A megálmodott Európa

Az István, a király című rockopera ősbemutatójának címszereplőjeként ismerhette meg az egész ország Varga Miklóst. Zenei karrierje 1975-ben indult a Grog együttessel, később a Zenit, a Pandora’s Box, a Sirokkó, a Safari, a V. M. Band, valamint a Boxer együttesben zenélt, és több rockoperában játszott főszerepet. Az elmúlt években elkerülték a színpadi munkák, a rockzenész énje került inkább előtérbe. Öt éve újraalapította saját zenekarát, amellyel csütörtökön az Aranytíz Kultúrházban színpadi pályafutásának harmincéves jubileumát ünnepli.

Makrai Sonja
2010. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kezet nyújtani. Füzet, olvasókönyv, térkép, szótár – alapvető iskolai segédeszközök. Sokaknak a legtermészetesebb dolgokat jelentik, sok gyereknek azonban még ma sem adatik meg, hogy emberhez méltó módon tanuljon. A csángó magyar gyermekeknek is hasonló helyzettel kell ük, nekik az alapvető oktatási eszközök még most sem állnak rendelkezésükre. Emellett azonban az is fontos, hogy az iskolákat eszközhiány miatt ne zárják be, hisz a csángó gyermekek magyarságtudatát csak így lehet megőrizni. Pénteken este héttől az ő megsegítésükre rendeznek jótékonysági estet az Aranytíz Kultúrház Tolnay Színpadán, ahol fellép az Ezüst-Patak zenekar, a Napvágás, valamint a H–599 történelmi rockzenekar. Az utóbbi együttes elsősorban a magyar történelem jeles eseményeiről szóló dalokat játszik. Megénekelték már Mohács tragédiáját, Szondi hősiességét, Eger dicsőségét, de írtak balladát a Nyerges-tetőn elesett székely honvédek önfeláldozásáról is. A gyűjtés fő célja, hogy Külső-Rekecsinben, a Magyarok Házában folyó, tanítási órákon kívüli magyar oktatást, amit ott önkéntes itthoni és erdélyi tanítók végeznek, segítsék. A belépés ingyenes, adományokat mindenki lelkiismerete szerint ajánlhat fel. Az összegyűlt pénzt a már felhalmozódott tárgyi adományok elszállítására fordítják. Információk a www.taltos.info oldalon.


Nem szeretem az évfordulók ünneplését, de amikor Balogh Erika igazgató asszony felkért a koncertre, kellett találni valami apropót. Mivel ’80 óta vagyok profi zenészként a pályán, arra gondoltam, legyen ez mégis jubileumi koncert. Ha az ember ilyen összegző estre készül, akkor az elmúlt időszak minden stádiumát meg kell mutatni, amely hosszú felkészülést igényel – mondja az ünnepi est kapcsán Varga Miklós. – Ez a koncert az életem elég sűrű pillanatában talált meg, sajnos az összegzéssel nincs kellő időm foglalkozni. Napközben Veszprémben próbálok, esténként a Varga Miklós és a Band legújabb lemezének dalait vesszük fel.
– A veszprémi Petőfi Színházban szeptemberben mutatják be Miklós Tibor és Kocsák Tibor darabját, az Anna Kareninát, amelyben Levint, a földesurat fogja alakítani. Menynyire érzi magáénak a szerepet?
– Nem ismertem a művet, csak a kollégáktól tudtam, hogy egy fiatalabb férfit kell majd játszanom. Szerednyey Béla, aki rendezi az előadást, azonban meggyőzött arról, nem lesz probléma a korkülönbség. Levin kortalan figura, bölcs ember, aki a mű szimbolikus mondanivalóját testesíti meg.
– Augusztus környékén kerülhet boltokba a Varga Miklós és a Band legújabb albuma, az Újra itthon. A cím igencsak áthallásos.
– Igen, ez így van. Magyarország most, a kormányváltás után új korszakát fogja élni. Néhány évvel ezelőtt, ha csak a 2005-ös népszavazásra gondolok, voltak olyan napok, amikor egyáltalán nem éreztem itthon magam. Megkérdőjeleződött bennem, hogy ez az anyaország, amely mostohaként viselkedik, tényleg a hazám-e. Hogy lehet-e otthon egy olyan ország, ahol az emberek megtagadják saját nemzettársaikat, azért, mert a történelem más országokba sodorta őket. Most, úgy érzem, már van arra esély, hogy Magyarország otthonná váljon. Erre utal a címadó dal is. Magyarország szíve csak úgy gyógyulhat meg, ha bevezetik a kettős állampolgárságot. Nemcsak azért, mert erre a kinti magyarok vágynak. Erre elsősorban nekünk, anyaországiaknak van szüksége. Hogy legyen végre egy olyan egységes, erős nemzetünk, amelyre odafigyelnek, amelynek súlya van. Csak akkor lehetünk erősek, ha nem különbözőségeket keresünk, hanem összefogunk. Ezt a nemzetet határoktól függetlenül újra kell építeni, lélekben egyesíteni.
– Az István, a király címszerepe mellett az Európa című dal elválaszthatatlan lett öntől. Mintegy harminc év után lehet még újat mondani ezzel a dallal?
– 1984-ben, amikor az Európa című dal született, még állt a fal. Bár időközben leomlott, Európa még mindig nem az, amire én is, sokakkal együtt, vágytam. Olyan Európáról álmodtunk, ahol a tagországok egyenjogúak, nemcsak az érdek, hanem a közös kulturális múlt is összeköt. Eddig csak a különböző érdekközösségek mentén jött létre egy közös piac. Amíg Európa is változik, fejlődik, addig mindig lesz ennek a dalnak üzenete, bár mostanra már túlnőtte önmagát, és túlnőtt engem is.
– Egyre többet hallani, hogy idősebb színészek, zenészek megélhetési problémákkal küzdenek. A harmincéves jubileum kapcsán felvetődött bennem a kérdés: ön szerint mennyit kell teljesítenie egy művésznek ahhoz, hogy a nyugdíjaséveiben emberhez méltóan tudjon élni?
– Sajátos helyzet, ami Magyarországon kialakult. Mi, korosodó zenészek, nem panaszkodhatunk addig, amíg a nyugdíjasok jelentős része a minimálbér alatti színvonalon él. Nem várhatjuk el az államtól, hogy minket jobb módban tartson, mint a többieket. Az érem másik oldala viszont, hogy a mi szakmánkban farkastörvények uralkodnak. Hiába érte el valaki a nyugdíjkorhatárt, az semmit nem jelent. Tovább kell dolgoznunk, állandóan meg kell küzdenünk a konkurenciával. Itt a piac diktál, ami ellen nem sokat tudunk tenni. Én szerencsés helyzetben vagyok, de több pályatársam küzd komoly megélhetési problémákkal.
– Évek óta nyíltan vállalja politikai elköteleződését. Miért fontos ez önnek?
– Mi, előadóművészek szerves részei vagyunk a társadalomnak. Az is tény, hogy a véleményünkre talán jobban odafigyelnek az emberek. Az értékrendem, ami a politikától és pártoktól független, nem most, hanem az életem folyamán alakult ki. Ha vannak olyan törekvések, amelyek ehhez hasonló utat járnak be, amellett természetesen én is kiállok. De hangsúlyozom, nem vagyok párttag, és nem is kívánok az lenni. Csak a saját értékrendemet képviselem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.