
origo.hu
Ingyen bérlet helyett adatlopás: így vernek át a közösségi médiában
Még két nehéz nap. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma kezdetben nyugaton és az ország középső részén néhány órás napsütés is lehet, keleten többfelé, másutt helyenként alakul ki eső, zápor. A többfelé viharos északnyugati szél estétől kissé mérséklődik. A hét második felében még több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar, a hét végén azonban már több órára kisüt a nap, és csak elszórtan valószínű záporeső.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a helyzet továbbra is kritikus. Edelénynél a múlt éjszaka átfolyt a Bódva a töltés felett, a vízügyi szakemberek később zúzott kővel stabilizálták a gátat. A megáradt folyók ötven út egy-egy szakaszát öntötték el Észak-Magyarországon, nyolc település nem vagy csak nagyon nehezen megközelíthető.
A Kapos mentén is alulmaradtak a természeti erőkkel folytatott küzdelemben, a hétfőn délután még kedvezőnek tűnt helyzet estére veszélyessé vált: a folyó vízszintje ugyanis a négyszeresére nőtt. A várost átszelő folyó végül elöntött több Cseri városrészi utcát, és egy középiskola udvarára is betört.
Továbbra is akadozott tegnap az országban a vasúti közlekedés, sokfelé nem jártak a vonatok, illetve járatok maradtak ki. Kevesebb embernek kell az otthonától távol tölteni az éjszakát, miután tegnap délutánig 2093-ról 1428-ra csökkent az árvíz miatt kitelepítettek száma. Az országban több mint 770 kilométeren tart a védelmi készültség, ebből 130 kilométeren – a Sajón és a Hernádon – rendkívüli a készültség mértéke. Miközben a szakemberek az áradás ellen folytatnak emberfeletti küzdelmet, egyre nő a belvízzel borított területek nagysága is, jelenleg 72 ezer hektár van víz alatt az országban.
Varga Zoltán ügyvivő önkormányzati miniszter tegnap elmondta: mintegy négyezren védekeznek a gátakon, a költségek megelőlegezésére 800 millió forint áll rendelkezésre. Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök rugalmas ügyintézést és gyors kárfelmérést kért a biztosítóktól. Az eddigi tízezer bejelentés alapján az előzetes becslések szerint összesen 4-6 milliárdos lehet az árvízkár, aminek a valós mértékét várhatóan május végén, június elején lehet megállapítani, addig ugyanis nem tudnak kimenni a földekre a szakértők. Az egyházak az árvízkárosultak megsegítésére gyűjtést szerveztek.
Bővebben a 4–5., vezércikk a 7. oldalon
Ingyen bérlet helyett adatlopás: így vernek át a közösségi médiában
Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
Megérkezett a hivatalos bejelentés, itt van Kerkez Milos csapata
Hasít a Demján-program: a kisvállalkozók azt hitték, nagy ajándékot kapnak, de kiderült, háromszor akkorát
Végzetes szóváltás a Lidl parkolójában – Idős nő halt meg a dulakodás után
Európa egyik legnagyobb országa, a magyarok kedvence eldöntötte: egymillió migránst enged be, így akar gazdasági növekedést
A Győr edzője hatalmas káoszról beszélt a sorsdöntő BL-elődöntő előtt
Út menti árustól veszed az epret? Erre figyelj, trükkös módszerekkel próbálnak átverni
Miért nem torolták meg a bírók? Acra ütés és arcul csapás a Veszprém–Szeged meccsen
Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított
Közel a megoldás Parajdon, magyarországi mérnökök segítenek
Szabó Bálint rács mögé kerül, ekkor szabadulhat
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.