Osztálynévsor

Úgy hozta a véletlen, hogy egy napon olvastam bele a pápai Türr István Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola 1988-ban kiadott jubileumi évkönyvébe és az Index.hu hírportál riportjába, amelyet Gyurcsány Ferenc újbóli felbukkanásáról, a kecskeméti MSZP-s fórumról írt. A kettő összecsengett, merthogy az évkönyv 187. oldalán, az 1979-ben érettségizettek névsorában felfedeztem a politikus nevét. Ennyi az információ, amely elindítja a képzeletet.
Elképzelem ugyanis, hogy társaságokban, baráti összejöveteleken hányszor kerül szóba a hajdani diákok ítélete tegnapi osztálytársukról, aki a miniszterelnöki székig jutott. Egyesek talán büszkén emlegetik, hogy ki volt az osztálytársuk, mások azonban inkább elhallgatják.
Ha összehívnánk egy kerekasztal-beszélgetésre az osztály tagjait, vajon milyen képet festenének egykori társukról? Mondják, minden embernek három karaktere van: az egyik, amelyik látható, a másik a tényleges, a harmadik pedig, amit magáról képzel az illető. A gimnáziumi évek alatt Gyurcsányról milyen szemlélet alakult ki? Melyik jutott érvényre a három jellemvonulat közül? „Már akkor is…” – kezdik, s ebben lehet dicséret, de elmarasztalás is. Egyenesség, tisztesség, megfontoltság mennyire jellemezték a fiatalembert, aki nemrég így beszélt Kecskeméten: „Van egy álmunk, egy olyan Magyarországról, ahol kevesebb a veszekedés, ahol magyarok nem ölik magyarokat (sic!), hanem, bár különböző fajták, de mégiscsak azt gondolják, hogy együvé tartozunk.”
David Lloyd George egykori brit miniszterelnök szerint „vannak politikusok, akiket azzal kellene büntetni, hogy beszédeik színvonalán éljenek.”
Egy osztálynévsort kopogtattam le a számítógép billentyűin, anélkül, hogy ismerném őket. Nem tudom, mire vitték az életben; van-e családjuk, munkájuk, hitük, lobog-e márciusi tűz a szívükben, és hogyan gondolnak vissza a gimnáziumi évekre. De ők többet tudnak Gyurcsányról, mint az átlagember. A diák nem választhatja meg, kik legyenek az osztálytársai. A pápai gimnázium 1979-ben érettségizettjei sem gondolhatták osztálytársukról, mit hoz a jövő.
Az iskolák gyakran emlegetik neves diákjaikat. Így van ez Pápán is a Türr István Gimnáziumban. Ennek az intézménynek a jogelődjébe, a pálos gimnáziumba járt például Horváth János püspök, a nyelvújítás híve, Ányos Pál költő; ugyanitt, de már a bencéseknél tanult 1811–12-ben a „haza bölcse”, Deák Ferenc vagy Vaszary Kolos történész, hercegprímás. A közelmúlt és napjaink jeles személyiségei közül Pethő Sándor történész, szerkesztő, Babics Antal Kossuth-díjas egyetemi tanár, sebész-urológus, Süpek Ottó irodalomtörténész, egyetemi tanár, Bereményi Géza író, filmrendező, Kristóf Attila újságíró – és így tovább. Vajon hogyan emlegetik majd Gyurcsányt évek múltán?
„Lehet, hogy most azt mondják, hogy régen éreztük ennek a kormányzásnak az édes ízét, és mostanában inkább a mandula keserűsége jut maguknak. Ez olyan költői volt, hogy meg fogom tanulni” – így tetszelgett Gyurcsány.
A régi diákok közül többek között az 1943-ban érettségizett Harsányi László írt visszaemlékezést a jubileumi kötetbe. Így összegez: „Rend és felelősség – ezt érzem ma is a legfontosabb tanításnak, amit az iskola útravalóul adott. (…) Cselekedeteink, gondolkodásunk mélyén a hajdani iskola tanításai élnek. Ezeket építettük be a munkánkba, ezeket adjuk át a következő nemzedéknek.” És mit mondott egy másik volt diák, bizonyos Gyurcsány Ferenc Kecskeméten? „Magyarország újra az illúziók rabjává szegődik, de ennek pofára esés lesz a vége.”
A stílus az ember.