Észak-Afganisztánban negyvenhárom emberrel a fedélzetén lezuhant tegnap az afgán Pamir Airways magán-légitársaság belföldi járata, közölte az AFP-vel Zemaray Bashary, az afgán belügyminiszter szóvivője. A hírügynökség által megszerzett utaslista szerint a gépen hat külföldi állampolgár, közöttük egy nő is utazott. Az ukrán gyártású Antonov–24 menetrend szerint közlekedett a főváros, Kabul és Kunduz között. Kevéssel a szerencsétlenség előtt a reptéri irányítótorony elveszítette a kapcsolatot a géppel, amely a fővárostól észak-keletre, a Parwan tartományban lévő Szalang-hágónál zuhant le. A hatóságok mentőegységeket irányítottak a repülőszerencsétlenség feltételezett helyszínére. Kabul a nemzetközi erők segítségét is kérte, hogy eszközeikkel segítsék a repülő körülbelül 3800 méter magasságban fekvő roncsainak és az esetleges túlélők felkutatását. Wayne Shanks ezredes, az amerikai és NATO-csapatok szóvivője elmondta, hogy a nemzetközi erők egy repülőgépe is részt vesz a keresésben.
Yalda Natiq, a közlekedésügyi miniszter szóvivője szerint a balesetet feltehetőleg a rendkívül rossz idő, havazás okozta.
Az 1995-ben létrehozott Pamir Airways a legrégebbi afgán magán- légiközlekedési társaság, amely több Antonov–24, illetve két Boeing 737-est működtet belföldi járatain. A szintén magántulajdonban lévő Kam Air egyik Boeing 737-ese 2005 februárjában sűrű havazás közepette csapódott hegyoldalnak. Fedélzetén száznégyen utaztak, huszonnégyen közülük külföldiek, a tragédiát senki nem élte túl.

Történelemből elégtelen: Magyar Péter ezt nagyon benézte