Tényfeltárást követelnek. A marosvásárhelyi eseményeket azért tervezte meg 20 évvel ezelőtt a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Securitate, tehát nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk – mondta Tőkés László EP-képviselő szombaton a fekete március emlékére rendezett konferencián. A rendezvény résztvevői elfogadhatatlannak nevezték, hogy a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt a magyar közösségre rásütik a kollektív bűnösség bélyegét, ezért követelik az összecsapások kitervelőinek felelősségre vonását. (R. Sz.)
A Székelyföldön kisebbségben élő románokkal szembeni „elnyomás és diszkrimináció”, a magyarok „szeparatista autonómiatörekvései” ellen tiltakoztak a Hargita, Kovászna és Maros megyei román civil szervezetek képviselői szombati nagygyűlésükön. A többségében románok lakta hargitai Maroshévízen rendezett találkozón részt vettek a bukaresti ellenzéki pártok vezetői és Corneliu Vadim Tudor, a szélsőséges, parlamenten kívüli Nagy-Románia Párt elnöke is. Az RMDSZ-szel együtt kormányzó jobbközép demokraták (PDL) nem képviseltették magukat.
A felszólalók tiltakoztak a kormány elképzelése ellen, hogy még idén elfogadtatja a parlamenttel a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet, és elutasították azt is, hogy a régióban hivatalos nyelvvé nyilvánítsák a magyart. Követelték Cseke Attila RMDSZ-es egészségügyi miniszter menesztését, amiért a politikus március 15-én a „Székelyföld nem Románia” transzparenst felmutató székely gárdistákkal vett részt közös ünnepségen. Victor Ponta, az ellenzéki szociáldemokraták elnöke a nagygyűlésen nemet mondott az etnikai alapú autonómiára, és úgy vélekedett: a Székelyföld nem létezik.