Volt egyszer egy MDF

Somogyi háttérmunkájára utal az a körülmény is, hogy 2004-ben Dávid Ibolya rendszeresen állította „független elemzőcégre” hivatkozva: pártja a tízszázalékos népszerűséghez közelít. E cég a Somogyi tulajdonában álló Capital Research volt, amely a többi közvélemény-kutató adatainak többszörösére taksálta az MDF népszerűségét

Soha nem voltam MDF-es, de már alig bírom nézni e politikai képződmény agóniáját. Mindarra még legyinthetünk, hogy választási csalás gyanúja miatt épp nyomozás indul a soproni jelöltjük ellen, s hogy kampány közepén nyolc kerületi szervezet önfeloszlatásra készül. De hogy egy állítólag jobboldali-konzervatív, ellenzéki párt az elmúlt években aszszisztált az országot romba döntő kormányzati ámokfutáshoz – erre mit lehet mondani? S arra, hogy Bokros Lajost futtatja? S hogy a párt két vezetőjét csak a mentelmi jog óvja a zsarolás, fenyegetés, jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatti számadástól?
A helyzet megértése végett érdemes tudatosítanunk, mi az MDF valójában. Társaságjogi szempontból kétségtelenül párt, de valójában nem az. Nincs specifikus programja, amely a választók egy csoportjának meggyőződését tükrözné; nincs társadalmi bázisa. Az MDF lobbicsoport, amely évekig volt a politikai snapszer adu ásza. Bár Dávid Ibolya – maszkmesterét és tanácsadóját, a Political Capital egykori igazgatóját, Somogyi Zoltánt követve – minduntalan hangoztatja semlegességét, valahogy mindig a balliberális hatalmat sikerült előnyösebb pozícióba juttatnia.
A helyzet kulcsa Somogyi Zoltán. Vázoljuk fel néhány vonással az érdemdús férfiú ideológiai profilját: ő alakította meg annak idején Seres László újságíróval és Szabados Krisztián SZDSZ-es sajtófőnökkel a tiszavirág-életű Hayek, illetve Magyar Neokonzervatív Társaságot. Rendszeresen nyilatkoztak arról, hogy a korlátlan szabadpiaci, neoliberális szemlélet meghonosításán fáradoznak a magyar politikában. Szemléletük hangsúlyozottan globalista. Gúnyosan fordultak szembe minden „nemzeti”, „protekcionista”, szerintük végső soron „balos” törekvéssel, keményen támadták a Fidesz lokálpatriotizmusát. Somogyi 2008 októberében helyreigazítást kért a Magyar Nemzettől, mondván, hogy valótlanságot állítunk, ha személyét az MDF-fel összefüggésbe hozzuk, hiszen semmi köze a párt belső ügyeihez.
Valójában Antall Péter, az Antall-alapítvány igazgatója már 2005-ben több ízben nyilatkozta, hogy a Political Capital szállít „közvélemény-kutatásokat és politikai ajánlásokat” a pártvezetésnek. Hadd idézzem egy fedett forrásunkat: „Az Antall-alapítványon keresztül jöttek a pénzek, és valahogy mindig elegendőnek bizonyultak a PC projektjeire. A Sygma nevű PR-céggel kellett végeztetni a kampánymunkát, horrorösszegért.” A 2004-es EP-kampányban már Somogyi fogalmazta a Fórum üzeneteit, s később – több egykori MDF-es emlékei szerint – úgy viselkedett a pártban, akár egy cégvezető.
A Somogyi érkezését követő kommunikációs fordulat első jele az úgynevezett 70:30-as teória volt. A klasszikus összeesküvés-elméletek mintájára kidolgozott tézis lényege, hogy a Fidesz és az MSZP 70:30 százalékban osztozik a közpénzeken, amelyeket saját klientúrájuknak csurgatnak ki, s létezik közöttük valamiféle megegyezés. Somogyi háttérmunkájára utal az a körülmény is, hogy 2004-ben Dávid Ibolya rendszeresen állította „független elemző- cégre” hivatkozva: pártja a tízszázalékos népszerűséghez közelít. E cég történetesen a Somogyi tulajdonában álló Capital Research volt, amely a többi közvélemény-kutató adatainak három-négyszeresére taksálta az MDF népszerűségét. (A Medián kettő, a Gallup négy százalékot mért; végül a párt éppen hogy átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt.)
Somogyi szerepe egyrészt az MDF kapitalista-konzervatív imázsának erősítése, másrészt az MSZP–SZDSZ-kormányhoz való csatlakoztatása volt. Az ő nyomására alakult az MDF stratégiája a 2006-os választások két fordulója között is. Emlékszünk, Dávid akkor úgy döntött: elutasítja a Fidesz óvatos közeledését, nem lépteti vissza jelöltjeit. S bár a pártelnök hangoztatta, hogy sem Gyurcsányt, sem Orbánt nem kívánja támogatni, e lépéssel a baloldal győzelméhez járult hozzá. A Republikon Intézet tavalyi elemzése szerint az „ellenzéki” Dávid Ibolya a parlamenti munkában gyakran a távolmaradás stratégiai eszközével segítette a kormányt. Hol tartózkodott a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazáskor? A kies Ausztráliában. Részt vett a 2007. márciusi vizitdíjas népszavazás kampányában? Nem vett részt. S mióta az MSZP egyedül kormányoz, a parlamenti interpellációk során jóval több támogatást kapott az MDF-től, mint az SZDSZ-től. Gyurcsány Ferenc posztja 2008-ban megerősödött azzal a szavazással, amelyet a fórum kezdeményezett. Ekkor már politológusok, politikusok is utaltak az MDF–MSZP-összjátékra (például Wéber Attila szociológus, illetve Kóka János). De a mélypont az UD Zrt. nevével összekapcsolódott tavalyi megfigyelési ügy volt, e bizarr politikai dráma. Érdemes gyors pillantást vetni az előzményekre: 2008 szeptemberében már a szocialisták közül is sokan vitatták a kisebbségi kormány életképességét. Ingott a miniszterelnöki szék, közelgett az októberi kongresszus sötét árnya. Tudvalevő volt, ha Gyurcsány bukik, sokan vele buknak, hiszen kemény hatalomkoncentrációt hajtott végre. Irányítása alá vonta a titkosszolgálatokat is: a nemzetbiztonsági feladatokat bizalmi emberére, Szilvásy Györgyre bízta. Szilvásy pedig – bárhogy tiltakozott ez ellen a parlament illetékes bizottsága – az NBH igazgatói székébe ültette a 2000 előtt ismeretlen múltú, viszont Moszkvában, a KGB egyetemén tanult Laborc Sándort.
Ugyanakkor Dávid Ibolya is alulról szagolta a népszerűségi indexet, s Almássy Kornél személyében komoly kihívója akadt. Úgy tűnt, az MSZP elvesztheti erős szövetségesét. Növekedett az előre hozott választás esélye. Erre mi történt? Laborc Sándor szeptember 10-én feljelentette a Fidesz közelinek tartott UD Zrt. vezetőit. Rendőrök tucatjai rohanják meg a cég irodaházát. Két nap múlva Dávid sajtótájékoztatót tartott. Egy CD-t mutatott fel magánszemélyek telefonbeszélgetésével, amellyel demonstrálni vélte, hogy a Fidesz őt lehallgatja. Olyan kifejezéseket használt, mint „politikai alvilág”, illetve „árnyék-titkosszolgálat”. Szilvásy, a titokminiszter nyilatkozataiban szintén e szavakat használta, mintha ugyanaz lenne a tanácsadójuk. S nocsak, tényleg ugyanaz volt: Somogyi, akinek akkori cége körülbelül kétszázmilliót kapott az NBH-tól. Később kiderült: sem Dávid, sem Laborc, sem Szilvásy nem tudta bizonyítani állításait. A botrány azonban átmenetileg Dávidnak és Gyurcsánynak kedvezett: Almássy és összes támogatója visszalépett és lemondott. Az állítólagos Fidesz-polip elleni harc újra egy táborba rendezte a szocialistákat. Dávid bizalmi szavazást kezdeményezett a kormány ellen, így Gyurcsány megkapta az SZDSZ és az MSZP támogatását. Az októberi MSZP-kongresszuson bizalmi kérdések már nem kerültek szóba.
Bár az ügyészség szerint Dávid és Herényi ellen bűncselekmények gyanúja merült fel, a parlament szocialista többségű mentelmi bizottsága megakadályozta a kihallgatásukat. Számos jel mutatja, hogy az eseményekben fontos szerepe volt Somogyinak is. A CD-t, amely a hatósági állásfoglalás szerint személyes adatot tartalmazott, először az ő közreműködésével hallgatták meg Dávid Ibolya lakásán. Somogyi egy júliusi Népszabadság-interjúban így szólt: „Amellett voltam, hogy ha már hozzá [ti. Dávidhoz] került a CD, ismertesse meg a nyilvánossággal.” Keresztes Imre főügyész lapunknak adott nyilatkozata szerint Somogyi e mondata egy esetleges eljárás során adatként figyelembe vehető; ha Dávid és Herényi mentelmi jogát esetleg felfüggeszti a parlament, lehetőség nyílik tüzetesebben vizsgálni a tanácsadó szerepét is.
Hát adassék lehetőség. Az MDF-fel – amelynek utolsó pár éve a magyar demokráciatörténet legsötétebb fejezete – történjék, amit érdemel: lökje végképp süllyesztőbe a választói akarat. Mentelmi jogoknak annyi. Sokat tisztulhatna így a közélet.