Emblematikus törvénytervezetek a Ház előtt

A Fidesz–KDNP pártszövetség már a parlament első ülésére számos törvényjavaslatot és határozattervezetet nyújtott be. A jogszabálytervezetek szerint egyebek mellett felére csökkenne az önkormányzati képviselők száma, kisebb lenne a parlament, szigorodna a büntető törvénykönyv, iskolába járáshoz kötnék a családi pótlék kifizetését és kártérítést adnának a 2006. augusztus 20-i tűzijáték, illetve az őszi rendőri fellépések áldozatainak.

Munkatársainktól
2010. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megfelezett önkormányzatok
Akár a felére is csökkenhet az önkormányzati képviselők száma, ha a parlament elfogadja az erre vonatkozó előterjesztést. A kormánypárti javaslat szerint a legfeljebb 10 ezer lakosú településeken 100 lakosig 2, 1000 lakosig 4, 5000 lakosig 6, 10 ezerig pedig 8 képviselője lehetne az adott helyhatóságoknak. Az ennél nagyobb településeken egyéni választókörzetből és listáról is lehet mandátumhoz jutni. Százezer lakosig maximum 20 képviselő választható; minden további 10 ezer lakos után további egy egyéni választókörzettel, további 20 ezrenként egy kompenzációs hellyel bővülhet a létszám. Budapesten 50 ezer lakosonként egy képviselő ülhetne a közgyűlésben, így lényegében felére csökkenne a testület jelenleg több mint 60 fős létszáma A polgármestereket és a főpolgármestert továbbra is közvetlenül lehetne választani.
A megyei közgyűlések tagjait is listán lehetne megválasztani; a testületek létszáma úgy alakulna ki, hogy 400000 lakosig minden 20000 lakos után 1 képviselő, de minimum 15 fő, 700000 lakosig 20, a 400000-t meghaladó minden további 30000 lakos után további 1 képviselő, 700000 lakos fölött 30 képviselő, és a 700000-t meghaladó minden további 40000 lakos után 1 képviselő nyerhetne mandátumot.

Kisebb parlament
A Fidesz–KDNP javaslata szerint 198 fős lenne a következő parlament. A képviselők megválasztása során érvényesülne a mostani, vegyes rendszer, amelynek lényege, hogy egyéni körzetből és pártlistáról is lehet mandátumhoz jutni. A terv szerint 90 egyéni és 78 listás hely lenne elnyerhető, további 30 képviselő pedig kompenzációs listáról nyerne mandátumot. A rendszer annyiban változatlan maradna, hogy továbbra is két fordulóban zajlana a voksolás. Jelöltté az válhatna, aki 750 ajánlást összegyűjt; az még nem világos, hogy ezeket milyen módon kellene összegyűjteni. Országos listája (erre szavazhatnak a választók) annak a pártnak lehetne, amely a választókerületek legalább negyedében tud jelöltet állítani. A bejutási küszöb továbbra is 5 százalék maradna. Az egyéni választókerületek kijelölése a kormány joga lenne. A nemzetiségi és etnikai kisebbségek részére további tizenhárom parlamenti hely állna rendelkezésre. Az MSZP is előállt egy választójogi tervezettel, eszerint 199 képviselő lenne, akiket 176 területi választókörzetben, pártlistákra leadott szavazatok alapján lehetne megválasztani. További 23 helyet kompenzációs (országos) listáról lehetne betölteni.

Kettős állampolgárság
A kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat rögzíti, hogy nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke. Az előterjesztés szerint akkor honosítható kedvezményesen az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyarnyelv-tudását igazolja, ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát sem. A magyar állampolgárság megszerzése – amely három hónapot vehet igénybe – egyéni kérelemre, nem pedig kollektíven, automatikusan történhetne. Annak ellenére, hogy a javaslat leszögezi: az állampolgárságról szóló magyar döntés jogalapja a nemzetközi jogban vitathatatlan, az elmúlt napokban Robert Fico szlovák kormányfő éles támadást intézett a tervezet ellen.

Kártérítést fizet az állam
A Fidesz képviselői által „Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről” címen benyújtott határozati javaslat szerint a 2006. augusztus 20-i tűzijáték, illetve a 2006. őszi rendőri fellépések áldozatait teljes körű anyagi és erkölcsi kárpótlás illeti meg. Az előterjesztők szándéka alapján az új Országgyűlés megkövet minden ártatlan áldozatot, és bocsánatot kér az ország mindazon polgárától, akit sérelem ért 2006-ban. A megalapozott kártérítési igényeket – elállva a további pereskedéstől – a Magyar Államkincstáron keresztül fizetné ki a leendő kabinet, amely azonban nem kíván alaptalan kártérítési igényeknek eleget tenni. A rendőri brutalitással kapcsolatban az előterjesztés szövege egyértelmű utalást tartalmaz az országos rendőrfőkapitány személyére, ugyanakkor nem tesz említést a budapesti rendőri vezetők felelősségéről.

Családi pótlék feltételekkel
A Fidesz–KDNP az iskolába járáshoz kötné a családi pótlék kifizetését. A javaslat szerint fél évig természetben járna a juttatás azon gyermekek után, akik egy tanévben több mint 50 órát hiányoznak. Ilyen esetekben védelembe vennék a gyermeket, s eseti gondnokot rendelnének ki a családhoz. A gondnok felelne azért, hogy a kincstári folyószámlára átutalt családi pótlék összegét a gyermekekre költsék a szülők. A javaslat két részre bontja a családi pótlékot: nevelési ellátásra – amely a tankötelezettségig folyósítható –, valamint az utána járó iskoláztatási támogatásra. Megkérdeztük a javaslat egyik szerzőjét, Soltész Miklóst (KDNP), hogy milyen formái lehetnek a természetbeni juttatásnak. – Minden, ami a gyermekekre fordítható: táplálék, gyógyszer, ruházat – fejtette ki. Hangsúlyozta azonban, hogy leginkább a tervezet üzenete fontos, hiszen több százezer ember nem végzi el az elemi iskolát. Az egész ország érdeke, hogy számuk jelentősen csökkenjen, hiszen az iskola elvégzése nélkül a társadalom további segítségére, segélyekre szorulnak majd – szögezte le. Lakner Zoltán szociológus szerint a Fidesz–KDNP kezdeményezése fontos üzenet a társadalomnak, hiszen azzal a nemzeti közösség forrásait hatékonyan, célszerűen és méltányosan lehet felhasználni. Emlékeztetett, hogy tíz éve a polgári kormány már bevezetett egy hasonló intézkedést iskoláztatási támogatás néven, amely hatékonynak bizonyult. Húsz százalékkal nőtt az iskolába visszatérő, korábban kallódó, sokat hiányzó gyermekek száma.

Szigorodna a Btk.
A Fidesz–KDNP által benyújtott, a büntető törvénykönyvet több ponton módosító javaslat – amely már a kihirdetését követő 30. napon hatályba lépne – visszaállítaná a 2003. március 1-jét megelőző büntetéskiszabási szabályokat, azaz az úgynevezett „középmértékes büntetést”. Az előterjesztés másik rendelkezése a „három csapás” bevezetése. E törvénymódosítás a bűnhalmazatban lévő legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határát a kétszeresére emeli, ha azok közül legalább három személy elleni erőszakos bűncselekmény. További szigorítást jelentene, hogy ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a halmazatban lévő bűncselekmények közül a törvény szerint valamelyikre életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, az elkövetőre életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Az indítványban rögzítenék azt is, hogy az erőszakos többszörös visszaesővel szemben a büntetés enyhítésének nincs helye. A Fidesz–KDNP a javaslat részeként módosítaná a holokauszttagadásról szóló passzust is, mégpedig oly módon, hogy azt kiegészítené a kommunizmus bűneire való utalással is. Fontos változás lenne az is, hogy emelkedne a pedagógusok ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények büntetési tétele. Így a jövőben minimum 1, legfeljebb 10 év szabadságvesztés is kiszabható lesz, igaz, a büntetés végrehajtását továbbra is felfüggeszthetik. Az egészségügyi dolgozók azt kezdeményezik, hogy essenek ők is a pedagógusokhoz hasonló megítélés alá, hiszen ők is közfeladatot ellátó személyek.

Népszámlálási kérdések
A vallásra, a termékenységre és a nemzetiségre vonatkozó kérdéssel is kiegészítené a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt három Fidesz–KDNP-s képviselő. Szerintük erre azért van szükség, hogy az adatok összehasonlíthatók legyenek a tíz évvel korábbi cenzus eredményeivel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.