Döntetlen médiameccs

A média alapos átalakuláson ment keresztül. Megjelentek az ellenzéki tévécsatornák, rádióállomások, a megmondó emberek bánatára. A Hír TV kezdeti helykeresés után rogyasztó csapást mért a monopolhelyzetet élvező és objektivitással nehezen gyanúsítható médiumokra. Medgyessy Péter ajánlotta a jobboldalnak, ha az fáj nekik, hogy nem szerepelnek eleget a nyilvánosságban, vegyenek maguknak tévét. És meglett, előbb a Hír TV, később az Echo TV. A magyar választó sok év után nemcsak egy oldalról kap információkat, hanem más tájékoztatók is napvilágot látnak, lehet mérlegelni, választani, dönteni. Persze nem ilyen szép a kép. Megkockáztatom, hogy a nyolc év alatt a média amellett, hogy sokszínűbb lett, bizonyos kényszerek hatására kómás állapotban leledzik. A közszolgálati csatorna anyagi vagy más okokból képtelen felvenni a versenyt az internetes hírforrásokkal, a gyorsaságot annak idején pótolta a képi megjelenítés, ma már ez sem mérvadó, tele az internet élő, eleven hírekkel. A kereskedelmi csatornák nem izgatják magukat, gyenge és felületes hírműsoraikban azonnal tetten érhetők. Milyen csatorna az, ahol kikezdik a riportert, mert öt civil mondatot vált adás után a Fidesz szóvivőjével? Vagy az, amely az utolsó bástyája az élemedett korú szekértolóknak, egy mozgó Népszava szagos kiadásban. Persze ezek csak kiegészítő smukkok a média dekoltázsán. Átlag magyar polgár évekig rá volt kattantva a Nap-keltére, szidták vagy dicsérték, de „ki volt találva”. Halovány lenyomata a Magyar Televízió Ma reggel nevezetű magazinja. Ha folyamatosan esszük a műsorfüzért, legelőször azt állapítjuk meg, hogy szépség ide, vagy fiatalság oda, ilyen műsorokhoz legalább akkora kaliberű riporter kell, mit Betlen János. Aki már riporter volt ekkor, meg akkor, meg amakkor. Fényévnyire vannak tőlük a fiatalok, az embernek az a kínos érzete, hogy a kérdéseket az archívosok szedik össze és teszik az asztalra, de van rosszabb is. Egy muzeológustól, aki más ügyben volt vendég, megkérdezte a riporter, mit szól ahhoz, hogy a korona a Parlamentben van. Választás előtt egy hónappal, amikor az a párt áll győzelemre, amelyik odavitette a Szent Koronát, meglehetős szamár kérdés. És eljutottunk oda, hogy mi a kérdés? A reggeli politikusi faggatózásról van szó. Meglepő, hogy a magyar újságíró-társadalom vagy leépülőben van, vagy lusta. Nincs eredeti kérdés, nincs vélemény, nincs ötlet. Ma a nép hangján megszólaló közvetítő, az újságíró azt kérdezi: Ön azt írta, mondta, állította, itt meg ott, ebben meg abban a médiumban, ekkor meg akkor, hogy ez meg ez. Hogy gondolta ezt? Ettől kezdve nehéz úgy tenni, mintha a kérdezőt a válasz is érdekelné. Megtette a magáét, idézett valahonnan, a politikus meg habogjon, mert mit lehet kezdeni egy valahonnan kiragadott mondattal? Megértem én, hogy nem mennek csínbe, Mesterházy Attila bepanaszolta a Duna TV riporterét, mert neki nem tetsző kérdésekkel zaklatta, Szentesi Zöldi Lászlót (Magyar Hírlap) kitiltatta az MSZP a közszolgálatiból, és ez súlyos. A megoldás? Nem kell kérdező műsor, nincs kérdés, egy asztal kell székkel, ahol a politikus monologizál. Az újságírók csak félig ludasok, a nyolc év alatt elvadult a kommunikáció a hatalom és a sajtó egy része között. A politikusok negligálják az ellenzéki sajtót, s ahol tudják, nyilvánosan lejáratják őket. A tévések kénytelenek az utcán leskelődve ilyeneket kérdezni: Börtönbe megy? Csalt? Lopott? Hazaáruló? Ezekből sem jön ki semmi. Az állás döntetlen. S mi vagyunk a vesztesek. Médiavesztesek.