Az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) nevű európai parlamenti frakciót – Bokros Lajos, az MSZP volt pénzügyminisztere, az MDF jelenlegi miniszterelnök-jelöltjének csoportja – ismét súlyos vádak érték Richard Howitt brit munkáspárti európai parlamenti képviselőtől. Howitt a New Statesman nevű brit politikai hetilap szerdán megjelent számában azzal vádolja az EKR-t, hogy az „történelmi hibát követett el, amikor a szélsőjobboldal politikai elszigetelődését megszüntette”.
Howitt – aki vádpontjait összefoglalva eljuttatta a Brüsszelben dolgozó tudósítóknak is – azt állítja, az EKR frakcióvezetője, a lengyel Michal Kaminski tevékenyen vett részt egy ezerötszáz főt számláló „neonáci szkinhedmozgalomban”, és azzal, hogy tagadja Lengyelország felelősséget zsidók tömeges kivégzéséért a II. világháborúban, közvetlenül felelős, amiért Lengyelországban lábra kapott a holokauszttagadás.
Lapunk a vádakkal kapcsolatban megkereste James Holtumot, az EKR szóvivőjét, aki szerint Howitt vádjaiban semmi új nincs, ugyanakkor, mint írásos válaszában kiemelte, Michael Schudrich lengyel főrabbi saját maga igazolta, hogy Michal Kaminski nem antiszemita, csakúgy, mint Shevah Weiss holokauszt-túlélő, az izraeli knesszet volt elnöke, aki arról számolt be, hogy Kaminski véleménye szerint kifejezetten barátja a zsidóknak.
Szélsőségességgel vádolják Bokrosékat
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!