Nyugdíjas-paradicsom?

A nyugdíjasok nagy csoportja, mintegy 670 ezer ember 80 ezer forintból él, ami azt jelenti, hogy minimális civilizációs luxust sem engedhet meg magának. A Bryant által feldicsért gázártámogatás a jelenlegi kormány jóvoltából megszűnik.

Nagyanya unokával áll a megállóban. Korunk ifjú fogyasztója azért könyörög, hogy a nagyanyja vegyen neki egy Whoppert a Burger Kingből. A plakát a hátuk mögött négyszáz forintért hirdeti a salátás zsemlébe burkolt húspogácsát (amelynek származásáról Robin Cook kimerítően értekezik egyik könyvében), ám az öreg hölgynek elvei vannak, nem ad négyszáz forintot ilyen hiábavalóságért. A gyerek próbálkozik, a nyálam csorog érte, mondja. Ne mán, érdeskedik a nagyanyja, én négyszáz forintból megfőzök egy ebédet. A gyerek füle mellett elszáll a példálózás a takarékosságról, beosztásról, csak egyre vágyik, arra a húspogácsára. Négyszáz forint. Ennyi ma a börtönkoszt normája, és ötszázötven a kórházi étkezésé. Huszonegyedik századi ésszel négyszázból semmit nem lehet főzni. Kivéve, ha van otthon krumpli, olaj, liszt és tojás, akkor abból a pénzből veszünk egy csokor petrezselyemzöldet meg két sárgarépát, ebből kiváló hamisgulyást főzhetünk nokedlivel. Nyugdíjasmenü, mint a túrós csusza vagy a paprikás krumpli, a palacsinta vagy forró kása tejjel. Sajna ez utóbbiak már meghaladják a négyszázat, kérdés, mennyi egy magyar nyugdíjas étkezési normája, ha nem cukros, nem foghíjas, nincs magas vérnyomása, refluxa, ideges gyomorfájása. Nincs a magyar társadalomnak még egy olyan magára hagyott, lenézett, de a médiában túlreprezentált rétege, mint a nyugdíjasoké. Minden hírverésben, választási ígéretben, példálózásban szerepelnek, de ez csak szépségflastrom egy csúnya sebre. A magyar nyugdíjrendszer komoly reformra szorul, mert amit ma kifizetnek, kizárólag mennyiségi szempontból impozáns: 3000 milliárd forint. Ennyi megy nyugdíjakra, miközben az elmúlt évben a beérkezett járulékok mindössze 2500 milliárdra rúgnak, ezt kell pótolni. Perceken belül nyugdíjba vonul mintegy 200 ezer úgynevezett Ratkó-gyerek, ezzel megborul az amúgy is ingatag egyensúly, mert 3,7 millió munkavállaló járulékából fizetik ki a 3,1 millió nyugdíjas nyugdíját. Amennyiben a következő kormányok feszített ütemben nem tudnak tömegeket bevonni a munkába, súlyos problémákkal kerülnek szembe. Gyurcsány Ferenc szívfájdalom nélkül elkezdte a nyugdíjak lefaragását, ami csókolgató híveit persze nem zavarja. Akik negyven év munkaviszony után vonulnak nyugdíjba, már csak a fizetésük 65 százalékát kapják, a húsz év utániak 53 százalékát, később, akinek nem lesz meg a két évtizede, annak nem lesz nyugdíja. Minden számháború ellenére (157 ezren kapnak havonta 300 ezer forint nyugdíjat, az átlag öregségi nyugdíj 91 ezer forint, de meglehetősen sokan élnek havi 60, 80, 120 ezer forintból) Magyarországon nyugdíjasnak lenni majdnem egyenlő a szegénységgel. Lehet bűvészkedni a számokkal meg a nyugdíjaskosárral, ahol is az élelmiszer, a gyógyszer és a szolgáltatások kifizetése viszik el a nyugdíjak több mint felét, ha nem többet.
Akinek 42 ezer forintos nyugdíja van és 60 ezer forintos lakásrezsije, az ne olvasson Financial Timest. A lapban ugyanis egy „elemzés” keretében Christopher Bryant újságíró a központi pályaudvaron (?) találkozott B. Mihály nyugdíjas pécsi csőszerelővel, akivel – nyilván angolul – meghányták-vetették a magyar nyugdíjhelyzetet. A 76 éves B. úr elmondta, hogy 75 ezer forint a nyugdíja, és „anyagi helyzetét sokan irigyelhetik még a jómódú államokban is” – írja Chris Bryant. (Az amerikai átlagnyugdíj 691 ezer forint). A „nagyvonalú magyar szociális rendszer jóvoltából” B. úrnak ingyen jár a közlekedés, az orvosi ellátás, és mivel gázártámogatást is kap a fűtéséhez, az élete csupa ihaj-csuhaj. A magyar lapok kellően hejehujáztak, hogy a tekintélyes londoni lap ilyen hízelgő képet fest a magyar nyugdíjasokról. Kár, hogy Bryant kolléga nem olvasta el a cikkét követő kommentárokat, amelyek közül a legenyhébb az „oltári baromság”. A magyar átlagnyugdíjas az átlagnyugdíjából nem vagy csak nagy lemondások árán képes megélni. Azok a hol kicsit, hol nagyon is sértő cikkek, nyilatkozatok, amelyek az ország agyondédelgetett kedvenceinek a nyugdíjasokat nevezik, túlzások, rosszabb esetben meg az MSZP rossz lelkiismeretének hangjai. Még akkor is, ha az MSZP stabil választóinak 48 százaléka nyugdíjas. A nyugdíjasok nagy csoportja, mintegy 670 ezer ember 80 ezer forintból él, ami azt jelenti, hogy minimális civilizációs luxust sem engedhet meg magának. A Bryant által feldicsért gázártámogatás a jelenlegi kormány jóvoltából megszűnik, s ez mintegy 40 százalékos emelést helyez kilátásba az amúgy is folyamatosan emelkedő energiaáraknál. Egy kétszobás belvárosi lakás cirkófűtése 25–30 ezer forint körüli gázszámlát jelent. Ehhez adjuk hozzá a szemérmetlenül megemelt víz- és csatornadíjat, a közös költséget, a biztosítást, a villanyszámlát, a tévé-előfizetést, a telefont, legyen mobil vagy vonalas, a bérletet, mert ingyenes utazás csak 65 évtől jár (a magyar férfiak 40 százaléka nem éri meg a nyugdíjkorhatárt), a gépkocsihasználat összes kiadását, már ha van, és a folyamatosan emelkedő gyógyszerszámlákat. Még nem ettek, nem nyaraltak, nem mentek színházba, strandra, moziba, fodrászhoz, pedikűröshöz, mert hajolni már nem tudnak, nem öltöztek, nem mentek étterembe, nem cseréltek bútort, nem olvastak újságot.
A magyar dolgozó a szocializmusban nyomott bért és ehhez mérten nyomott nyugdíjat kapott: kedvezményes gázárral, villanyáramárral, szakszervezeti beutalóval, fürdőjeggyel, üzemi konyhával, olcsó közlekedéssel, telefonnal, könyvekkel, színház- és mozijegyekkel. A rendszerváltással az ingyenes juttatások eltűntek, és maradtak a szánalmasan alacsony fizetések és nyugdíjak. A rendszerváltás előtt tömegek százalékoltatták le magukat, amit ideje felülvizsgálni, mert nem az amputált lábú polgár a probléma, hanem a kigyúrt fiatalemberek és a volt pártfejes feleségek, akik rokkantosították magukat a kevés, de biztos pénzért. A Financial Times szerint a magyar nyugdíjasok irigylésre méltó helyzetben vannak. Nos, igen kedvező áron egy hét nyugdíjasnyaralás belföldön, panzióban 36 ezer forint/hét. Két embernek 72 ezer forint, kiegészítőkkel több, mint az átlagnyugdíj. Ezért az „irigyelt” magyarok nem nyaralnak a horvát tengerparton, Egyiptomban vagy Ciprus valamelyik komfortos hoteljében. Nem úgy, mint más nemzetek nyugdíjasai: a németek, a svédek vagy a japánok fényképezőgéppel a nyakukban járják a világot.
A nyugdíjemelés, legyen az inflációkövető vagy más, nem kegydíj. Csak az MSZP-s kormányok hiszik, hogy a nyugdíjemelés királyi kegy, amit ők „adnak”. Nem adomány, mivel rendszerint 30–40 ledolgozott év van mögötte. Arról nem a jelenlegi nyugdíjas-generáció tehet, hogy képtelen az ingyenesség képzetétől elszakadni. Erre nevelték. Az olyan dorgálásokra, hogy miért nem takarékoskodtak az emberek, míg aktív keresők voltak, egyszerű a válasz. Azokból a fizetésekből megtakarítani rendkívüli nehéz volt. Nemrégiben a Népszabadságban megjelent egy kissé vicces cikk, mondandója az volt, hogy a magyar átlagnyugdíjjal még Indiában sem lehetne megélni. Két helyen ér többet a mi nyugdíjunk, Dél-Afrikában és Mexikóban. Talán el kell adni a lakótelepi lakást, venni Fokvárosban vagy Copacabanán egy másikat, majd összepakolni, repülőre ülni, és onnan már csak be kell osztani a 91 ezer forintot. Kevesebbel maradjunk itthon.