Szükségszerű a számonkérés

A Fidesz–KDNP az elszámoltatáson kívül – ami nem kerül pénzbe – nem sok mindent ígért a kampányban, hiszen pontosan tudta, üres kasszát vesz át elődjétől irtózatos nagy államadóssággal és tengernyi kötelezettségvállalással. Épp tegnap derült ki, hogy ez utóbbiból Hiller István is hagyott utódjára egy 230 millió forintnyi összkiadással járó, utolsó hivatali napjain aláírt szerződéscsomagot. E megbízásokról természetesen akár az is kiderülhetne, hogy mind feltétlenül szükséges munkákra és korrekt piaci áron köttettek. Hiszen a kormányváltás heteire sem állhat meg az élet. Csakhogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy az átadás-átvétel előtti utolsó napokban-hetekben a közpénzt költő kormányzati szférában egyszerűen elköltöttek vagy szerződésekkel igyekeztek lekötni minden költségvetési törvényben az adott tárca rendelkezésére bocsátott pénzt, hogy az utódnak minél kevesebb döntési szabadsága legyen.
Aprólékos, minden közpénzből finanszírozott területet érintő munkára lenne szükség ahhoz, hogy valós képet kapjunk arról, hova folyt el szinte számolatlanul az a tömérdek, milliárdokban mérhető adóforint és euróban lehívott támogatás, amelynek hiányát a polgárok a saját bőrükön érzik, amikor a büdzsé sanyarú, deficites állapota miatt nem jut kulturált vasúti közlekedésre, az Európa közepén elvárható színvonalú egészségügyi és szociális ellátásra. A nyilvánosságot eközben a volt kormánypártokhoz köthető helyi és vezető politikusok lebukásáról, gyanúsítottként történő kihallgatásáról szóló bűnügyi hírek uralják.
Valóban nem lehet megspórolni a számonkérést, vagy ahogy a kormánypártiak mondják, az elszámoltatást. Egyre több bizonyíték támasztja alá ugyanis, hogy szervezett bűnözői, már-már maffiamódszerekkel folyt a közpénz, illetve a közbeszerzésekhez, állami megrendelésekhez kapcsolódó korrupciós pénzek pártcélokra, illetve magánzsebekbe juttatása. Az egyik harmadvonalbeli, a Zuschlag-ügyben megvádolt szocialista politikus azon kesereg, hogy „sokan egy nagyobb rendszer elemeként önhibájukon kívül keveredtek bele pártfinanszírozási ügyletekbe, ők többet vártak volna az MSZP-től és a párt erős embereitől. Legalább erkölcsi támogatás járt volna nekik, nem pedig álságos elhatárolódás, mert az illegális pénzeket a rosszul működő és pénzhiányos szervezetek működtetésére költötték, nem magáncélra.” A kiskaliberű, kis mutyikba bevont pártkatonák elég nagy vihart kavart botrányokban szoktak megbukni, elterelve ezzel a figyelmet az igazi nagyvadak akár milliárdokat is mozgató gyanús ügyleteiről.
Kérdés, most tényleg lesz-e elég erő az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, Papcsák Ferenc csapatában ahhoz, hogy mindenféle politikai és gazdasági háttérérdekekre tekintet nélkül felfejtse és ízekre szaggassa azt az évtizedek alatt sűrűre szőtt hálót, amely hosszú évek óta fojtogatja a mindenkori döntéshozó szerepbe kerülő magyar politikai elitet. Fontos a kormányzat elszántsága, de az olasz maffia ellen is a politikától független igazságszolgáltatás, vizsgálóbírók, ügyészek vették fel eredményesen és hitelesen a harcot. – Az elmúlt években összehangolt, szervezett akcióval juttattak állami forrásokhoz általában offshore hátterű magáncégeket – jelentette be tegnap Papcsák Ferenc. Kérdés, hogy törvénysértő módon történtek-e ezek az ügyletek. Mert azt semmi nem tiltja, hogy offshore hátterű cég állami megrendelést kapjon.
A botrányos sukorói kaszinóberuházási ügyben a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány több minisztere is képbe került a kormánybiztos szerint. Csakhogy e megállapítás a független ügyészség számára sem ismeretlen legalább egy esztendeje. Kérdés, hogy felelősségüket is felveti-e a nyomozó, illetve a vádhatóság. Vagy végül csupán tanúk lesznek, mint ahogy azt láttuk a Zuschlag-ügyben.