(mibe ütöm az orrom )

Én nem tudom, hogy most, a választások fenyegető küszöbén mire kell vigyázni. Elnézést a „fenyegető küszöb” kifejezésért, de, minden viccet félretéve, az ötszázalékos „küszöb” néhány pártot és néhány pártvezetőt komolyan fenyeget. Ugyanis hasra lehet esni rajta, s ez még talán Bokros Lajosnak sem tenne jót, nem beszélve Dávid Ibolyáról és Sancho Pansájáról, a kissé kihízott jóképűséggel és sziklaszilárd jellemmel rendelkező Herényi Károlyról.
Mesterházy Attila baloldali érzelmű apukáját a sérvre spekuláló jobboldali orvosoktól, gyermekeinket pedig a Fidesz-bérenc pedagógusoktól félti. Én azon tűnődöm, mitől féljek, minekutána konzervatív-nemzeti elkötelezettségem nyilvánvaló, hiszen számtalanszor kiteregetem ezeken a hasábokon, bár az „antalli örökségre”, ellentétben a fent említett Bokrossal és „futtatóival”, nem tartok igényt.
Tisztában vagyok azzal, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének aggodalma nem nélkülöz minden alapot. Élénken él emlékezetemben egy eset, amikor jó néhány évvel ezelőtt, a lányom szobájába csináltattunk egy szekrényt, és evégből két asztalos küllemű szakember jelent meg nálunk. Politikai vonzalmuk iránt nem érdeklődtem, inkább arra voltam kíváncsi, tudnak-e gyalulni, továbbá záródik-e és nyílik-e a szekrényajtó, ha majd eljön annak az ideje. Világnézetükre azonban előbb fény derült, mint szaktudásukra. Egyikük ugyanis eléggé meredek „jobbikos” nézeteket vallott, a másikuk, a rangidős viszont Horn pártján volt. Mindez világosan kihallatszott a gyerekszobából. Kevés olyan élvezetes vitát hallgattam életemben, mint akkor. Hevességével felülmúlta a Kónya–Pető-vitát, bár az érvek szárnyalása inkább valamely baromfivészre emlékeztetett. A szekrény lassabban készült, mint a Luca-széke, igaz, kétségkívül ez is Lucáé lett. A két különböző beállítottságú mester nem gyakorolta művészi fokon a szakmát. A szekrényajtók úgy lógtak eresztékeiken, mint kókadt őszi levél a fán. Heteket töltöttem azzal, hogy a tákolmányt valahogy rendbe hozzam. Dehogy készakarva fuserálták el a szekrényt! A bal és a jobb eszmeileg kioltotta egymást.
De Mesterházy most tényleg rám ijesztett. Jön például egy kéményseprő hozzám, hogy elhárítsa az esetleges eltömődést és az égéstermék visszaáramlásának veszélyét. Akarok én szén-monoxid-mérgezésben elhalálozni? Távol legyen tőlem! De mi van akkor, ha a kéményseprő gyurcsányista, és tudja, hogy én ezeken a hasábokon mit művelek? Rendesen pucovál-e, vagy sandán bent felejti a kéményben a tisztítógolyót? S mi történhet akkor, ha a mester jobbikos? Annak meg nem tetszhet a fanyalgásom, és radikalizmusom hiánya miatt esetleg úgy dönt, hogy megérdemlem a büntetést. Most tegyem fel a kérdést, amikor megjelenik, hogy mi a pártállása?
Vagy jön, mondjuk a gázszerelő, aki Bokros Lajos alapvetésein nőtt fel, s azt mondja magában, amikor meglát, na adok én neked, te Orbán-bérenc! Csak egy tömítést kell rossz helyre tenni. Vagy felgyorsítani a gázóra pörgését a duplájára.
Hmmm… Kár ebbe belegondolnom.
Ezután már a színtiszta üldözési mánia következik. A vakbelem a jobboldalamon van, a szívem – most mit csináljak – baloldalon dobog. Az agyamnak is van bal és jobb féltekéje. Van bal lábam és jobb lábam, bal kezem és jobb kezem. Nem beszélve a bal és a jobb fülemről. És mi lesz a szemeimmel? Az egyik vöröset lát, a másik barnát? Mi van, ha összevesznek most, hogy közeledik a választások „fenyegető küszöbe”.
Szerencsére orrom csak egy van.
Hogy érdemes-e ezt az egyet beleütnöm a politikába, én nem tudom…