Erőteljesen kezdte a napot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, a lendület pedig a nap végéig kitartott. A felemás tengerentúli adatok megjelenésekor megugrott a mutató, ám nyomban korrigált. Ezeknek köszönhetően tegnap 210,66 ponttal, vagyis 0,91 százalékkal emelkedett a BUX, amely 23 310,71 ponton zárta a hét második napját. Emellé viszont az átlagostól valamelyest elmaradó 19,3 milliárd forintos forgalom párosult. A legkeresettebb részvény a szokásoknak megfelelő módon az OTP volt, amely 14,6 milliárd forintos forgalmat mondhatott magáénak. A bankpapírok árfolyama 1,3 százalékot erősödött. A Mol 0,6 százalékkal került feljebb, miközben részvényei 2,1 milliárd forint értékben cseréltek gazdát. A társaság csütörtökön teszi közzé idei első negyedéves gyorsjelentését. A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők szerint ismét érdemi nettó profit várható az elmúlt egy év hektikusan ingadozó nyereségei után. Emellett azonban megjegyezték, a magas üzemanyagárak és a recesszió együttes hatásaként az üzemanyag-kereslet soha nem látott mértékben esett vissza. Szintén az olajcéghez kapcsolódó hír, hogy a Mol irányítása alatt álló horvát INA rendkívüli közgyűlésén a részvényesek arról döntöttek, hogy a társaság 257 millió dollár részvényre átváltható kötvényt bocsát ki.
A nagyok között a nap nyertese a Magyar Telekom volt, amely 2,5 százalékkal ugrott meg 837 millió forintos forgalom mellett. A távközlési papírnak a nap végén lendületet adhatott, hogy a Raiffeisen a korábbi csökkentésről tartásra emelte a részvényre vonatkozó ajánlását. A célárfolyamot azonban a korábbi 756 forintról 745 forintra mérsékelte. A Richter 0,1 százalékot gyengült, míg szektortársa, az Egis stagnált. Forgalmában felzárkózott a nagyokhoz tegnap az RFV, amelynek ára 2,6 százalékot emelkedett.

A Tisza Párt kommentről kommentre építi a kontraszelekciót