Alvással kezdtük ezt a szakaszt, már a kétnapos túra előestéjén leutaztunk Nógrádba, hogy az éjszakát a község fölötti dombon lévő várban tölthessük. Az egykoron széles kiterjedésű erődítménynek ma már csak a töredéke látszik, a falakat előbb a törökök „faragták”, majd 1685-ben egy villámcsapás felrobbantotta a toronyban tárolt puskaport, s az épen maradt részek egy részét is elhordták a helybéliek. A várfalak mögött a Börzsöny hegyeire nyílik kilátás, nem rossz reggel a sátorból kinézve erre a látványra kelni.
A várat és az alatta lévő Hétvezér-emlékművet, majd Nógrádot elhagyva első célunk a Nagy-Kő-hegy volt, ahonnan a Börzsöny egy másik szeletére, valamint a Visegrádi-hegységre csodálkozhattunk rá. Innen ereszkedtünk le a Verőcéhez tartozó Magyarkútig, ahol az Irma-forrás, valamint a hozzá tartozó büfé szolgáltatásait kihasználva pihentünk meg a nyolcadik kilométer után. Még öt, és Katalinpusztánál kiléptünk a Börzsönyből, s immár a Cserhátban kapaszkodtunk felfelé. A közeli Rockenbauer Pál-kopjafához vezető utat nemrég lekapcsolták a kék jelzésről, így kis kitérőt tettünk a Másfél millió lépés Magyarországon című kéktúrafilm rendezője halálának helyét jelző emlékműhöz.
Ahogy innen a Naszályig, a Cserhát legmagasabb pontjáig jutunk, nem nagyon nő tengerszint feletti magasságunk sem – gondoltuk elsőre, ám az út több lejtőt is beiktatva vezet felfelé. Ez elég bosszantó – a kapaszkodás alatt amúgy egyaránt találkoztunk fakitermelőkkel és faültetőkkel is –, ám a csúcson álló geodéziai toronyból fáradtságfeledtetően szép kilátás fogadott minket: nemhogy a közeli cserháti, börzsönyi, pilisi, de még a budai hegyek neveit is tippelgethettük. Ráadásul az erdő is szépen zöldellt, s az egész Cserhátban, de főleg így, hatszáz méter fölött rengeteg virágot láttunk.
Itt költöttük el ebédünket, amihez néhány évszázaddal korábban a közeli Násznép-barlangban még talán tányérokat is találhattunk volna. Ugyanis az ott fellelt edénytöredékekből bontakoztak ki a barlang elnevezéséhez vezető legendák, mint például hogy egy lakodalmas menet a török csapatok hirtelen közeledtének hírére ide menekülve tartotta meg a lagzit. Hazánk egyik legmélyebb barlangjának megtekintése után, a hegyről leereszkedve Ősagárdra tértünk be, ahol az, hogy mindenki biciklivel jár, majd Felsőpetényben, hogy tyúkok járnak az utcán, később Alsópetényben, hogy rengeteg pihenő busz áll mindenfelé, tűnt teljesen természetesnek. Felsőpetényhez még annyi hozzátartozik, hogy a volt Almássy-kastélyban (ma nevelőotthon) őrizték ’56-os szabadulása előtt majd’ egy éven át Mindszenty József bíboros hercegprímást, esztergomi érseket. Mire a három falun túljutottunk, már negyven kilométer fölött jártunk aznap. Még négyet rátéve, a Romhányi-hegy oldalában tértünk nyugovóra.
Másnapi első állomásunk a romhányi Rákóczi-fa, a település szélén álló hatalmas törökmogyorófa volt, ami a közelben, pont 300 évvel ezelőtt zajlott romhányi csatához, a Rákóczi-szabadságharc utolsó jelentősebb hadműveletéhez kapcsolódik. Számos legenda szól keletkezéséről: vagy a fejedelem leszúrt botjából fejlődött ki, vagy Rodostóból küldte csemeteként, hogy ültessék el emlékül, vagy ugyanezen okból mások ültették ide, vagy már akkor is állt, s alóla irányította a csatát. Mindenesetre hangulatos reggelizőhelynek bizonyult, majd a két kilométerre lévő Kétbodony felé továbbmenve újabb, a januári évfordulón átadott emlékművet, egy faragott lovas szobrot találtunk. Kétbodony után még tizenegy kilométer várt ránk, benne egy kisebb hegy megmászásával, valamint a végén egy hoszszabb nyílt tereppel, ami a tűző napon nem volt túl kellemes. A célba érés Becskén annál inkább, s mikor az utolsó pecsét begyűjtése után a vasútállomásra indultunk, egy tábla fokozta a vidámságot: Írott-kő 710,9 km. Azaz ennyit tettünk már meg szeptember óta a kéktúra nyugati végpontjából elindulva.
A Cserhát nem tartozik hazánk legnépszerűbb hegységei közé. Hogy méltatlanul-e, azt csak a Mátráig hátralévő hetven kilométeres szakasz után dönthetjük el, újabb kétnapi túrázás után.
(Folytatjuk)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
