Az év végén eltűnik a számlákról a szénfillér

Már az év végén leáll a Vértesi Erőművet ellátó márkushegyi szénbánya, ám az energiatermelő cég még három éven át üzemelhet. A végelszámolás alá kerülő erőmű még kiszolgálja ez idő alatt hővel Oroszlányt és Bokodot. A bányászszakszervezetek a döntés újragondolását kérték, de a társaság évek óta veszteséges gazdasági helyzete miatt nem valószínű, hogy ez megtörténik.

Dékány Lóránt
2010. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végelszámolás alá kerül a Vértesi Erőmű (Vért), amely legfeljebb három évig működhet még – döntött az energiatermelő tulajdonosa, az állami kézben lévő Magyar Villamos Művek (MVM) tegnapi rendkívüli közgyűlésén. Az erőművet szénnel ellátó márkushegyi bányában viszont már az év utolsó napján leáll a szén kitermelése. Ez egyben azt is jelenti, hogy a villanyszámlánkról jövőre eltűnik a szénfillér, amely a veszteséges bányászati tevékenység kiegyenlítésére szolgált.
Az MVM azt is közölte, hogy a Vért a rendelkezésre álló széntartalékból, illetve biomasszából elégíti ki Oroszlány és Bokod hőigényét. Hozzátették, a következő években az érintett önkormányzatok felkészülhetnek arra, hogy a hőellátást új, korszerű eszközökkel váltsák ki. Az anyacég döntött egy átfogó térségi fejlesztési-foglalkoztatási alap létrehozásáról, az ezzel kapcsolatos részletek kidolgozásában szerepet kapnak majd az érintett érdek-képviseleti szervezetek is. Az alap többek között az átképzéshez, munkahelyteremtő beruházásokhoz szükséges pályázatokhoz, munkahelyváltáshoz biztosít forrásokat.
Az MVM hangsúlyozta, a végelszámolás megindítása a Vért jelen helyzetében az egyetlen olyan jogi eszköz, amely az ismert pénzügyi fenyegetettség mellett lehetőséget biztosít a folyamatok kézben tartására, illetve a munkavállalók szempontjainak megjelenítésére. Mint közleményük fogalmaz, egy esetleges későbbi csődeljárás vagy felszámolás ezeket a lehetőségeket lényegében kizárná – márpedig ennek kockázata fennállt.
A szakszervezeti vezetők a tervezett intézkedés újragondolását kérték, s habár az MVM gazdasági helyzetértékelését és annak számait nem tudták cáfolni, a továbbműködés szükségszerűsége mellett érveltek, egyben kihangsúlyozták a Vért és az oroszlányi térség szempontjából kiemelten kezelendő szociálpolitikai és foglalkoztatáspolitikai megfontolásokat.
A Vértet elsősorban a drágán felszínre hozott kőszén ingatta meg, mivel a cég a piacon ereszkedő árak mellett szinte eladhatatlanul drága villamos energiát állított elő. Komoly csapást jelentett azonban a társaság számára a szocialista politikussal, Kapolyi Lászlóval kötött, az erőmű számára tízmilliárd forint körüli kárt okozó szerződések megkötése is. Az erőmű helyzetéről készített tanulmányok korábban rámutattak, hogy a Vért által fenntartott foglalkoztatás aránytalanul magas terhet jelentett a tulajdonos és az áramfogyasztók számára. A folyamatos tőkevesztés, többszöri tőkeleszállítás mellett becslések szerint a Vért 120 milliárd forintot meghaladó támogatást igényelt az elmúlt évtizedben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.