Egy népszerű brit vígjátéksorozatban a brit szociális miniszter egyik reggel arra ébred, hogy a sajtó megkérdőjelezi alkalmasságát és szakértelmét: az egyik mérvadó napilap azzal vádolja Hugh Abbottot, hogy egyáltalán nincs tisztában a társadalomban zajló folyamatokkal. Igaz, ami igaz, Hugh Abbott nem ismeri a legnézettebb szappanopera, az Eastenders szereplőit, fogalma sincs arról, mennyibe kerül egy doboz tej, és nem tudja, mi a „chav” (az angol kifejezéssel az észak-angliai, munkásosztályból származó, csuklyát viselő agreszszív tinédzsereket szokás illetni – a szerk.). A miniszter ellentámadásba lendül, be akarja bizonyítani, hogy ő nem őskövület, ahogyan a sajtó állítja, ezért arra utasítja munkatársait, dolgozzanak ki egy „dögös”, fiatalos kulturális programot. Miután tanácsadói két különböző ötlettel állnak elő, úgy döntenek, a marketing eszközéhez nyúlnak és egy úgynevezett fókuszcsoport keretében kikérik az „átlagemberek” véleményét. A résztvevők diskurzusa során a minisztérium munkatársai felfigyelnek egy Mary nevezetű nőre, aki meglátásuk szerint beleillik a tipikus középosztálybeli, gyermekét egyedül nevelő nő kategóriájába. Mivel Mary kifejezetten szimpatizál a szociális tárca egyik felvázolt programjával, Hugh Abbott úgy dönt, nincs szükség további fókuszcsoportokra, s a közvélemény-kutatási mintát leszűkítik egy főre, mondván: Mary tulajdonképpen egymaga képviseli a középosztályt, földrajzi elhelyezkedésre, korra vagy nemre való tekintet nélkül. A sajtó azonban kitudakolja, hogy a kulturális programot egyetlen ember véleményére alapozva hirdette meg a minisztérium, ráadásul Mary színésznő, akit azért alkalmazott a fókuszcsoportot szervező közvélemény-kutató vállalat, hogy a gyermekét egyedül nevelő középosztálybeli nő megüresedett helyét pótolja. „Hogy működik ez? Mint valami kívánságműsor? Küldjetek nekem három liberálist, két függetlenül gondolkodót és egy rasszistát?” – reagál felháborodva a miniszter egyik tanácsadója a közvélemény-kutatók gyakorlatát bírálva.
Noha a brit politikai pártok feltehetőleg nem engedhetik meg maguknak, hogy hasonló hibákat kövessenek el, a marketingszakma előretörésével az utóbbi évtizedekben nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy hatékonyabban azonosítsák azokat a szavazókat, akik a választásokon a mérleg nyelvének bizonyulhatnak. A Munkáspárt 1997-es fölényes választási sikerét többek között a „Mondeo-férfiaknak”, más néven „Essex-férfiaknak” tulajdonítják elemzők. Az 1990-es évek elejéről származó kifejezéssel azokat a szavazókat illették, akik londoni munkásosztálybeli családokból származtak, de a második világháború pusztításai után a délkelet-angliai Essex megyébe költöztek új építésű társasházakba. A nehézipar hanyatlása miatt kétkezi munkák helyett irodai állásokban helyezkedtek el, esetleg saját vállalkozásokat indítottak, meggazdagodtak, luxustermékeket vásároltak (innen a „Mondeo-férfi” kifejezés), s szimpatizáltak az 1980-as évek gazdaságpolitikájával, a többek között adót csökkentő thatcherizmussal. A Tony Blair vezetése alatt fiatalosabb lendületet kapott Munkáspárt ezeket a szavazókat célozta meg 1997-ben, illetve azokat a politika iránt nem, a minőségi fogyasztási cikkek iránt annál inkább érdeklődő, közép-angliai értelmiségi nőket, akiket a marketingesek a „Worcester-nők” kifejezéssel illettek. Utóbbi célcsoport tagjairól úgy tartották a pártok tanácsadói, hogy bizonytalan szavazók lévén médiakampányokkal lehet hatni rájuk. A Munkáspárt az öt évvel ezelőtti választásokon a „Bacardi Breezer-nőkkel”, a 25 éven aluli fiatal, partikra járó, bizonytalan szavazókkal is kacérkodott.
A társadalmi változásokkal és a politikába vetett bizalom csökkenésével tisztában lévő pártok azonban 2010-re két új kategóriát alkottak. A konzervatívok nagy idei felfedezettje az „autópálya-férfi”, aki 1997-ben még a Munkáspártra szavazott, de szorosan egyik párthoz sem kötődik. A szóban forgó szavazó a szakértők szerint a harmincas éveiben jár, családos ember, minden bizonnyal ikerházban lakik, de nagyobb lakásba szeretne költözni, középkategóriás autót vezet, szeret internetezni, a világhálón intézi a bevásárlást, családjával külföldre jár nyaralni, konditeremben edz. További ismertetőjele, hogy a Londont az észak-angliai Leedszel összekötő M1 autópálya, illetve a több nagyvárost – így Birminghamet, Manchestert vagy Wolverhamptont – észak-dél irányban összekötő M6 autópálya mentén lakik. Elemzők szerint ezek azok a körzetek, amelyeket a toryknak meg kell nyerniük, hogy kormányra kerülhessenek. A David Cameron vezette Konzervatív Párt a „Holby City-nők” szavazataira is számít. A csoport a Nagy-Britanniában rendkívül népszerű kórházi tévésorozatról, a Holby Cityről kapta nevét. A csoport tagjai olyan 30-as, 40-es éveikben járó nők, akiknek többsége állami alkalmazott, elsősorban kórházakban, rendelőintézetekben dolgoznak. Szintén bizonytalan szavazókról van szó, akiknek fontos az oktatás, az egészségügy és a gyermekek helyzete. A „Holby City-nő” határozott egyén, aki családja pénzügyeit is kézben tartja, s – a konzervatívok szerint – mostanában nem szimpatizál Gordon Brown munkáspárti miniszterelnökkel, aki a sajtó híresztelései szerint agresszíven viselkedik közvetlen munkatársaival.

Videón a tűzoltók heroikus küzdelme, családi ház borult lángokba Budapesten