E helyről üdvözlöm a magyar egészségügy vezetőit, valamint a Főpolgármesteri Hivatal parkoltatásért felelős illetékes vezetőit. Most érkeztem hajlottkorú barátommal, Pista bácsival a parkoló autómhoz, amelynek szélvédőjén Mikulás-csomagot lebegtet a szél. A szomorú hírű Kék Golyó utcai onkológiai intézet Ráth György utcai kapujának közelében történik mindez, néhány perccel azután, hogy lejárt az egyórás várakozásra feljogosító parkolójegyem. Nem vagyok igazán boldog. Már akkor nem voltam, amikor ráébredtem, hogy utasom sorrendben hatodik sugárkezelésére a várakozással együtt közel egy órát kell szentelni. Szaporáztuk is visszafelé a lépteinket, meg ne bírságoljon a tekintetes parkolócég. Elkéstünk. Pista bácsi – és a többi Pista bácsi – sorsáról természetesen nem az egészségügy és nem a parkolási cég tehet. Arról viszont valószínűleg mindkettő – főképp az utóbbi –, hogy a hatalmas rákcentrum mellett milyenek az autóparkolás feltételei. Naponta több száz beteg kénytelen látogatni a létesítményt, jelentős részük autóval érkezik, általában utasként. Ehhez képest – írd és mondd – tizenhét ingyenes parkolóhelyet biztosítottak számukra (ezek használatához is pecsétes igazolás szükséges). Akiknek nem jut hely, azok fizetnek – sőt, ráfizetnek, ha a szokásosnál hosszabbra nyúlik odabent az amúgy is kígyózó sor.
Az illetékesek valószínűleg még soha nem álltak sort. Főleg nem akkor, amikor az empátiát osztogatták.
origo.hu
Forró leves miatt égett meg súlyosan egy szabolcsi kislány - videó
