Horváth jól irányzott blöffje

Horváth Csaba szájával egy anakronisztikus reformkommunista beszél, aki úgy gondolja, legyen kapitalizmus, de csak ahogy ők akarják meg tervezik, és pontosan úgy és addig tartson, ameddig ők jónak látják. És hogy ebbe blöffként az ingyenességet is belekavarják, az mutatja, hogy Horváth és elvtársai semmit sem értenek a körülöttük zajló eseményekből. De hibátlanul működik a szocialista észjárás, a rejtett vidékellenesség

Van egy fogadásom arra nézvést, hogy ha Horváth Csaba a buszvezetők élén bemutatja az Alul semmi című angol vetkőzős vígjáték budapesti változatát kínai apró mintás bokszeralsóra hangszerelve a városligeti majálison, hát az sem szólt volna nagyobbat, amekkorát Horváth jól irányozott blöffje az ingyenes tömegközlekedésről. A közvetlen bejelentést elhomályosította néhány szocialista őskövület, akik érteni vélik a szocialista demokrácia lényegét: aki nem úgy gondolkodik, mint ők, annak sürgősen „ki kell ontani a belét”. Szerencsére a Hír TV operatőrei már edzésben vannak Veres János áldásos és nyomatékos figyelmeztetése nyomán, úgyhogy könnyedén szerelték a kommunista szombatos veteránokat.
Érdekes jelenség, hogy mindig az MSZP-nél szakad el a cérna, mindig belőlük tör ki a lefojtott düh, a pofozkodhatnék, a szájpeckelés. Sokat elárul arról a sajátságos demokráciafelfogásról, amely az egész pártot, mint alattomos vírus, uralja. Csak a baloldalnak, csak az MSZP-nek és csak a Horváth Csabáknak lehet itt sanszuk. Igaz, hogy a BKV botrányait nem lehet tovább rejtegetni, hogy az ügyészség naponta tartóztat le újabb és újabb tolvajokat, akiknél csak úgy repkednek a milliós, milliárdos megbízások, az MSZP arcára minden ráfér. Ez a kőarc képtelen elpirulni, megszégyenülni, sőt, amikor a legnagyobbat hazudják az általuk védett baloldali értékekről, akkor kezdődik meg a lakáshitelesek kilakoltatása.
Most, hogy szétlopták elvtársi segédlettel a Budapesti Közlekedési Vállalatot, itt vagyunk egy szakmailag teljesen alkalmatlan főpolgármesterrel, aki ha szólnak hozzá, vagy süketnek, vagy süketnémának tetteti magát. Reméljük, hogy a főtanácsadójától megörökölt zakókat nem fogja a Munkásmozgalmi Múzeumnak ajándékozni Demszky Gábor, mint tette azt néhány évvel ezelőtt, megalapozva saját halhatatlanságát. És amikor recseg-ropog az egész Fővárosi Közgyűlés a szánalmas erőlködéstől, a nyilvánvaló művigyoroktól, a rosszul felragasztott protézisek villogásától, a fontos dolgok elodázásától, a szembenézés kényelmetlen fogalmától, akkor jön a zselézett hajú zsúrfiú, Horváth Csaba, és kezdődik a nagymonológ. Kerek piros pont az MSZP kommunikációs csapatának, mert ezzel a mérföldesnek tűnő baromsággal a bukott MSZP egész hétre kibérelte a hivatalos médiakapacitást, hogy aztán átadja a mesterségesen agyonspilázott Pintér-ügynek a stafétabotot. Szerdán már a dugódíjban (ami nincs) szereplő felszabaduló (az sincs) ártó gázok (olyan sincs) százalékos arányát (nem ismert) latolgatták (minek). A szemfüles televíziók rástartoltak Horváth Csabára, aki ha tehette, gyermeteg mosollyal, alamuszin elővezette ezt a képtelenséget, és mindenki úgy tett, mintha reális, megvalósításra méltó, életképes előterjesztést hallgatna. Úgyhogy Horváth Csaba legalább anynyit szerepelt a héten a tv-ben, lapokban, rádiókban, mint Orbán Viktor. Míg azonban az utóbbi kormányának fajsúlyos kérdéseivel foglalkozott, az előbbi a blöffjét filézte, pácolta, fényezte, ahogy jónak látta.
A médiamunkások tudják, hogy ez az egész ötletelés alap és feltétel nélküli hadova, de belemennek a játékba, mert bárki legyen a képernyőn, csak ne Orbán vagy Lázár legyen az. Éppen ezért a királyi televízióban hetek óta minden reggel szorgosan végiggyönyörködjük a bukott MSZP minden rendű és rangú csinovnyikját, s miközben magyaráznak, szinte érezzük dohos és penészes szagukat, hallgatjuk a nagy kínnal összeeszkábált kérdéseket, amik nagy jóindulattal is csak egy másodosztályú edzőtermi izomagyból préselődnek elő. De most jött a megmentő Horváth Csaba, aki hadrendbe állította az ellenzék nehéztüzérségét is, akár Tarlós István és Vitézy Dávid személyében. Állítások és ellenérvek sorjáztak elő, de végig érezte a néző, hogy a riporterek árnyékra ugrottak és közösen próbálják civilizálni Horváth ötletét. Egy üres, és valljuk be, meghökkentő és röhejes ígéretet cáfolgattak, feszegettek, beszéltek róla, foglalkoztak vele, beemelték a napi események közé. Horváth ötlete médiatényező lett. Szakértői véleményeket kértek róla. Mindenki úgy tett, mintha nem tudná, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat fuldoklik a gigantikus adósságoktól és az ellopott pénzek hiányától. Mintha nem az állami költségvetés mentené meg évenként a csődtől. Mintha a szegényes és színvonaltalan tömegközlekedés nem lenne aránytalanul drága. Mintha Horváth Csaba nem szavazta volna meg a jegyáremeléseket. Ami viszont Európa második legdrágább közlekedésű városává avatta Budapestet.
Horváth indokai olyanok, amilyeneket húsz éve hallok, és amit húsz éve esze ágában sincs a városvezetésnek megtennie. De pont most, a bukás után majd mindent megtesznek, amire húsz évig nem telt. Na ne… Nézem a könyökömet, hát nem kijön rajta Horváth Csaba ígérete a lakható és élhető fővárosról? Több zöld felülettel, nagy parkolókkal, kényelmes tömegközlekedéssel. Amiből persze egyetlen szó sem igaz. Még tíz évvel ezelőtt is kinézett valahogy a környék, de mára kiérdemelte a „roggyant külváros, ami belváros” címét, ha lenne ilyen.
És itt jutottunk el mondókánk alapjához, a szocializmus felinteget a süllyesztőből, és azt kiabálja: itt vagyok, Csaba! Ingyen vagyok!
Ha van az előző rendszernek megbocsáthatatlan bűne, akkor az a társadalom ingyenességre szoktatása. A szocializmus, hogy fenntartsa magát, és ne tűnjön fel, hogy igazából egy erőszakszervezettel van dolgunk, hát vadul osztogatott. Ingyennyaralás, ingyenétkezés, ingyenóvoda, -bölcsőde, jelképes árú közszolgáltatások, segélyek, adományok, pozitív diszkriminációk. Ki is termelődött egy olyan nézet a társadalomban, amelynek képviselői sértődötten veszik tudomásul, hogy a javak megszerzése munkához kötődik, és hogy az ingyenesség furcsa dolgokat képes produkálni. Hogy ne menjünk meszsze, a görög tizenharmadik és tizennegyedik havi befagyasztott fizetések mögött nagy valószínűséggel nincs konkrét munkavégzés.
Amennyiben országunk rálépett a tömegek számára még mindig kényelmetlenül hangzó kapitalista piacgazdaság útjára, akkor az ingyenességnek vége. Akkor Horváth Csaba szájával egy anakronisztikus reformkommunista beszél, aki úgy gondolja, legyen kapitalizmus, de csak ahogy ők akarják, meg tervezik, és pontosan úgy és addig tartson, ameddig ők jónak látják. És hogy ebbe blöffként az ingyenességet is belekavarják, az mutatja, hogy Horváth és elvtársai semmit sem értenek a körülöttük zajló eseményekből. De hibátlanul működik a szocialista észjárás, a rejtett vidékellenesség, mert ezekből az ingyenes áldásokból is csak a budapestiek részesülnének. Nem mellesleg, ha tartanának egy közvélemény-kutatást, meglepődve tapasztalnánk, hogy a fővárosi lakosok elsöprő többsége nemcsak jegyet vesz, de tisztességesen megvásárolja a bérletét is. Kivéve akkor, ha nem azt érzik, hogy a jó magasra srófolt árakért gyenge és silány szolgáltatást kapnak cserébe.
Az ingyenesség már igazából eszébe sem jut senkinek. Az ingyenesség ugyanis a legújabb szótárak szerint azt jelenti, hogy valaki kifizeti helyetted. És a legvégén rájössz, hogy rendszerint te vagy az a valaki. Egész közgazdász- vagy filozófushad tépelődhet a dugódíj mibenlétéről, annak hatásáról és az ingyenes közösségi viteldíj ingyenessé tételének (!) hasznáról. Merthogy Horváth Csaba szerint az ingyenes közösségi viteldíjat ingyenes közösségi viteldíjjá kellene emelni. Meg arról, hogy amikor a szocialisták valami jót is akarnak tenni, az a végén mindig közröhejbe fullad.
De előtte mindig kifizettetik velünk a számlát.