1. Titan emlékmás

A 60-as években valósággal dübörögtek a fejlesztések a hamamatsui gyártó motorkerékpár részlegénél,
az 1968-ban debütált T500-as Titan pedig formájával és teljesítményével is kiérdemelte az álommotor címet.
Ennek a gépnek a hangulatát hívja életre a GSX–8T, méghozzá modern részletekkel megfűszerezve.

A Suzuki szemmel láthatóan odafigyelt a színválasztásra, a szürkészöldes fényezés mellett sárga és fekete is választható - mindegyik jól rímel a mattfekete hátsó traktusra és az aranyszínű villára.
A dizájn egyik érdekessége a kör alakú típusjelzés a 8-as számmal,
amivel a Suzuki szerint a biliárd játékban használt fekete 8-as golyóra utalnak.
2. Micsoda öltözék!

A modellduó másik tagja, a GSX–8TT is a múltból merítkezik, csak kicsit későbbről. Jellegzetes fejidoma mellett a fekete szín dominanciája is feltűnik, miközben a tankon lévő piros és sárga csíkok oldják az egyhangúságot. Bár első ránézésre nem feltétlenül Suzukiként azonosítanánk a modellt, az biztos, hogy üde színfolt lesz a gyártó kínálatában.

3. Már mindenki soros kéthengeresre esküszik?!
A V-Strom 800-asban debütált soros kéthengeres blokkot nagy felhajtás övezte, hiszen hosszú idő után vadonatúj erőforrásssal jelentkezett a márka. Azóta kiderült, hogy
a sorkettes a kínálat gerincének számít majd,
és lényegében fokozatosan felváltja a legendás V2-est – a Suzuki fogadkozik, hogy a legendásan megbízható V2-eseinél semmivel sem kevésbé strapabíró az új erőforrás.

A 83 lóerős motorban a befecskendezésért tízlyukú injektor felel, illetve fontos, hogy hengerfal a Suzuki által szabadalmaztatott SCEM (Suzuki Composite Electrochemical Material) bevonatot kapja, amelyet eredetileg a versenysporthoz fejlesztettek. Utóbbi előnye, hogy ez a felületkezelés jobban vezeti el a hőt és csökkenti a súrlódást, ami a márka szerint a dugattyúgyűrűk tartósságát is nagyban növeli.

A technikai alapok más szempontból is átgondoltak, hiszen a Suzuki klasszikus acélvázat használ, míg a rugózó elemek a KYB-től érkeznek.
A fékekre biztosan nem lesz panasz,
a 310 mm-es első tárcsák és a radiális féknyergek már bizonyítottak a 8S naked bike-ban és a 8R sportmotorban is.