Különös karrierek

Igazán érthető, hogy a szenzibilis Hagyó mindenkit perrel fenyeget, aki nyilvánosan kétkedni mer talpig tartó becsületességében, illetve a személyét érintő „hamis állításokat megismétli”. Ő a munkáját mindig a képviselői esküjéhez híven végezte

Amikor a terrorcselekményekkel meggyanúsított Rihó Krisztián, a Jobbik bicskei elnöke lemondott pártbéli tisztségéről, hiába bizonygatta ártatlanságát, lemondását pártja érdekeivel indokolva, diadalittasan hördült fel a média korrekt, tárgyilagos és hozzáértő, tehát a balliberális része, mondván, Rihó beszélhet, amit akar, a lemondása bűnösségének cáfolhatatlan bizonyítéka, nyugodtan dutyiba vághatják addig is, amíg a független magyar bíróság nem rendelkezik a szabadságvesztés időtartamáról.
Ezzel szemben, amikor a BKV körül kirobbant korrupciós ügyek nyomán Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes előbb lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, egyéni képviselő-jelöltségéről, budapesti listás helyéről, majd párttagságát is felfüggesztette, ezzel együtt kerületi pártelnöki posztja is megszűnt, ismét példát mutatott a szocialista politikusok fénylő becsületességéből, szilárd jellemességéből, kiemelkedő emberségéből. Hiszen ártatlan ő, s csak azért húzódik a háttérbe, mert nem akarja nehezíteni pártja kampányát. Ártatlanságát bizonyítja, hogy országgyűlési képviselőségéről nem mondott le. A bátor Hagyó nem akarja szaporítani az amúgy is túlterhelt hatóságok munkáját, mert amíg a mentelmi jog védi, addig nem lehet eljárást indítani ellene, s ily módon kíméli és gyorsítja is a nyomozást.
Nem a sokat emlegetett kettős mérce ez, hanem egyszerűen csak a jobb- és baloldaliak között nyilvánvaló különbség. Aki nem baloldali, az csak önző lehet és kicsinyes. A baloldal viszont nagylelkű és nagyvonalú, ők mindig minden tettükkel a mások, a közösség, a haza, a munkásosztály, az emberiség javát és hasznát keresik, még akkor is a nép érdekét szolgálják, ha olykor-olykor egy picit áthágják a begyepesedett, vaskalapos törvények bürokratikus előírásait. Nem véletlen, hogy Hagyó Miklós lelkiismerete tiszta, pont úgy, mint mindegyik letartóztatott vagy még szabadlábon lévő párttársáé, mert akármit tettek is, áldozatot hoztak a dolgozók hatalmának védelmére, amiért nem a politikai nyomás alatt álló bíróságok elfogult ítélete lenne a méltó hála. De a nemes jellemű szocialisták ilyen körülmények között sem hagynak fel azzal a tevékenységgel, amit a lelkiismeretük diktál. Igazán érthető, hogy a szenzibilis Hagyó mindenkit perrel fenyeget, aki nyilvánosan kétkedni mer talpig tartó becsületességében, illetve a személyét érintő „hamis állításokat megismétli”. Ő a munkáját mindig a képviselői esküjéhez híven végezte. Szavainak hitelét aligha bizonyíthatja ragyogóbban más, mint a főpolgármester-helyettesi ideje alatt is rohamosan fejlődő és felvirágzó fővárosunk, s azon belül is az általa felügyelt, remekül működő, mintaszerűen gazdálkodó BKV pompás fellendülése és gyarapodása. Mindkettő összetéveszthetetlenül magán viseli az esküjükhöz hű balliberális vezetők nehezen letörölhető keze nyomát. A főváros és a BKV is pont olyan, amilyenné csak Hagyó és a hozzá hasonló tisztességes, érinthetetlen, tiszta lelkiismeretű, esküjükhöz ragaszkodó szakemberek tehették.
Ehhez a lenyűgöző – ne féljünk a nagy szavaktól – életműhöz aligha érhet fel Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatójának vallomása. Nincs okunk kétségbe vonni Balogh Zsolt szavahihetőségét, de nyilatkozatának igazságtartalmát a hatóságoknak kell megállapítaniuk. Megesik, hogy olykor a sajtó hatósági feladatokat végez, de soha nem tetszeleghet hatósági szerepben. Éppen ezért Balogh Zsolt Hagyóra és más személyekre vonatkozó szavait óvatos fenntartásokkal kezeljük, s a bűncselekmények elkövetésére utaló kitételeket még véletlenül sem ismételjük meg. Szerencsére, Balogh nemcsak Hagyó komor, krimibe illő vonásait említi meg, de felvillantja az esendő, küszködő, hétköznapi embert is, amitől a volt főpolgármester-helyettes egyáltalán nem lesz szimpatikusabb, de megérthetjük, hogy szocialista főmuftinak lenni sem csupa móka és kacagás. Kiderül például, hogy amikor személyesen megismerkedtek, a főpolgármester-helyettes éppen fogyókúrázott, parizer egy könnyed nassolásra elegendő, kár, hogy arról nem tudunk meg közelebbit, hogy szeletelve vagy egyben tolta-e a szájába, leszedte vagy rajta hagyta-e a műanyag héját, esetleg nyomott-e utána egy kis piros aranyat a tubusból, vagy az már túl sok kalória lett volna. Nélkülözhetetlen apró kis adalékok lennének ezek Hagyó minél teljesebb portréjához. Mert azt jó tudni, hogy séta közben szereti fájdalmasan szorongatni beszélgetőpartnere nyakszirtjét, vagy rendszeresen és hosszan megvárakoztatja a vendégeit, de ebből még nem derül ki megnyugtatóan, minő tulajdonságai, képességei és sajátosságai alapján tartották párttársai és szövetségesei alkalmasnak a főváros vezetésére, az egyik legnagyobb állami vállalat felügyeletére. Bár annak a cégnek az irányítása, amelynek képe a volt megbízott vezérigazgató szavaiból kirajzolódik, semmiféle gazdasági vagy bármely más hasznos és tisztességes szakismeretet nem igényel. (Ahogy az elmúlt nyolc évben az ország irányítása sem.) Amit Balogh a BKV-nál uralkodó viszonyokról elmond, azt szinte változtatás nélkül elmondhatná a legtöbb magyar vállalatról, szervezetről, gyakorlatilag az egész országról. Balogh, pályázat útján, 2007 áprilisától lett beruházási csoportvezető. Munkahelyéről és munkalehetőségeiről így vélekedett: „Persze a BKV-nál minden, így a beruházások is másként zajlanak, ennél a társaságnál ésszerű munkavégzésre, átgondolt tervezésre nincs lehetőség. (…) A tárgyév mindig összecsúszik az előző évvel, a költségvetésről nagyon későn dönt a fővárosi önkormányzat, a projektek sokáig állnak, később pedig lóhalálában kell lezárni őket.” Vajon másutt, másként van? S ha Balogh Zsolt tisztességes szakmai munkát nem végezhetett, nem volt rá szükség, röpke fél év múltán milyen alapon léptették elő műszaki vezérigazgató-helyettessé? Mi tette érdemessé arra, hogy újabb pár hónap után megbízott vezérigazgatónak nevezték ki? Milyen feltételei voltak, vannak a BKV-nál a szakmai karriernek? Vagy ezt a gyors előrehaladást Balogh Zsolt normálisnak találta, annak ellenére, hogy a cégnél ésszerű munkavégzésre nem volt lehetőség? Ott nem kell közlekedésépítő mérnöknek lenni, egy bakter is megfelel bármely vezetői posztra. De akinek nem támadnak kételyei kinevezése furcsaságaitól, miért lepődik meg az előre levajazott pályázatokon, „hogy a győztes cég majd jelentősen árat fog emelni, és a vállalt határidőt is kitolja. Ez a bevett eljárás. Lehet, hogy az effajta pályázatok formailag a legkedvezőbb ajánlattal nyernek, de utólag mindig jönnek ezek a módosítások, a megemelt árral és a határidővel való bűvészkedéssel.” A megrendelést elnyerő cég pedig visszajuttat a döntéshozóknak a beruházás árából néhány százalékot, a BKV-nál speciel negyvenet. Ne csodálkozzunk, egyszerűen így működik a rendszer. S ez a rendszer tömegesen termeli ki a beijedt, munkahelyüket féltő, szakmai munkát nem végző szakembereket, a pénzosztókkal mutyizókat, az üvöltöző, tagdíjat követelő főnököket, az általuk mozgatott tartótiszteket és csatlósokat. Maga Hagyó is csak egy termék, s a rendszere belső logikája, sajátos törvényei szerint príma minőség. Itt kellett volna kezdeni és beteljesíteni a rendszerváltoztatást.
Vannak jó híreink is. A BKV próbapereket indít olyan autósok ellen, akik a villamossíneken parkoltak, és hosszabb ideig akadályozták a tömegközlekedést. A perekből befolyó gigászi összegek – az ügyvédi és egyéb költségek levonása után – az utolsó fillérig bekerülnek majd a vállalat kasszájába.