Nyugati módon élnek a „kannibálok”

Rosszul sült el az a kannibálos vicc, amelyet nemrégiben mondott az új-zélandi miniszterelnök, és amelynek köszönhetően az egész világ felfigyelt az országban kisebbségben élő őshonos maori törzsekre. A maorik egykoron emberevéssel próbálták elrettenteni ellenségeiket, mára azonban beleszoktak abba a társadalmi rendbe, amit az Európából érkezett telepesek hoztak magukkal.

Félelmetes tánc. A maori kultúra egyik jellegzetes ismertetőjegye az úgynevezett kapa haka, egy hagyományos táncelőadás, amelyet többek között az „All Blacks” új-zélandi rögbiválogatott tagjai minden mérkőzés előtt eljárnak az ellenfél megfélemlítésére. Az új-zélandi és dél-afrikai nemzeti rögbiszövetségek a napokban közös közleményükben bocsánatot kértek, amiért az apartheidkorszak idején az új-zélandi válogatottból annak 1928-as, 1949-es és 1960-as dél-afrikai fellépése során kihagyták a maori játékosokat, akikkel a fehér dél-afrikaiak nem voltak hajlandók megmérkőzni. (K. Z.)

John Key miniszterelnök, miután egy őshonos maori törzs vezetőivel vacsorázott, azt találta mondani: „Szerencsére a ngati porou csoport tagjaival és nem a velük szomszédos tuhoe törzzsel vacsoráztam, akik bizonyára engem szolgáltak volna fel vacsoraként.” A kormányfő megjegyzése egyesekben derültséget váltott ki, de a kormánnyal amúgy is haragban álló tuhoe csoport vezetői bocsánatkérésre szólították fel a maorik évszázadokkal ezelőtti emberevési gyakorlatára utaló miniszterelnököt. Egy maori törvényhozó, Te Ururoa Flavell úgy vélte, a tuhoe népcsoport várhatóan még inkább úgy fogja érezni, hogy igazságtalanul bánnak velük.
A tuhoe törzs azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy – egy korábbi megállapodást megszegve – nem adta vissza a népcsoportnak a telepeskormány által másfél évszázaddal ezelőtt elkobzott földterületeket, a szigetország északi szigetének keleti részén található Te Urewera földeket. A földvita 1840-ig nyúlik vissza, ekkor írták alá a brit korona képviselői és különböző maori törzsfőnökök a waitangi szerződést, amely létrehozta a brit kormányzó posztját Új-Zélandon. A szerződés maori szövegezése azonban különbözik az angol nyelvű változattól, így a mai napig nincs egyetértés a maori törzsek és az új-zélandi kormány között abban, hogy a felek miről is állapodtak meg, kit, illetve kiket illetnek meg a szóban forgó földterületek. A maorik azóta követelik területeik visszaszolgáltatását, eddig több száz millió dolláros kártérítést és bocsánatkérést kaptak csupán. A kormányon lévő Nemzeti Párt 2014-re ígéri a földvita rendezését.
A 270 ezer négyzetkilométer alapterületű, 4,3 millió lakosú gazdag csendes-óceáni országot elsősorban a XIX. században idetelepült európaiak leszármazottai, illetve a kisebbségben lévő maorik lakják, akiknek polinéziai felmenőik mintegy ezer évvel korábban (800 körül) érkeztek a szigetekre. A maori törzsek életét feldúlták, kultúrájukat alapjaiban változtatták meg a XIX. században érkező európai telepesek. Megindult a maori társadalom hanyatlása, ami csak a XX. században kapott ismét erőre. Míg 1840-ben százezer maori és kétezer európai élt Új-Zélandon, addig az 1896-os népszámlálás alapján ez az arány a XIX. század végére 42-700 ezerre változott az európaiak javára.
Ma már nem igazán lehet beszélni a maorik diszkriminálásáról, saját pártjuk van a wellingtoni törvényhozásban, a maori a második hivatalos nyelv az angol mellett, a népkeveredés miatt pedig egyes maorikat meg sem lehet különböztetni az „átlagos” új-zélandiaktól. A maorik életére is hatást gyakorolt a nyugati kultúra: a fiatalok hip-hop zenét hallgatnak, népszerű a breaktánc, egyre többen élnek városban, a régi hagyományokkal keveset törődnek. A kannibalizmus is ezen hagyományok közé tartozott kétszáz évvel ezelőtt: a maori törzsek gyakran támadtak egymásra, olykor kannibál lakomákat is tartottak, hogy megfélemlítsék ellenségeiket. Az emberevésre utaló egyik elhíresült eset az úgynevezett Boyd-mészárlás volt: 1809-ben a John Thompson kapitány parancsnoksága alatt álló angol hajó, a Boyd 70 fős legénységének majdnem egészét meggyilkolták. Történt ugyanis, hogy Tarát, a legénység egyik angolul beszélő maori tagját ismeretlen okokból – talán azért, mert lopáson kapták – megkorbácsolták. Amikor Tara megalázása kitudódott, az Új-Zélandon partot vetett hajó legénységét – négy ember kivételével – a helyi maorik lemészárolták, néhányukat meg is ették.