Fiatal tudósaink amerikai sikere

Győr Ágnes
2010. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két magyar diák is a díjazottak között szerepelt a 2010-es nemzetközi tudományos és innovációs versenyen (ISEF – Intel International Science and Engineering Fair) az Egyesült Államokban. Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs csapatmunka kategóriában második helyezést értek el, míg a kínai tudományos és technológiai társaság (CAST) külön kategóriájában győztek Hulladékhő-pumpa elnevezésű találmányukkal. A tanulók programja a számítógépek hőleadásgondjának megoldását tűzte ki céljául. Egy olyan önműködő rendszert mutattak be, amely a számítógép hőjét egy Stirling-motor (hőlégmotor) segítségével hasznosítja újra, környezetbarát módon. A hulladékhő-pumpa két ventilátor üzemeltetését váltja ki. A Stirling-motor üzemeltetéséhez, illetve a segítségével végzett hűtéshez elegendő a processzor által termelt hulladék hő – olvasható a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) közleményében.
A fővárosi Szent Margit Gimnázium végzős diákjait az ISEF hazai társszervezete, a MISZ delegálta a világ legrangosabb, fiataloknak szóló tudományos és innovációs nemzetközi versenyére, amelyen idén 59 ország 1611 középiskolás korú diákja vett részt.
– Több mint hatvan órán át utaztunk a helyszínre az izlandi hamufelhő okozta légi káosz miatt és visszafelé is el kellett töltenünk egy napot New Yorkban, de utólag megérte – nyilatkozta lapunknak Sugár Krisztina, aki csapattársával együtt tegnap, azaz egy nappal hazatértük után érettségizett fizikából. A késés miatt fél napjuk volt a fiataloknak, hogy a San Jose-i döntőre felállítsák a standjukat. A diáklány elmondta, a hőpumpa ötletét – amellyel tavaly már másodikok lettek itthon az ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen – részben az adta, hogy egyszer elromlott a számítógépe hűtőrendszere. – Krisztinát nagyon megégette a gép, engem pedig mindig érdekelt, hogyan lehet spórolni az árammal, miként tudjuk fenntarthatóvá tenni az energiafogyasztásunkat – tette hozzá Simon Dávid Szabolcs, aki osztálytársával a gimnáziumban működő Indukció Tudományos Diákkörben talált rá a közös kutatási témára. Nyereményük többek közt 1500 dollár, s ezenkívül elneveznek róluk egy-egy Föld közeli kisbolygót. – Egyelőre nem tudjuk, hogy melyiket, előreláthatólag hosszabb procedúra lesz, míg eldöntik – mondta Sugár Krisztina.
A különdíj részeként augusztusban a fiatalok vendégként részt vehetnek Kínában a helyi innovációs versenyen. Míg a lány tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen szeretné folytatni, versenyzőtársa az ELTE fizika szakára készül.
Az idei ISEF fődíjasa a texasi Amy Chyao lett, aki egy fényérzékenyítő anyagot, úgynevezett fotoszenzibilizátort fejlesztett fotodinamikus terápiához, amelyet rákos megbetegedésnél használnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.