Ítélet nélkül

Nincs még jelölt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöki posztjára – közli e tipikus antihírt a Magyar Távirati Iroda, reagálva arra a közelmúltban több médiumban is megjelent információra, hogy Csányi Sándor a tisztség első számú, sőt, egyetlen várományosa. Ebben persze nincs semmi meglepő, már a Kisteleki-éra előtt is ő volt, csakhogy nem érte be a „kakas a szemétdombon” effektussal, saját embereit is az elnökségbe emelte volna, mire a magyar futballközeg, ha nem is valamiért, de valami ellen öszszezárt. Ha ez idén tavasszal megismétlődik, és a kérdés megint úgy vetődik fel, hogy Csányi vagy senki, akkor előbb marad a senki, majd a dilemma bizonyos körökben akár senki vagy Kistelekire is módosulhat.
Ez most még természetesen merő hipotézis, annyi azonban tisztán látszik: Kisteleki István visszatérése egyáltalán azért merülhet fel, mert így mehetett el, ahogy. Mert így hagyták elmenni. Úgy, hogy az általa vezetett MLSZ négy évéről csak ő vont mérleget, senki más. Sportszakmai, anyagi, morális, vezetéstechnikai, szervezéstani ismérvek alapján senki sem értékelte a teljesítményét. Hogy miért nem? Mert négy hosszú esztendő alatt sem alakult ki ellentábora, ellenjelöltje, alternatívája, és ez – a 2006. február 27. óta történtek és nem történtek ismeretében – a magyar labdarúgó-társadalom lesújtó kritikája.
Ezért aztán a mai napig nem tudjuk azt sem, miért lépett le a színről oly sietve az állítása szerint ereje és sikerei teljében lévő elnök. Célzások ugyan sejtetni engedték, hogy az egyre terebélyesedő bundaügy, illetve ennek kapcsán saját múltja elől menekült – ő ezt természetesen tagadta, a hajdani esetleges érintettségét firtató kérdéseket elbagatellizálta –, néhányan felemlegették egy hetilap húszéves sztoriját, az akkor kitárulkozó sportvezető pedig kissé már halványuló emlékezettel, de elismételte, hogy szerinte Kisteleki mikor, melyik meccs előtt, hol, melyik városunk melyik hídján, kivel, miért találkozott.
Csupa konkrétum. A magyar sajtó – beleértve önmagunkat is – azonban e ponton lecövekelt. Pedig az a város és az a híd még ma is áll, az az ember, aki Kistelekit várta, ma is él. Meg lehetett volna keresni és kérdezni őt, a két érintett csapat vezetőit, játékosait, a harmadik felet, amelynek a sorsa múlott, múlhatott e sehol sem bizonyított ügyleten.
Mindezt prekoncepció nélkül, nem Kisteleki mocskolásának, hanem a helyzet tisztázásának szándékával. Mert ha minden ok nélkül hurcolták meg a magyar labdarúgás ártatlan vezérét, annak éppen úgy súlyos, csak ellentétes előjelű következményekkel kellene járnia, mint annak, ha nagyon is alapos okkal tették.
De Kisteleki István hallgat, a média hallgat, egyikük sem kutatja megszállottan az igazságot. Utóbbi valószínűleg hanyagságból nem, előbbiről az elmúlt években sok mindent feltételeztünk, csak azt nem, hogy hanyag volna.
Úgyhogy más indítékai lehetnek.