzel rontja a saját üzletét, de éppen ügyeletes szerelőjük szerint még eldöcögnek valahogy. Foglalkoznak feljavított, használt alkatrészek árusításával csakúgy, mint régebbi masinák forgalmazásával.
– Az előző években azt tapasztaltuk, hogy inkább hitelre, gyorsan vásároltak nagyobb, márkás háztartási gépeket, mintsem megtartották volna a még jól működő, de kevésbé divatos régit. Most az iránt érdeklődnek leginkább, meddig lesz működőképes a nyolc-tízéves szerkezet. Nem jó jel viszont, hogy bár igyekszünk lejjebb szorítani az árainkat, már a javíttatást is egyik hónapról a másikra h
magyar péter
Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!